FONTOS


 

Kásás Zoltán: Örülnék, ha nem lenne rájátszás, hiszen ebben az esetben mi már bajnokok lennénk
Bajnoki elődöntő a pólósoknál

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.04.06
--------------------------------------------------------------------------------

A flúgos futam hajrája következik. Török László, a Magyar Vízilabda- szövetség sajtófőnöke száját hagyta el ez a mondat a Podmaniczky-palotában, midőn megnyitotta a szerdán rajtoló férfi bajnoki elődöntőre hangoló sajtótájékoztatót.


Kásás Tamás (szemben) a Vasas olimpiai bajnok klasszisa fôszerepet alakíthat a bajnoki végjátékban (fotó: Czagány Balázs)
Persze mindenki tisztában volt vele az idény elején, hogy sok pihenésre nem kínálkozik alkalom, jó példa erre, hogy a szombaton záruló alapszakaszt követően három napjuk marad(t) az elődöntőben érdekelteknek a sebek nyalogatására. A Vasas- FTC és a Domino-BVSC párharc szereplői jelentős létszámban jelentek meg az
összejövetelen, így aztán egymás előtt vallhattak színt várakozásukról és az esélyekről.
Elsőként Kovács István, a Domino mestere emelkedett szólásra, s a következőket mondta: "Balhémentes meccseken szeretnénk kiszolgálni a közönséget, s természetesen jó játékot, győzelmet várok." A rivális BVSC-t Mészáros Csaba képviselte, aki a vasutasok harmadik helyezését papírforma-produkciónak nevezte az alapszakaszban, és gyors statisztikai adatokkal spékelte meg szavait, megemlítve, hogy a BVSC húsz hazai bajnoki meccsen mindössze 100 emberelőnyt kapott, míg az Euroligában 11 találkozón több mint nyolcvanat. Sejthetően továbbgondolásra szánta felvetését.

Külföldi bírók nélkül
A férfi vízilabda-bajnokság április 7-én kezdődő rájátszásában is hazai bírók működnek közre, a Magyar Vízilabda-szövetség - anyagi és szakmai indokok alapján - nem hív külföldi játékvezetőket.
Erről csütörtök esti ülésén döntött a szövetség elnöksége, amely ugyanakkor azt is elhatározta: a bajnoki rájátszás valamennyi meccsén kellő számban lesznek jelen a fegyelmi bizottság és az elnökség tagjai, hogy esetleges fegyelmi vagy óvási ügyben haladéktalanul dönthessenek. A testület bejelentette, hogy kiket javasol az illetékeseknek az adományozásra kerülő Nemzet Sportolója címre - a magyar vízilabdasport eredményei és hagyományai alapján a sportág valamennyi háromszoros és kétszeres olimpiai bajnokát, azaz Gyarmati Dezsőt, Kárpáti Györgyöt, Bolvári Antalt, Jeney Lászlót és Markovits Kálmánt terjesztik fel a címre.
NS, 2004.03.27
Ha az előbb háromnapos pihenőt írtunk, a Vasas és az FTC esetében négyre kell módosítanunk, ők ketten ugyanis csütörtökön szállnak először vízbe. Az alapszakaszt százszázalékos teljesítménnyel letudó angyalföldiek trénere, Kásás Zoltán ábrándozva kezdte: "Örülnék, ha nem lenne rájátszás, hiszen ebben az esetben mi már bajnokok lennénk." Aztán komolyabban folytatta: "Noha százszázalékos produkciót nyújtottunk, akad még javítanivalónk." A Vasas elődöntős céljai egyértelműek, amit azzal tett egyértelművé a szakvezető, hogy mindjárt a Honvéd ellen várható találkozókról kezdett beszélni. Legalább öt, maximum hét nagy meccset emlegetett, utalván arra, hogy az Euroligában egymással csatáznak a negyeddöntőben, és a bajnoki fináléban is összefuthatnak ötször - ha úgy alakul. Azt Bíró Attila, a Fradi edzője is elismerte, hogy 70 százalék esélye van a Vasasnak a továbbjutásra, miután az anyagi háttér és a játékosállomány minősége ezt diktálja. Ennek ellenére nem egyszerűen Kásásék megszorítására, hanem legyőzésére törekednek a zöld-fehérek.
Martin György, a szövetség elnöke előrelátó intézkedésekről számolt be, amelyekről a legutóbbi elnökségi ülésen döntöttek. Eszerint az elődöntő találkozóin a fegyelmi bizottságnak határozatképes létszámban kell képviseltetnie magát, de az elnökségi tagok közül is lesznek a lelátókon. Ily módon persze nem lehet megelőzni az esetleges balhékat, vitákat, ám a maguk után vont ügyeknek gyorsan a végükre lehet járni. Ha pedig két-két meccs után befejeződik az elődöntő (nyolc pontig tart, és a Vasashoz hasonlóan a Honvéd is néggyel vág neki), a televízió rácsap a bronzmeccsekre, amelyeket április 19-én és 23-án közvetítene. A finálénak a versenykiírás értelmében a Hajós-uszoda ad otthont, több ezer ember kíváncsiságát kielégítvén.

