FONTOS


 

Ing-bajnokság, férfiak, döntő, harmadik mérkőzés
A Vasas elsősorban katasztrofális előnykihasználása miatt vesztett
Aranyközelben a Honvéd

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSG, SZG, Szűcs András, Nemzeti Sport 2004.05.09
--------------------------------------------------------------------------------

Biros Péter azt nyilatkozta a pénteki második találkozó után, hogy a negyedik negyedben már nem volt miért hajtaniuk (a Vasas jelentős fölényben terelgette a labdát), s a pihenősebbre vett percek még jól jöhetnek a későbbiekben.

Nyilván arra célzott, hogy be kell osztani az energiát, figyelembe véve, hogy szombaton újra egymásnak feszültek a felek. Az emberek pedig úgy döntöttek, innen érdekes a párharc, legalábbis arról árulkodott a finálé nézőcsúcsa: mintegy kétezren döntöttek úgy, hogy a didergős időben a vízilabdával melegítik fel magukat.
A győzni akarás leginkább Bárányt fűthette, hiszen a Honvéd centere volt az egyetlen, aki mezítláb állt fel a medence szélére a bemutatásnál. A másik oldalon közvetlenül a kezdés előtt konstatálhattuk, hogy Németh Zsolt tapos a kapuban, mert – legutóbbi szerepeltetésekor Kásás Zoltán is elmondta – Kósz térde nem bírja a sorozatterhelést.
Az első percek aztán meglehetős nyugalomban teltek, nem akaródzott beindulni a gépezet. A kapcsoláshoz egy fór szükségeltetett, amelyet Fodor váltott gólra a negyedik percben, Madaras furcsa kiállítását követően pedig Bereczki növelte az előnyt. A kapusok csak amolyan könnyűlovassági lövegekkel néztek szembe, igaz Varga Tamás előnyből még szépített a negyedben.
Feltűnt Biros lövőkedve, más kérdés, hogy többnyire blokkolták, többek között ezért sem született sokáig gól a második felvonásban. A Vasasnál Madaras messze tempózott legjobb formájától (betegsége óta keresi a ritmust), és Gergely kétszer is két kézzel szedte le a labdáját. Megmozdult az állóvíz, midőn Varga Zsoltot szövegért végleg cserével kiállították, és az időkérést követően Vári másodjára behelyezte a kapuba a húzása után kipattanó labdát. Biros kapufán, majd Némethen landolóó labdáját már mindenki bent látta, ám a gólbíró nagyvonalúan jelezte, hogy semmi különös nem történt. Maradt az 1–3, Varga Tamás pedig már másodszor kapott rossz passzt Madarastól, végül Kásás átadásából belőtte az emberelőnyt. Utána azért volt egy-két szava csapattársához (2–3).
A harmadik periódusban tovább próbálkozott Biros és Madaras, de mindketten csak a kapufáig jutottak, és Mátyás ziccerben maradt alul Gergellyel szemben. Bereczki a 17. percben átlövésből kétgólosra növelte együttese előnyét, Paján pedig az utolsó előtti minutumban akciógólt szerzett – ami csodaszámba ment, lévén, az előtte született hat találatból öt emberelőnyhöz kötődött. Zárásként még egy szép jelenet: a center helyére beúszó Kásást Steinmetz Barna szolgálta ki, és a Vasas irányítója nem hibázott (3–5).


Fodor Rajmund (balra) tartja remek idény végi formáját, míg Madaras Norbert inkább szenvedett a meccsen (Fotó: Mirkó István)
Kifejezetten paprikássá vált a hangulat az utolsó felvonásban, Kósz például ültében összetörte a mellette álló széket. Később örömében tehette volna ugyanezt, hiszen a jól játszó Steinmetz Barna kipókhálózta a bal ficakot, s immár 4–5 szerepelt az eredményjelzőn. A piros-kékek amúgy rosszul álltak a fórkihasználás terén, hiszen tízből mindössze kétszer voltak képesek gólra váltani az előnyöket. Vindisch szakította meg a rossz sorozatot, egyúttal egyenlített, Fodor azonban szép lökettel válaszolt, s 36 másodperccel a vége előtt maradt még sansza a Vasasnak a hosszabbítás kiharcolására.
Molnárt ugyanis Fodor gólja után kiállították, igaz, percek után döntötték csak el, hogy emberelőny következik-e, vagy egyenlő létszám. (Tudniillik holt időben kellett kimennie végleg cserével a centernek.) Egy szónak is száz a vége: Varga Tamás a lécre bombázott, így a Honvéd egylépésnyire került az aranyéremtől.

