Az izomrostok jó ideig üvegszálmerevséggel nyikorogtak, várni kellett, míg végre bemelegednek. Így fordulhatott elő, hogy Vindisch, Szívós és Madaras is eredménytelenül próbálkozott, s két szerzett labdát is feljegyezhettünk. Gergely végtagjai ellenben időben elérték a meccshőfokot, s a Honvéd kapusa két jó védéssel szerzett önbizalmat. A gólcsendet Fodor törte meg a negyedik percben, miután a megúszó Molnártól kapott megbecsülendő labdát. Nem sokkal utána Steinmetz Ádám alakított nagyot: már a feje is eltűnt a vízben, amikor megmarkolta a labdát, és szépen behelyezte azt Gergely mögé (1–1).
A második negyedet az első felvonásból megmaradt fórral kezdhette volna a Vasas, ám miután Vindisch odaért a labdához, rossz helyre dobta – maga mögé szánta, ám ott éppen egy honvédos ólálkodott. Oda lett tehát a fór.
A Domino már jobban megbecsülte a maga emberelőnyét, és újra Fodor talált a hálóba. Innentől kezdve alaposan megszórták magukat a játékosok, Madaras előnytalálatával a Vasas ragadta magához a vezetést (2–3). Fodor láthatóan élvezte a játékot, s jókedvében már harmadszor mattolta Kószt, akinek Kásás Zoltán újra bizalmat szavazott. Még négyszer nyúlhattak maguk mögé a hálóőrök (egyenlő elosztásban), így minimális Vasas-előnnyel következhetett a szünet. Mintegy mellékzöngeként jegyezzük meg, hogy a fórkihasználás összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint vasárnap: a Vasas három, a Honvéd két alkalommal élt négy, illetve három lehetőségével.

Madaras Norbert (szemben) és a Vasas szerdán legyôzte a Dominót – vagy mégsem? (Fotó: Czagány Balázs)

A harmadik felvonásban ismét szűkmarkúan mérték a gólokat a vízben tartózkodók (mindenesetre ritkaságként feljegyezhettük, hogy a center Steinmetz Ádám átlövésből ért el nagyszerű gólt), s úgy tűnt, 1–1 lesz a szakaszeredmény. Érdekes története van, hogy nem így alakult. Bárány az utolsó másodpercben messziről ellőtte a labdát, mégpedig mellé, s gondolván, hogy végre itt a pihenő ideje, Kásás és Varga Tamás is beugrott a vízbe a cseresorból. Csakhogy 0.9 másodperc még maradt, a Vasas tehát négyméteressel fizetett a két kiválóság meggondolatlansága miatt. Kiss Gergő úszott oda a végrehajtóhelyre, s annak rendje és módja szerint berakta (6–6).
Kásás valamelyest jóvátette bakiját az utolsó felvonás elején, midőn előnyből középen púpozta ki a hálót. A Vasasnak nagy segítséget nyújtott, hogy a második félidőben fontos pillanatokban hárított Kósz. Molnár azért betalált (7–7), s a végére maradt a csattanó.

A piros-kékek támadhattak a záró fél percben, s úgy tűnt, nem járnak eredménnyel, azaz maratoni hosszúságúra nyúlik a találkozó. Hogy nem lett hosszabbítás, az Vindischnek köszönhető, aki gyorsabb volt, mint legutóbb Kásás: az utolsó pillanatban (még a dudaszó előtt) a rövidsaroknál talált lyukat, s már össze is borulhatott az angyalföldi kispad.
Folytatás szombaton, amikor újra előnyt szerezhet az egyik gárda.

Kósz Zoltán: – Sikerült hűvösebben gondolkodnunk, ezáltal az egy gól hátrányból egy gól előnyünk lett. Tudomásul kell venni, hogy nagyon kicsi a különbség a két csapat között, sokat számít a pillanatnyi lelkiállapot.

Steinmetz Ádám: – Olyan volt, mint minden Vasas–Honvéd meccs, az izmok és az idegek csatája. Örülök, hogy ezúttal egytizeddel később szólalt meg a duda, mint múltkor, most győzelmet ért. Meg akarjuk nyerni a döntőt, úgy érzem, képesek vagyunk rá.

Varga Tamás: – Majdnem megint átengedtük a győzelmet azzal, hogy beugrottunk a harmadik negyed végén. Ha nem ugrunk, lehet, hogy kettővel nyerünk, de a lényeg, hogy az egygólos előnyt megtartottuk. Ezek a meccsek mindig az utolsó pillanatban fognak eldőlni, főleg a fejekben.

Vindisch Ferenc: – Ma éreztem magam a legjobb állapotban. Jól tartotta magát mindkét csapat, ezúttal nem voltak két-három gólos megugrások. Az utolsó lövést jókor, jól találtam el. A védők helyezkedését figyelembe véve én voltam helyzetben, de nem gondoltam, hogy eljut hozzám a labda. Mégis eljutott, úgyhogy illett belőni.

