FONTOS


 

A BVSC-nek több a veszítenivalója, mint az alapszakaszban a negyedik helyen végző Fradinak
Lapos meccsen BVSC-előny

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.04.20
--------------------------------------------------------------------------------

A harmadik euroligás kvóta a tét. Ezért még érdemes harcolni, ha úgy vesszük, erre találták ki tizenöt év után újra a bronzpárharcot a magyar bajnokságban.

A Fradinak lehetett nagyobb kedve hozzá, hiszen alapszakasz-negyedikként amolyan bónuszlehetőséghez jutott, s fogadkoztak is rendesen a játékosok, hogy meglesz a bronz. A másik oldalon furcsán hatott, hogy a mindkét vállát fájlaló Vincze helyett Czigány viseli a 10-es sapkát, s a vasutasok doyenje civilben csiholt tüzet a kispadon ülőkben.
Ennek ellenére nem izzott a medence, édes semmittevéssel teltek a percek az első negyedben. A Fradi mindenáron Tóthot akarta helyzetbe hozni, de Németh jól semlegesítette, és a várt kiállítások is elmaradtak. A kapusoknak összesen ha háromszor akadt dolguk. Az egyetlen gól az átlövésből eredményes Lehmann nevéhez fűződött. A rövid szünetben hallottuk a legnagyobb tapsot, amikor is az egyik hazai játékos a ráúszáshoz beállított kosárba dobta a labdát messziről. Az amúgy emlékezetes mozzanat mintha önbizalmat adott volna a hazaiaknak, s előbb Gór-Nagy előnyből egyenlített, majd Dabrowski távolról találta meg a rést. Tóth László is örülhetett, tudniillik dobhártyaszakadása után először szállhatott vízbe Szirányi Balázs, így jóvoltából alkalomadtán pihenhetett is a nagy öreg.
Érdekes epizóddal indult a harmadik felvonás: 27 másodperc után lepleződött le, hogy hét fradista mezőnyjátékos rajtolt el a ráúszásnál, de mert nem a meccs közben számolták el magukat a zöld-fehérek, négyes helyett újrakezdés következett – azaz a játékvezetőknek kellett magukra vállalniuk a bakit. Harmadszor is a Fradi hozta el a labdát a mérkőzésen, ám ennél fontosabb volt, hogy Weszelovszky előnyből egyenlített. Így sem akaródzott igazán felfrissülniük a vendégeknek, hiszen egy megúszásnál előnyben érkezett az ellenfél kapujához a BVSC, s Varjas bevarrta a labdát a rövid felsőbe, később pedig Létay pontos keresztpassz helyett kis híján kidobta a labdát a medencéből. Weszelovszky ennél sokkal precízebb volt, és kissé oldalról kivezetett dobással megtalálta az utat a vasutasok kapujába, a Szécsi előtt felpattanó labda besurrant. Nem sokáig maradt egyenlő az állás, mert Takács II kiállítását követően Nyéki rögtön büntetett, azaz 4–3-as vezetéssel vonulhatott az utolsó szünetre a BVSC.


Igencsak sûrû kézerdô védte a BVSC kapuját, mégis négy átlövésgólt kaptak a vasutasok (Fotó: Czagány Balázs)
A sérült Vincze – az eltiltását töltő Gerendás György helyébe lépő – Derekas Szilárd munkáját segítvén, lelkesen osztogatta a tanácsait a partról. Ez nem volt elég arra, hogy végre egyszer ellopja a labdát a ráúszást követően a vasutascsapat, ellenben játékosai rendszeresen blokkolták a Fradi megszaporodó bombáit – vagy Szécsi volt a végállomás. Négy és fél perccel a vége előtt, egy időkérést követően fórból mattolta Szécsit Weszelovszky, aki három góljával a meglehetősen lapos mérkőzés kiemelkedő figurájává lépett elő. A centerek továbbra is tehetetlenül vergődtek, és már-már mindenki elkönyvelte a döntetlent.
Rosszul tették, mert egy másodperccel a vége előtt Fülöp egy kornert követően betalált. Más kérdés, hogy a zöld-fehérek minden egyes jelenlévő vezetője megkérdőjelezte a találat jogosságát, mondván, hogy előzőleg későn indították el az órát a zsűriasztalnál.
A BVSC végül is egygólos előnnyel mehet a Népligetbe a pénteken esedékes visszavágóra.

