FONTOS


 

Férfibajnokság a Dreher-kupáért
A Vasast is elnyelte a daráló

DOMINO-BHSE-VASAS-PLAKET 12-8 (4-3, 3-2, 3-0, 2-3)

A mérkőzés osztályzata: 3
Kőér utca, 1200 néző, V: Kosztolánczy, Császár
Gól -emberelőnyből: 8/6, ill. 9/3
Négyméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Jäger (24. p.)

HONVÉD: KOVÁCS Z., Gombos, TÓTH I. 1, Jäger 1, MOLNÁR T. 2, BIROS 2, KISS G. 3
CSERE: TAKÁCS A. 2, Bárány, Szívós, Bereczki, Sugár 1, Kovács O.
Edző: Kovács István

VASAS: Kósz, Vindisch 1, Hesz, Vári 1, STEINMETZ Á., Székely 1, Madaras 1
CSERE: VARGA T. 4, Varga II Zs.
Edző: Somossy József


Jäger szorításban Steinmetz nem boldogult, mint ahogy a Vasas sem a Domino ellen

Lassan hozzá kell szokni ehhez is. Fél órával a kezdés előtt már nem volt hely a Kőér utcai uszoda lelátóin, akadt, aki csak az emeleti üvegfal mögül nézelődött (példa: Kemény Dénes szövetségi kapitány), míg egyesek olyan helyekre kapaszkodtak fel, ahol a port sem szokás törölgetni. Nem csoda: utoljára a montreali olimpiát követő esztendőkben, egy-egy Vasas-OSC mérkőzésen lehetett hat olimpiai bajnokot látni egy medencében - a többi remek pólósról nem is beszélve.

Meg most. Az pedig vasárnap délelőtt feketén-fehéren kiderült: más dimenziót jelent, amikor két ilyen gárda feszül egymásnak, avagy ilyen szintű játékot évek óta nem láttunk hazai bajnokikon.

Az alaphangot egy 3-0-ás rohammal adta meg a hazai gárda: Hesz blokkba törült emberelőnyét követően Tóth használt ki egy kettős fórt, majd Molnár csavart egy csodásat, végül Takács lapos átlövése vágódott be a ritmust nem igazán érző Kósz mellett. Ekkor még magához tért a Vasas, Székely pöccintette be a második előnyt, aztán ugyan egy rossz váltást követően ő maradt le Birosról - bődületes kapufás gól lett belőle -, ám Varga Tamás és Vári bombája is beakadt, úgyhogy derűs 4-3-mal zárult a kapusszomorító negyed. Sőt, kisvártatva Madaras egyenlített egy szédületesen jól eltalált lövéssel, csakhogy a madárcsontú balkezes rögtön a középkezdés után "rálépett" egy zárásra, ő maradt Molnáron, nem bírt vele, kiküldték, Jäger pedig behúzta a fórt a szétzilálódott védelem asszisztálása mellett. Minthogy a játékvezetők nem voltak hajlandóak csak birkózásért kiállítani centerben (cserébe kontrát sem fújtak - bár mindig így lenne), a sakkozás került előtérbe, ez pedig a Honvédnek ment jobban. Sokkal hatékonyabban oldotta meg a bajnok, hogy a zónát felbontva bejuttassa a labdát a középcsatárnak - ilyenkor többnyire szólt a síp -, míg a Vasasnak ugyanez kevésbé sikerült, és a távoli lövések sem jöttek be úgy Váriéknak, már csak azért sem, mert Kovács Zoltán egyre inkább elkapta a fonalat a háló előtt. Mindebből következőleg ismét megugrott hárommal a Domino, Kiss és Biros gond nélkül mattolta a sydneyi bajnoktársat, Kószt, míg a túloldalon Kovács immáron hátrányban is odaért a labdákra. Varga Tamás még csillantott némi reményt a félidő előtt, a harmadik negyedben azonban végképp megroppantotta ellenfelét Kovács István falanxa.

Annyi szerencse kellett ehhez, hogy Székely pillanatokon belül kétszer is a kapufát találja el, ebből indult a kontra, melynek végén Tóth kibrusztolt egy négyest, Kiss pedig nem kegyelmezett. Eztán emitt újabb két előny ment ebek harmincadjára, amott a Honvéd százszázalékos mutatója egy parádésan végighúzogatott megjátszást követően sem romlott (5-ből 5 fórt lőttek be addig), sőt, Takács újabb távolija is besuhant Kósz jobbja mellett (10-5).

Ezzel el is dőlt a szuperrangadó, minthogy a vendégeknél egyedül Varga Tamásban volt némi élet - a fórokat szállító Steinmetz mellett -, Székely hiába izzott, nem tűnt összeszedettnek, a társakról nem is beszélve. Ennek ürügyén tán érdemes azt is megemlíteni, hogy míg a Honvéd a cserekapus Pelle kivételével mindenkit harcba küldött legkésőbb a második negyed közepéig, addig a piros-kékek nyolc mezőnyjátékossal variáltak mindvégig (az óriási csatározások árán megszerzett Varga Dánielnek két ifjú társával egyetemben másodpercek sem jutottak...). A vendégek idővel kissé fásultnak tűntnek az azonos fordulatszámon daráló vetélytárssal szemben, vesztüket érezvén egyre jobban kellett sietniük, ám a mind kevésbé kidolgozott helyzetekből szinte esélytelenül próbálkoztak - alkalmasint örvendhettek, hogy végül megúszták ennyivel.

