FONTOS


 

A Domino végig uralta a meccset a három negyeden át tanácstalan Vasas ellen
Az összeszokottság aranyat ér

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSG, SZG, Szűcs András, Nemzeti Sport 2004.05.12
--------------------------------------------------------------------------------

Minden s mindenki megjött. A legjobb bírónk, Kiszelly Gábor, a szabadtéri meccsek elengedhetetlen kelléke, a melegen sütő nap, plusz a nézők is, az eddigieknél sokkal nagyobb számban, és persze az aranyérmek díszdobozban, amelyek immáron elérhető közelségbe kerültek, legalábbis a Domino számára.

Plusz megjött Kásás Tamás lövőkedve – más kérdés, hogy az első emberelőnynél blokkolták a három nappal ezelőtt kissé viszszafogott világklasszist. Átellenben Molnár tisztán centerezhetett, ám a kapufát vágta telibe – ennyit a feszültségről, valamint Kósz szárnyainak fenyegető hosszúságáról. A Vasas túlzottan centercentrikusan próbálkozott, eleinte hasztalan, a Domino többféle módon kísérletezett (átlövés, megúszás), igaz, végül az emberelőny vezetett sikerre. Kiss vágta be a labdát az első passz után. A túloldalon a megannyi "központi" gürcölés Varga Zsolt révén négyméterest eredményezett, amit a báty, Varga Tamás értékesített. Később a látványra is adtak a felek, emitt Szívós pattintott szépen, amott Varga Zsolt egészen zseniális csavarja fért be a jobb alsóba. Biros zsengéje fórból – épphogy átlibegett a gólvonalon (a nagytáblán látható lassítás mindenkit meggyőzhetett az ítélet jogosságáról) hét perc után tehát a Domino állt jobban (3–2).
Újabb hét után pedig még jobban. Egy-egy parlagon hagyott előnyt követően mindkét oldalon a zónavédekezés "felfejtésének" szenteltettek a percek, de sem az átlövések, sem az egyéb kombinációk nem hoztak eredményt, maradtak tehát az emberelőnyök. Szívós bevarrta, Vindisch lövését ugyanakkor könnyedén nyelte le Gergely, hogy aztán a hajrában egy kecsegtető piros-kék kontránál Biros szereljen, míg átellenben hat másodperccel a dudaszó előtt Bárány elég levegőhöz jutott, Kásás lazának tetsző ölelésében (5–2).
Varga Tamás tartotta életben az angyalföldi reményeket, csakhogy a másik kapunál a Domino sem tévesztett, a háromszögelés végén Biros mattolt könnyen. Varga Tamás kisvártatva régen látott ejtését is bedobta – ám nem a kapuba, az ívelés ezúttal a fán halt el. S következett a "fél meccs-labda": Molnár újabb emberfórt szállított, azaz időkérés után a 7–3-ért adogathatott a címvédő. A frissen elővett figura pedig ült, hiszen Molnár ezúttal nem a kapu közeléből, hanem kintről pakolta a labdát a hosszú sarokba. A Vasason már egy Kásás-négyes sem lendített, minthogy nemsokára a center nyakán lógó angyalföldi védők arról diskuráltak, ki maradjon az őrizetesen, így Birosra a szélen nem jutott senki – ő meg köszönte szépen a lehetőséget (4–8). S miután Varga Zsolt közelről Gergelybe paskolta a labdát emberelőnyben, sosem látott meredekségű hegy tornyosult a Vasas előtt: az Olympiakosz ellen három hónapja ugyan egyenlített 4–8-ról, de ott legalább 5–8-ról indult az utolsó rész.


Paján Viktor (11) és a többi honvédos levegôhöz sem engedte jutni Steinmetz Ádámot és társait (fotó: Mirkó István)
Itt hat perc maradt, amikor Madaras – atyám, mikor jött be ez neki utoljára… – gólt szerzett emberelőnyből. Öt, amikor Kásás ziccerből a lécre ejtett… Négy és fél – amikor minden eldőlt. Kiss talált be előnyből, a kiállított Varga Tamás tapsát észrevette Kiszely, és végleg kiszórta azt az embert, aki a tűz csiholója volt a trónkövetelőnél. A kapkodás szülte lövésekkel pedig többnyire elbánt Gergely, csak Mátyás közeli húzását nem tudta hárítani – ekkortájt azonban csupán két perc marad (9–6). Belül az utolsó percen, pontosan 51 másodpercnél Kásás szépített egy újabb fórból, de pusztán öt másodperc maradt, midőn Madaras is zörgetett (9–8) – csakhogy a bajnoki cím megszerzésével tizenötödik éve hasztalan próbálkozó piros-kékek táborában már alighanem korábban tudták, ez a mai sem az ő napjuk volt. Holott úgy bíztak benne: a nagy számok törvénye szerint valahára ők jönnek. nagyon nagy számok voltak ezek, százmilliósok – a látottak alapján viszont felvetődik: mikor nyernek, ha most sem tudtak?
Ami persze a zsinórban negyedszer ünneplő Domino pólósait vízcseppnyit sem zavarta: ők akkorra álltak össze, amikor a legfontosabb volt. Ebben rutinjuk van, elvégre az idei szezonra alkotott angyaföldi szupergárdával ellentétben, náluk a gerinc évek óta együtt van, kvázi beigazolódott, az összeszokottság a szó legszorosabb és átvitt értelmében is aranyat ér.