Szóról szóra

Kiss Gergely: – Teljesen más meccs volt, mint az eddigiek: sokkal szorosabb és küzdelmesebb. Prímán védekeztünk annak ellenére is, hogy rengeteget voltunk hátrányban.
Paján Viktor: – Egyértelműen ez volt az év eddigi legjobb meccse. Örülök, hogy győztünk. A következő találkozó vízválasztó lesz.
Godova Gábor, az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya: – Mindkét csapat taktikusan játszott. Szép átlövésgólokat láthattunk. A Vasasban tetszett, hogy a támadások során kicsalták a Honvéd védelmét, így be tudták játszani centerbe a labdát. Viszont az ebből adódó emberfórokat nem tudták belőni, ez is lehetett a vereségük oka. A Honvéd távolról inkább a kapura lövéssel próbálkozott. Mindkét csapat védekezése masszív volt.
Dr. Pavlik Gábor, a válogatott csapatorvosa: – Ez volt az egyik legkiegyensúlyozottabb mérkőzés. A vízilabda az a játék, ahol ha egy csapat sokkal vezet, még nem biztos, hogy meg is nyeri a meccset. Itt is fordulhatott volna az állás. Úgy gondolom, a higgadtabb csapat nyert.
Németh II Zsolt: – Ezt együtt baltáztuk el! Sebaj, ha a következő mecscsen győzünk, akkor biztos, hogy az ötödiken mi nyerjük meg a bajnokságot.
Steinmetz Ádám: – A védekezésünkkel most sem volt probléma, de támadásban sokat hibáztunk. Mondjuk, várható volt a visszaesés, nem hihettük, hogy még egyszer úgy kijön a lépés, mint az előző találkozón.

Miért adták le háromgólos előnyüket?
Kovács István, a Domino edzője:

A 14:8-as kiállítási aránnyal nehéz szembeszállni, szinte mindig hátrányban voltunk. Az elejét keményen megfogtuk, ami nagyon fontosnak bizonyult, és ebben az időszakban Gergely is szenzációsan védett. Teljesen megérdemeltük a sikert.

Túlságosan elfáradtak a pénteki meccstől?
Kásás Zoltán, a Vasas edzője:

Nem tudom, hogy emiatt alakult-e így a mérkőzés, mindenesetre 14 előnyünkből, ha jól tudom, csak hármat használtunk ki, ami szégyen. Nem ez az első eset, hogy segítjük a Honvédot. Kívülről úgy látszott, hogy mindenki berezelt, ezenkívül többször is elkövettük azt a hibát, hogy az üresen álló Steinmetz Ádámot nem játszottuk meg.

Vízcseppek

"A karomat nem bírom felemelni…" – sóhajtott Steinmetz Barna, avagy egyre jobban kikészülnek a játékosok az irgalmatlan hajtásban.

Nem csoda, hogy a leggyalázatosabb poszton szereplő, az idő nagy részét a víz alatt, duplajáromban töltő centerek közül Varga Zsoltnál és Molnár Tamásnál is elszakadt a cérna. Mindkettejüket cserével végleg kiállították. A rutin ott jön ki, hogy Varga már a második negyedben "elszólta magát", míg Molnár ezzel az utolsó támadásig várt: a győztes gólt követően tapsolt, majd kikurjantott, "még egy kiállítást kérünk" – meg is kapta. Aztán ott van a két bombagyáros, Madaras Norbert és Biros Péter. Tavaly júliusban ők ketten voltak a világbajnoki döntő hősei, három-három gólt szereztek az olaszok ellen. Most képtelenek betalálni. Az edzők meg fogják a fejüket, hiszen tudják, mire képes két ilyen fantasztikus játékos, s bíznak benne, egyszer csak bemegy. De nem…

"Zoli lába nem fogja bírni, Katát védetem" – mondta Kásás Zoltán még péntek este, az öltözőfolyosón, midőn kifelé ballagtunk a megismételt meccs után. Bár akadtak, akik hümmögtek a döntés hallatán, mondván, Kósztól helyből tart az ellenfél, ráadásul pénteken teremtett némi extra tekintélyt magának – végül egyáltalán nem bizonyult rossz húzásnak Németh Zsolt beállítása. A Kata becenévre hallgató kapusban elég sok labda elakadt, hat gólt kapott, ennyivel elvben lehet nyerni. Gyakorlatban viszont… Amúgy Kószt eddig higgadt, megfontolt embernek ismertük, aki mérkőzés közben még a parton sem csinált palávert. Ehhez képest most egy kiállításnál felpattant, és ripityára törte azt a széket, amelyen addig ült. Ez azért mutatott valamit az összecsapás feszültségéből…

Ráúszás. Sok minden nem múlik rajta a negyedek elején. A második és a harmadik részt indító sprinteknél kétszer is az angyalföldiek értek oda gyorsabban. Ám a labdát nem sikerült saját emberhez adni, s a dominósok vezethették az első támadást. Ilyenkor elmereng az ember. Hogy ez afféle extra, az ilyesmi nincs benne a pakliban. Mi van, ha valóban elhozzák a labdát, aztán gólt lőnek a támadásból. Vagy… Esetleg nincs Varga végleges kiállítása, s nem egy centerrel kell meccselni a Vasasnak 18 percen keresztül. Persze az utóbbit ne fogjuk az elbaltázott ráúszásokra, legfeljebb játszadozzunk el a gondolattal, egy ilyen apró nüanszok más mederbe is terelhetnének egy mérkőzést.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  
  Vasas-Domino 05.08
  .. további képsorok >>

 
LINKEK