Biros Péter: – Nemegyszer hibáztunk a meccs során, és mivel a Vasas is jó csapat, kikaptunk.

Fodor Rajmund: – Hiába dobtam négy gólt, egyáltalán nem vagyok boldog, mert nem nyertünk. Fizikailag is igen nehéz volt a meccs, mégis azt mondom, inkább a taktika döntött.

Kiss Gergely: – Nagyon dühös vagyok, mert megint nyerhettünk volna, de a saját hibáink miatt ez nem sikerülhetett. És nemcsak az utolsó kapott gólunknál hibáztunk, hanem többször is a meccs folyamán.

Paján Viktor: – Erről a meccsről nem sokat lehet elmondani. Egyértelműen mi szúrtuk el.

A Vasas több bakit is elkövetett, miért nem sikerült ezt kihasználni?
Kovács István, a Domino edzője:
"Nem hiszem, hogy olyan sok hiba lett volna, mindenesetre a beugrás után megadott négyméterest belőttük. Sajnos a végén buta gólt kaptunk, így elszalasztottuk a hosszabbítás lehetőségét. Legközelebb igyekszünk újra jobban koncentrálni."

Sokkal jobb a hangulata, mint vasárnap volt?
Kásás Zoltán, a Vasas edzője:
"A végeredményt tekintve igen, de megint csak hatalmas butaságokat csináltunk, sokat segítettük a Honvédot a 6–4-es vezetésünk után. Kíváncsi vagyok, mi lesz, amikor elkerüljük ezeket a hibákat. Kulcsfontosságú meccset jtászottunk, kicsit más taktikával és végre volt tartásunk. Szerencsénkre most előbb lőttük el a végén a labdát, mint vasárnap."

Számok víztükörben
Összes lövés	23–27
Gól	7–8
Védett	7–8
Kapufa	3–2
Blokkba	5–5
Föl-mellé	1–4
Kontrafault	1–0
Ráúszás	1–3
Kapusok
Gergely István	16/8	50%
Kósz Zoltán	14/7	50%

A hőskorban persze ilyesmi nem fordulhatott volna elő. Nem volt ugyanis csere. Aki kezdett, végigjátszotta a meccset. A többiek drukkoltak. Azóta viszont… Beeső, beszédülő, beugró játékosok történeteivel szórakoztatják az ifjú pólósokat. Az efféle sztorikat általában röhögve szokás mesélni – már persze attól függően, hogy mi lett a meccs végkimenetele. A '74-es bécsi Eb-n egy utolsó utáni pillanatban elhatározott csere okozott galibát, szintén egy magyar–szovjet összecsapáson. Kásás Zoltán helyére akarták behozni Horkai Györgyöt, utóbbi már indította az "ugrómozdulatot", csakhogy a játékvezető jelt adott a kezdésre. Horkai hiába kapaszkodott a levegőbe, menthetetlenül vízbe hullott, más kérdés, hogy a büntetőtől függetlenül győztünk a végén.
Huszonöt évvel később, a '74-ben kapitány Gyarmati Dezső a Komjádiban élhette át majdnem ugyanezt a Fradi edzőjeként: egy sapkakötési szünetben gyorsan le akarta hozni a ráúszás miatt beküldött villámembert, Dodog Szabolcsot, ám a beküldött Székely Bulcsú nem a kötélnél jött be, hanem a partról csobbant be, az ezért adott négyesből ugrott meg a BVSC a hosszabbításban, amivel nyeregbe került az aranyért folytatott párharcban.
Végül az a jelenet, amelyik a leginkább megmaradhatott a magyar szurkolók emlékezetében: az 1996-os atlantai bronzmeccsen a lejárt támadóidőt jelző kürtre az olaszok kapusa, Marco Gerini boldogan a habokba vetette magát, pedig a mérkőzésből volt még hátra 0.2 másodperc – ezzel "harcoltuk ki" a hosszabbítást, igaz, végül mégiscsak a taljánok örvendhettek. Most ezen "legendákhoz" csatlakozott a két Tamás, Kásás és Varga – a siker (kérdés, mi lesz az óvás sorsa) mindazonáltal feledtetheti velük e hihetetlen baklövést. Gerinit különben sem tudják überelni, elvégre nem volt rajtuk köpeny…

Előfordulhat, hogy korán örült a Vasas a győzelemnek, ugyanis a Honvéd vezetőedzője, Kovács István a meccs után megerősítette: megóvják a találkozót. Ennek oka, hogy a szabálykönyv szerint a jogtalanul játékba avatkozó játékos ellen nemcsak négyméterest kell ítélni, hanem ki is kell zárni végleg a mérkőzésről. S mivel Kásás Tamás a harmadik negyed végén (magával vonzva Varga Tamást) becsobbant a vízbe, ezt a szankciót kellett volna alkalmazni ellene. Mégis maradt, sőt még gólt is szerzett a negyedik negyedben, ami az óvás benyújtására ösztökélte a címvédő vezetőit.