FONTOS


 

Komolyan veszik a mérkőzést
Millió a meccs, millió a tét

Ez nem gála, vérbeli meccs. A mondat Gém Zoltántól, a BVSC egyik vezetőjétől származik, aki a közkedvelt sportmárka, a FILA hazai képviselője is egyben. És ha FILA, ha év vége, akkor Szuperkupa (amelyen show-m?sorként a TNT és az Animal Canibals zenekarok frontemberei lőnek négyméterest Szécsi Zoltán klasszis kapusnak, amelyen átadják az Év játékosa kitüntető díjakat, és amelyen a Kőér utcaik elbúcsúztatják a 338 ob I-es szerepléssel, sok-sok éremmel büszkélkedő Péter Imrét). December 29-én másod ízben rendezik meg a bajnok és a kupagyőztes vetélkedőjét, két új résztvevővel. Hiszen amíg tavaly a Ferencváros és a BVSC vívott vérre menő csatát (tudják: ez nem gála), addig idén a Domino-BHSE és a Vasas-Plaket néz egymással farkasszemet.

November negyedike után tehát újra összecsap hazánk két elitalakulata -- olimpiai és Európa-bajnokok, válogatott kerettagok, tehetségek --,nem véletlen, hogy a Komjádi uszodában sorra kerülő derbire elővételben elkelt több, mint ezer tikett. Garantált a telt ház, már most dörzsölhetik a tenyerüket a sportágszerető emberek, akik a helyszínen vagy a televízióban (a királyi tévé egyenes adásban közvetíti a találkozót) tekintik meg a produkciót.

Az időpont a nézőknek fenomenális, a csapatoknak kevésbé, de mint a csütörtöki, a Don Pepe pizzériában megtartott sajtótájékoztatón a két edző szájából elhangzott: ennek ellenére is komolyan veszik a mérkőzést.

"A bajnokság után pihennek a játékosok, számtalan mérkőzés vár rájuk, úgyhogy nem a legjobb időpontban van ez az esemény. Ettől függetlenül megpróbáljuk elhódítani a serleget"--mondta Kovács István a Honvéd részéről, míg az ellen trénere, Somossy József így vélekedett: "Én is csak azt tudom mondani, hogy rossz időben van a meccs, ám a mai világban alkalmazkodni kell. Ahol a nevünket adjuk, ott nem lazsálunk, nyerni akarunk."

A harci kedvet igyekezett erősíteni a helyszínen lévő dominós Molnár Tamás és az angyalföldi Steinmetz Ádám szolid kesztyűzése, no meg a bejelentés: a Szuperkupa győztese egymillió forinttal (vesztese félmillióval) gazdagodik.

Nemzeti Sport 2001.12.21.

Férfi válogatott
Női válogatott
FILA Szuperkupa 2001
2002.01.04
- Fegyelmit indítanak Somossy ellen
2001.12.31
- Vérbeli meccs
- A Vasas legyőzte a Honvédot
- Ünnep helyett ütközet
2001.12.30
- Levonultak, majd nyertek
- Szuper volt ez a kupadöntő!
2001.12.29
- A Vasas nyerte a vízilabda Szuperkupát
- A Vasasé a Szuperkupa, Biros az év játékosa
- Edzés nélkül, de edzetten
2001.12.21
- Honvéd-Vasas a Szuperkupáért
- Millió a meccs, millió a tét

FILA Szuperkupa 2000
- Három klasszis visszalépett
- Csak a kupa szuper
- Az FTC a Szuper Kupa, Gyarmati Dezső a század legjobbja
- A Ferencváros volt a legszuperebb
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Szuperkupa 2001.12.29
  .. további képsorok >>

 
LINKEK