Szóról szóra

Mátyás Zoltán: – Sajnos most nem tudtunk kellően felpörögni úgy, ahogy egy ilyen mindent eldöntő meccsre illett volna. Összességében megérdemelten lett bajnok a Honvéd, mert a döntőben kiegyensúlyozottabb és fegyelmezettebb volt nálunk.
Biros Péter: – Ezt a találkozót aggyal nyertük meg. Múltkor szépen leültünk a szállodában, és átbeszéltünk mindent. Márpedig ha fejben rendben vagyunk, akkor elég nehéz minket megverni. Talán ezt a terhet, a nyomást jobban bírtuk.
Fodor Rajmund: – A kettő egyes meccs előtti állás lélektanilag nekünk nagyon kedvező volt. Az ellenfelet viszont nyomasztotta, ezért hibázott többet.
Bárány Attila: – Először is az egész csapat nevében szeretném felajánlani ezt a győzelmet Novák Feri bácsi elhunyt feleségének emlékére. Nagyon összeszedetten játszottunk.
Frikk Ottó: – Hihetetlen érzés a vízilabdázás szentélyében bajnokságot nyerni.
Kiss Gergely: – Jól, látványosan és közönségszórakoztatóan játszottunk, bár ez a legkevésbé érdekli azt, aki bajnok akar lenni. Védekezésben megint olyan jól kezdtünk, mint a múltkor, csak most támadásban is jók voltunk.
Molnár Tamás: – A hét végi események – gondolok itt Éva néni halálára – akkora lökést adtak, hogy egy másodpercig sem volt kétséges: mi nyerjük a bajnokságot. Gratulálok a Vasasnak, nagyon megnehezítette a dolgunkat. Remélem, az olimpián egy zászló alatt, hasonló sikereket érünk el együtt.
Paján Viktor: – A győzelmet Novák Feri bácsi felesége emlékének ajánljuk. Örülök, hogy megnyerhettem az első bajnokságomat.
Szívós Márton: – Fantasztikus ellenfelet sikerült legyőznünk, nagyon-nagyon boldog vagyok. A Vasas egyike Európa két legjobb csapatának, szerintem mi vagyunk a másik. Ez a siker nagy lökést adhat az Euroliga négyes döntőjére.
Vári Attila: – Fantasztikusan játszottunk. Tudtuk, hogy nyernünk kell, mert ha a Vasas győz, túl hoszszúra nyúlik a döntő, és olyan lélektani előnybe került volna, amit nagyon nehezen tudtunk volna megfordítani. A megbeszélteket maximálisan betartottuk. A közönség is élvezte ezt a játékot, hiszen a világ alighanem két legjobb klubcsapata játszott.
Kósz Zoltán: – Ha magam elé képzelem a meccs előtti és utáni hangulatunkat, benne volt a pakliban egy méretesebb zakó is. Sajnálom, hogy több százezer szurkolónak okoztunk csalódást, szeretném hinni, hogy ennyien szorítottak értünk.
Steinmetz Barnabás: – Az első három emberelőnyt, ha jól emlékszem, kihagytuk, ez megadta a mérkőzés alaphangját. A Honvéd van olyan rutinos csapat, hogy négygólos előnyt ne adjon el az utolsó negyedben.

Gondolta, hogy végig uralni fogják a meccset?

Kovács István, a Domino edzője:
Azt tudtam, hogy fizikailag bírjuk, s ha fejben is ott leszünk, nem lehet baj. A harmadik meccshez képest is jobban játszottunk, fantasztikusan koncentráltunk, gyönyörű gólokat lőttünk. Ebben az idényben szerintem csak mi bíztunk abban, hogy valamit is nyerünk. Az ősszel a Vasasnak ment jobban, a tavaszszal nekünk, ez döntött. Igen értékes a negyedik bajnoki cím, hiszen rendkívül erős Vasast gyűrtünk le.

Mi volt az oka a tanácstalanságnak?

Kásás Zoltán, a Vasas edzője:

Nem tudom, hiszen mindent megbeszéltünk, és utolsó lehetőségünk lévén, nem szabadott volna tanácstalannak lennünk. Eleve azzal kezdődött, hogy az első három előnyünket kihagytuk. Egy biztos, újdonságokról nem volt szó. A negyedik negyedben a Honvéd már kijátszhatta az időt, egyébként is nekünk nem csak az utolsó felvonásban kellene jól játszanunk. Nagyon nagy kudarcnak érzem ezt az idényt, sajnálom, hogy nem tudtunk örömet szerezni a Vasas-híveknek.

Vízcseppek

lNovák Ferenc a bánat és az öröm könnyeit morzsolgatta egyszerre a találkozó után. Az összecsapás előtt gyászszünettel emlékeztek meg a Honvéd szakosztály-igazgatójának feleségéről, aki hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn hunyt el, de a mérkőzés után Feri bácsi ugyanúgy a hűs habokban ünnepelt, mint a Domino többi tagja. Nehéz ilyenkor bármit is mondani. "Két hétig szinte folyamatosan a kórházban voltam, de nagy erőt adott a csapat felém áradó szeretete – mondta Novák Ferenc. – Sokat segített, hogy elviseljem ezt a szomorúságot, akárcsak a remek játékkal elhódított bajnoki cím."

Számok víztükörben
Összes lövés 25 27
Gól 9 8
Védett 4 11
Kapufa 4 3
Blokk 6 3
Fölé-mellé 1 2
Kontrafault 2 2
Ráúszás 2 2
Kapusok
Gergely István 11/19 57.9%
Kósz Zoltán 4/13 30.1%

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  
  Domino-Vasas 05.11
  .. további képsorok >>

 
LINKEK