Férfi válogatott
Női válogatott
2003/04 FÉRFI BAJNOKSÁG
Döntő:
Domino-Vasas 9-8 (május 11.)
Vasas-Domino 5-6 (május 8.)
Domino-Vasas 8-12 (május 7.)
Domino-Vasas 7-8 (május 5.)
Vasas-Domino 7-8 (május 2.)

A 3. helyért:
FTC-BVSC 6-8
BVSC-FTC 6-5

Elődöntő:
FTC-Vasas 3-11(április 10.)
BVSC-Domino 4-5 (április 9.)
Vasas–FTC 9-7 (április 8.)
Domino–BVSC 10-5 (április 7.)
A 5. helyért:
UTE–Szeged 9–4 (május 13.)
Szeged–UTE 8–7 (május 10.)
UTE-Szeged 12-11 (h. u.) (május 7.)

A 7. helyért:
Eger–OSC 7-4 (május 13.)
OSC–Eger 5–7 (május 10.)
Eger–OSC 5-6 (h. u.) (május 7.)

Az 5–8. helyért:
Szeged-Eger 7-5
OSC-UTE 9-10
Eger-Szeged 8-7
Szeged–Eger 11-8 (április 11.)
UTE–OSC 13-8 (április 10.)
A 9. helyért:
Szentes-Szolnok 9-6 (május 13.)
Szolnok-Szentes 11-8 (május 10.)
Szentes-Szolnok 14-11 (május 7.)

A 11. helyért:
YBL-Cegléd 7-6 (május 13.)
Cegléd-YBL 12-10 (május 10.)
YBL-Cegléd 11-10 (május 7.)

A 9–12. helyért:
Cegléd-Szentes 7-10
Szolnok-YBL 11-4
YBL–Szolnok 4-11 (április 11.)
Szentes–Cegléd 11-4 (április 10.)
A rájátszás menete
A rájátszásban három részre oszlik a mezőny. Az első négy helyezett az elődöntőben találkozik, és magukkal viszik az alapszakaszban egymás ellen szerzett pontokat. Így például a Vasas az FTC, a Domino a BVSC ellen kezdhet eleve 4 ponttal, a fináléba jutáshoz nyolcat kell elérni. A döntőt három nyert mérkőzésig játsszák. Az 5–8. és a 9–12. helyezettek (5.–8., 6.–7., 9.–12. és 10.–11. leosztásban) két nyert mérkőzésig tartó párharcban küzdenek meg, az utolsó fázisban minden helyezésről külön párviadal dönt. Az utolsó kiesik, az utolsó előtti pedig osztályozót játszik az ob I B másodikjával. Fontos, hogy döntetlen esetén kétszer három perc hosszabbítás következik a rájátszás meccsein, szükség esetén aranygól határoz a végeredményről.
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  
  Domino-Vasas 05.11

  
  Vasas-Domino 05.08

  
  UTE-Szeged 2004.05.07

  
  Domino-Vasas 05.07

  
  Domino-Vasas 05.05

  
  Vasas-Domino 05.02

  
  Vasas-Domino 04.13

  
  Vasas-FTC 2004.04.08

  
  OSC-Szeged 2004.04.03

  
  Vasas-FTC 2004.04.02
  .. további képsorok >>

 
LINKEK

  

 
BAJNOKCSAPATOK
1904-05 Balatoni UE
1906-09 Magyar UE
1910-13 FTC
1917 MAFC
1918-22 FTC
1923-24 III. ker. TVE
1925-27 FTC
1928 III. ker. TVE
1929 MAC
1930-39 UTE
1940 BSE
1941-42 UTE
1943 MAC
1944 FTC
1945-46 UTE
1947 Vasas
1948 UTE
1949 Vasas
1950-52 Bp. Dózsa
1953 Vasas
1954 Szolnoki Dózsa
1955 Bp. Dózsa
1956 Bp. Kinizsi
1957-59 Szolnoki Dózsa
1960 Újpesti Dózsa
1961 Szolnoki Dózsa
1962-63 FTC
1964 Szolnoki Dózsa
1965 FTC
1966 BVSC
1967 Újpesti Dózsa
1968 FTC
1969-74 OSC
1975-77 Vasas
1978 OSC
1979-84 Vasas
1984/85 BVSC
1985/86 Újpesti Dózsa
1986/87 BVSC
1987/88 FTC
1988/89 Vasas
1989/90 FTC
1990/91 Újpesti Dózsa
1991/92 Tungsram
1992/93 UTE
1993/94 UTE
1994/95 UTE
1995/96 BVSC
1996/97 BVSC
1997/98 BVSC
1998/99 BVSC
1999/00 FTC
2000/01 Honvéd
2001/02 Honvéd
2002/03 Honvéd
2003/04 Honvéd
 1984-ig az adott évben rendezték a bajnokságot, utána tértek át az őszi-tavaszi rendszerű lebonyolításra. 1988 óta döntik el a bajnoki címet rájátszással.