Így az sem lepett meg senkit, hogy míg a Honvéd sztárjai laza csuklóval osztogatták az autogramokat az uszoda előterében, a Vasas ászaira váróknak idővel fel kellett adniuk a reményt: Somossy József ugyanis még jó háromnegyed órával a lefújás után is beszélgetett velük az öltözőben.

Volt miről.

Mestermérleg

Kovács István: - A csapatmunka újabb diadala volt a mai mérkőzés: fegyelmezetten és jól játszottunk, úgy, ahogy előzetesen elterveztük.

Somossy József: - Védekezésünk miatt veszítettünk. Túlzottan "szemérmesek" voltunk hátul, hiányzott a kellő agresszivitás, nem a megbeszéltek szerint mozogtunk, ez pedig a támadásainkra is kihatott.

Páholy

Ahogy várható volt, kicsinek bizonyult a Kőér utcai uszoda - már kilenc (!!) órakor foglalt volt a lelátókon az összes ülőhely! A tumultózus elkerülése végett a hazaiak szakosztályvezetője, Novák Ferenc gondolt egyet, s kinyittatta az emelethez vezető ajtókat, így sokan az első, illetőleg a második szintről, az ablakokból, mondhatni páholyból szemlélték az eseményeket. Mérget vehetünk rá, november 25-én, a Posillipo Napoli elleni BL-meccsen sem lesz másként...

AZ, CSG, Nemzeti Sport 2001.11.05.

Sima Domino-siker a rangadón

Felrúgva a háromesélyes mérkőzést ígérő papírformát, a vártnál jóval biztosabb győzelmet aratott a Domino BHSE a Vasas ellen a vízilabda ob I. vasárnapi rangadóján.

Jól bevásároltak
Mindkét együttes rendkívüli energiát és rengeteg pénzt ölt a nagy nyári bevásárlásba, s túlzás nélkül állítható: Európa legerősebbjei közé tartozó játékosállományt sikerült verbuválniuk. Ebben semmi túlzás nincs, hiszen a Kőér utcai slágermeccs összesen 6 olimpiai bajnokot szólított a medencébe, s ilyesmire szerte a kontinensen nemigen akad példa.

A házigazda, bajnoki címvédő Domino hazacsábította Olaszországból, illetve Jugoszláviából Kiss Gergelyt, Molnár Tamást és Biros Pétert, vendége pedig megtartotta Vári Attilát, s szerződtette a Fradiból Kósz Zoltánt, Székely Bulcsút a sydneyi aranyérmesek közül.

Az első bajnoki fordulókat tekinthette akár bemelegítésnek is a honi vízilabda két sztárcsapata: a Domino-BHSE és a Vasas számára az egymás elleni első rangadóval gyakorlatilag vasárnap kezdődött el az őszi idény.

A két elitcsapat első egymás elleni összecsapását felfokozott, hatalmas várakozás előzte meg: már félórával a kezdés előtt zsúfolásig tele volt a kisebb mérkőzésekhez "szokott" Kőér utcai uszoda.

A hazai együttes repülőrajtot vett, alig több, mint 5 perc alatt 4-1-es előnyt szerzett. Ezt még a második játékrész elején kiegyenlítette a Vasas, de utána csak futott az eredmény után.


Vasas-Plaket Domino-BHSE

Kupaküzdelmek
November 23-25. között az európai kupaküzdelmek nyitó körében kell helyt állniuk (a Domino itthon fogadja BL-csoportmérkőzésen, többek között, a Kásással és Steinmetzcel érkező Posillipo Napolit, a Vasas a KEK-ben a Mladost Zagrebbel is játszik a belgiumi Mouscronban).

Végül az esztendőt egy újabb egymás elleni derbi zárja: december 30-án kerül sor a Szőnyi úton a Szuper Kupa döntőre, amelyen - mint tavaly először - a bajnok és a kupagyőztes találkozik. Az elmúlt évi premieren az FTC 10-9-re verte a BVSC-t.

Döntő volt, hogy a harmadik 7 percben csak a Domino lőtt gólt, miközben a vendégcsapat sorra hibázta el létszámfölényes helyzeteit is.

Végeredményben a bajnoki címvédő a vártnál lényegesen könnyebben nyert, köszönhetően annak, hogy mind a kulcsjátékosai, mind az úgynevezett kiegészítő emberei messze felülmúlták riválisaikat.

A bajnokság élén a Domino áll, 6 mérkőzésből szerzett 12 pontjával, a 10 pontos Vasast a Szeged (11) is megelőzi, de a Tisza-partiak 3 mérkőzéssel többet játszottak.

Az OB I 7. fordulójának eredményei
Domino BHSE-Vasas 12-8 (4-3, 3-2, 3-0, 2-3)
Kőér utca, 1000 néző, vezette: Kosztolánczy, Császár
góldobók: Kiss 3, Molnár, Takács, Biros 2-2, Ja:ger, Sugár, Tóth 1-1, illetve Varga T. 4, Székely, Madaras, Vindisch, Vári 1-1

További eredmények
Szeged-Újpest 6-9
BVSC-Szolnok 13-5
KSI-Szentes 4-8
Ferencváros-Eger 9-4
Kecskemét-Tatabánya 9-6

Index, 2001.11.04.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Honvéd-Vasas 11.04

 
LINKEK

  Vízilabda.2001