ING-bajnokság, férfiak, elődöntő, első mérkőzés
Vasas: közeledik a finálé
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSG, Nemzeti Sport 2004.04.09
--------------------------------------------------------------------------------
Hogy pokoli izgalmakra nem számíthattunk,
le lehetett mérni a Komjádiban megjelent nézők számából:
félház sem volt. Persze más medencék partján ezzel a
népsűrűséggel is kiegyeznének a rendezők.
Még mielőtt vízbe
ugrottak volna a bemutatást követően, a lelátót célozták meg a
hazai játékosok, hogy néhány pólóval kedveskedjenek a rájuk
kíváncsi szurkolóknak. Nem sokkal később persze már a kapuk
voltak a célpontok, s hamarjában Madaras és Vindisch vágott be
két emberelőnyt. A kiállítások a centerben harcoló Varga Zsolt
munkáját dicsérték. A másik oldalon Lehmann is élt az
(ember)előnyös lehetőséggel, s hogy a tendencia ne változzon,
ugyancsak fórból alakította 3-1-re az állást Varga Tamás.
Megjegyzendő, előtte hatalmas bravúrral védte a labdáját
Pelle, illetve Varga lelkén száradt egy kihagyott négyméteres
is. A túloldalon akadt egy remek védése Kósznak is, míg Létay
a kapufáig jutott ebben a játékrészben.
A következő
negyed előtt a friss erő, Balatoni hozta el a labdát Kásás
orra elől, s az első gólt egy megúszást követően Székely
jegyezte. Eltökélt arccal öklözött a levegőbe, még nem
sejtette, hogy a hatásosan zónázó, a lövéseket sorra blokkoló
Vasas hosszan tartó szériája következik. Előbb Madaras egy
másodperc alatt gólra váltott egy fórt, majd Kásás csuklója
villant tisztes távolból, a sorozatot Steinmetz Ádám
centerezése zárta le (6-2). Utóbbi esetnél Csapó Gábor joggal
reklamált, hiszen a hazaiak centere elrúgta magát Tóthról - az
ítéletet azonban nem lehetett megfellebbezni. A harmadik
játékrészt is zöld-fehér találat vezette be, Suti (ha már a
hazai játékosok középen sűrűsödtek), jobbról, kintről, úgy
nyolc méterről csapta be Kószt, akit talán meg is lepett a
kósza lövedék (6-3). Láthattunk két jó húzást is: Weszelovszky
passzát Takács I, míg a másik oldalon a bátyja, Tamás beejtett
labdáját Varga Zsolt húzta a kapuba. Később Weszelovszky már
nemcsak az asszisztig jutott, hanem az utat is megtalálta a
rivális kapujába. A támadóidő lejárta előtt közvetlenül
harcolt ki szabaddobást, s mivel egy másodperce volt ( no és a
hétméteresszabály is érvényesült), hirtelen fordulattal
rásuhintotta, s ezzel kétgólosra faragta le a hátrányt (7-5).
Védővel a nyakán Tóth még megpróbálkozott a minimális
különbség elérésére, ám a kisebb csoda folytán rácsavart
labdája lecsorgott a lécről.
Az utolsó negyednek tehát 7–5-ös vezetéssel vágott neki a Vasas, hogy aztán Steinmetz Ádám egy előnyt bevarrjon, csak úgy, a biztonság kedvéért. Kásás már-már flegma mozdulattal pécézte ki a hosszú sarkot úgy hét méterről, s miután Pelle nem tudott menteni, jutalmul kimászhatott a vízből a Vasas sztárja. Természetesen taps kísérte a kispadig. A Fradi szívből azonban így sem hunyt ki a láng, s előbb Takács II, majd újra Suti neve mellé strigulázhattunk egy-egy találatot, aminek következményeként ismét jött Kásás, hogy összefogja kényelmes csapatát. A ritmust azonban már nem találta meg a Vindisch által második négyméteresét is kihagyó Vasas, és miután a Fradi is csak egy kapufáig jutott, maradt a kétgólos különbség a végére. Összesítésben azonban gyakorlatilag behozhatatlan a piros-kékek előnye, és akár már szombaton bejuthatnak a fináléba.
Mestermérleg
 Steinmetz Barnabás keze
mindenhova elért, nem sok esélyt hagyott a
ferencvárosiaknak az érvényesülésre (Fotó: Meggyesi
Bálint) |
Saját mércéje szerint
milyen értéket képvisel a most elért győzelem? - kérdeztük
Kásás Zoltánt. - Minden győzelem értékes, így ez is.
Nem értek viszont néhány dolgot, így például, hogy az első két
negyed jó játéka után miként tudunk olyan figyelmetlenül
játszani, mint például a harmadik játékrészben. A fáradtság
szóba sem jöhet indokként. Ami a kihagyott négymétereseket
illeti: azt mondják, hogy a büntetőt csak rosszul lehet lőni.
A meccs után higgadt dialógust folytatott Németh
játékvezetővel. Miért? - kérdeztük Csapó Gábort. -
Azért, mert a Vasas hat-hét alkalommal kapott kedvező ítéletet
határesetben, mi pedig egyszer sem.
Az Olympiakosz
nyerte meg a görög férfi vízilabda-bajnokságot, miután a
finálé második meccsén is győzött a Vuliagmeni ellen, mégpedig
idegenben 8-7-re.
Az olasz férfi pólóbajnokságban
pénteken rendezik meg az elődöntő első mérkőzéseit, a Pro
Recco (Benedek Tibor)-Savona (Märcz Tamás, Monostori Attila,
Varga I Zsolt) és a Posillipo-Brescia összecsapást. A Recco
meccsét 21.15 órától közvetíti a RAI Sport.
|