Lassan futó másodpercek

Történt, hogy hat másodperccel a lefújás előtt szabaddobást kapott a BVSC a saját kapuja előtt, aztán egy másodpercre rá végleg cserével kiállították a bírók Lehmannt. A hazaiak egyből kapura küldték a szabaddobást, amelynek korner lett a vége, majd azt elvégezve is volt annyi ideje Fülöpnek, hogy az utolsó pillanatban megszerezze a győztes gólt. Csapó Gábor azonban nagy vágtával a túloldalról átszaladt a zsűriasztalhoz és mérgében csaknem feldöntötte azt. Nem becézte szép szavakkal az ott ülőket, egyúttal azt állította: "Nektek le van írva, hogy meg kell veretni minket!" Csapó és a többi Fradi-vezető azt vitatta, hogy miképpen úszhatott fel a mezőny egy másodperc alatt csapata kapujához, biztosan állították, hogy későn indították el az órát. Kifejezték óvási szándékukat, és azt, hogy a tévéfelvételt mindenképpen fel szeretnék ehhez használni. Más kérdés, hogy ott a helyszínen megfelelő hivatalos papír híján nem tudtak óvni, így egyelőre kérdéses, hogy beletörődnek-e a vereségbe.

A BVSC-nek több a veszítenivalója, mint az alapszakaszban a negyedik helyen végző Fradinak
Tizenöt év után a bronzért

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.04.19
--------------------------------------------------------------------------------

Tizenöt esztendő után (akkor az FTC nyert a Szolnok ellen) játszanak ismét a bronzért a bajnokságban.

Az eltelt másfél évtizedben az alapszakasz végén elfoglalt hely döntött a harmadik hely sorsáról, ebben az idényben viszont plusz két meccset kell játszani a megszerzéséért. Nem mellékesen, aki jobb oda-vissza alapon, az lehet a harmadik magyar résztvevő az Euroligában. A tét tehát kétszeres, így ha kénytelen-kelletlen is, muszáj üzemi hőfokra melegítenie a kazánházat a BVSC-nek és az FTC-nek.
A BVSC háza táját mostanság nem a boldogság virágai díszítik, hiszen az Euroliga negyeddöntőjének elszalasztása után a Honvéd elleni bajnoki elődöntőben is könnyűnek találtatott, de a bizonytalan jövőről szóló valódi és valótlan hírek miatt is el-elkalandozhatott a figyelem. Ilyen körülmények között kell felpörgetniük magukat a vasutasoknak.
"A kudarcok sohasem jönnek jól, főleg nem így az idény vége felé – vallotta be Nyéki Balázs, a BVSC házi gólkirálya. – Valóban nehéz ráhangolódni a bronzmeccsre, de tisztában vagyunk vele, hogy az euroligás szereplés a tét. A harmadik helyért legutóbb hat éve a junior világbajnokságon játszottam, és mit ne mondjak, nem a kedvenc műfajom – amolyan vigaszdíjíze van. Úgy érzem, számunkra nagyobb a tét, hiszen a Fradi mintegy ajándékként kapta meg a lehetőséget, hogy harmadiknak fusson be, s ezzel együtt esélye legyen az Euroligába jutásra."
Az átlövő nem tagadja, jobb lenne immár a bronzérem birtokosának lenni, de mert új versenyrendszer érvényes, várnia kell, s még nem is lehet biztos a dolgában. Semlegesként viszont akár örülhetne is, hiszen két vérbeli tétmeccsel gyarapodott a hazai pontvadászat.
A zöld-fehéreknél nem aggódik a ráhangolódás miatt Weszelovszky László, aki az első idényét fejezi be a patinás fővárosi klubban.
"Mindennap edzettünk vagy éppen edzőmeccseket játszottunk, így aztán nem is volt időnk leereszteni – mondta a tavalyi gólkirály. – Vasárnap este közösen vacsorázott a csapat, nincs mese, egy lapra fel kell tenni mindent. Elismerem, azok után, hogy a BVSC három ponttal megelőzött bennünket az alapszakaszban, örülhetünk a lehetőségnek, de emlékeztetnénk: a bajnokságban mindkét alkalommal egy góllal maradtunk alul, ami a bronzmeccseken pluszba fordulhat. Már csak azért is, mert a BVSC mintha hullámvölgybe került volna, mi pedig felszálló ágba."
A harmadik helyért eredetileg május elején kezdődött volna a párbaj, ám mert nem sok értelme lett volna csaknem négy hétig edzeni és nem meccselni, a két klub kérte a találkozók előbbre hozatalát. Az első felvonás tehát hétfőn este 19 órától a Szőnyi úton látható.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

 

 
LINKEK