FONTOS


 

Nyolcvanmilliós összdíjazással startol a Világliga
Hosszabban lehet élvezni

Az már most látszik, hogy komolyabb kezdeményezés, mint a LEN elsorvadt egynyári, 2000-ben megutált Európai Nemzetek Ligája. A FINA által hosszú hónapok óta előkészített Világliga gyaníthatóan sokkal több idényt ér meg, annál is inkább, mert nem csupán azért találták ki, hogy a nyáron megszokott felkészülési tornák langyossága helyett éles mérkőzéseket vívhassanak a legjobbak. A világszövetség eltökélt, hogy a VL által ad friss lendületet a sportágnak, s ebbéli elhatározását a sportágban korábban elképzelhetetlen nagyságú pénzdíjjal kívánja igazolni, elvégre a liga első esztendejében 330 ezer dollárt (82.5 millió forintot) osztanak szét a résztvevők között.
Ehhez természetesen egy a hagyományostól eltérő lebonyolítási rendet ötlöttek ki: az egy csoportba sorolt csapatok nem tornákon találkoznak, ha egymáshoz utaznak, s ha már ott vannak, nem egy, hanem két mérkőzést vívnak egy-egy víkenden. A találkozók hoszszabb ideig tartanak, mint a világversenyeken: 4x7 helyett 4x9 perc a játékidő, így a póló valamelyest felzárkózik a többi csapatsportág mögé, hiszen eddig a bruttó 50-55 perces időtartammal a legrövidebb szórakozást nyújtotta a helyszínen és a tévék előtt szurkolóknak - a VL-ben viszont 80-90 percig köti majd le az érdeklődőket a játék. Sőt, adott esetben tán tovább is, elvégre az egyik leglényegesebb szabálypont, hogy nincs döntetlen, ha a négy negyed során nem tudnak dűlőre jutni a felek, akkor azonnal büntetőpárbaj következik (apró módosítás, hogy nem négy, hanem öt méterről lőnek a játékosok).
A csoportmérkőzések ezen a hétvégén startolnak: pénteken, Los Alamitosban esedékes az első ráúszás az Egyesült Államok-Horvátország összecsapáson. A másik három helyszínen szombaton és vasárnap mérkőznek, s mostantól fogva egy hónapon át minden hétvégén lesz VL-forduló, mi több, egy ízben hét közben is. A július 28-án záruló csoportkört egy négyes döntő követi Patraszban, a bejutottak először lejátszanak egy teljes kört augusztus 1. és 3. között, majd 4-én az első a másodikkal még egyszer megmérkőzik az aranyéremért (ami mellé 100 ezer dollár is társul; a második 70, a harmadik 50, a negyedik 30 ezret kap, míg a fináléról lemaradt négyes 20-20 ezerrel vigasztalódhat).
Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a sorozatnak megvannak a maga gyermekbetegségei, például a nyolc résztvevő között ott van Brazília, viszont hiányzik Jugoszlávia, bevallottan marketingszempontból. Aztán az A-csoport találkozóinak értékét valamelyest csökkenti, hogy a görögök a négyes döntő rendezőjeként biztos továbbjutók, bármelyik helyen végeznek is, mellettük csak egy csapat mehet tovább. Végül: a többi labdasportot utánzandó a meccsek félidejében hosszabb, tízperces szünetet tartanak - azzal azonban nem számoltak, hogy itt a játékosok nem az izzadtságtól nedvesek, magyarán sokkal nehezebb az izmaikat üzemi hőfokon tartani, mint a kosarasok vagy kézisek esetében. Habár ahhoz képest, hogy az eredeti elképzelés harmincperces pauzáról szólt, a játékosok akár a kánaánban is érezhetik magukat ...

Szigeti időpontok

A Magyar Televízióval folytatott tárgyalások pénteken hoztak eredményt, vagyis megérkeztek a vízilabda-szövetségbe az MTV által javasolt kezdési időpontok a budapesti Világliga-találkozókra, amelyeket a szövetség illetékesei elfogadtak. E szerint a margitszigeti uszoda ötvenes medencéjében a következő napokon lép fel a magyar válogatott.
Július 12., péntek: Magyarország- Horvátország, 18.00
Július 14., vasárnap: Magyarország- Horvátország, 16.00
Július 16., kedd: Magyarország- Oroszország, 16.00
Július 17., szerda: Magyarország- Oroszország, 16.15
Július 19., péntek: Magyarország- Egyesült Államok, 17.00
Július 21., vasárnap: Magyarország- Egyesült Államok, 17.30

CSG, Nemzeti Sport 2002.06.28.

Unicum-kupa 2002

Világkupa 2002

Férfi válogatott
Női válogatott
CIKKEK, INTERJÚK
Világliga 2003

2002.09.06
- Szövetség a sportágért
2002.08.08
- Izgalmas volt a magyar-orosz
2002.08.07
- Kemény: "Ezek a fiúk ..."
- A hét "feljelentő" elnézést kért
2002.08.06
- Hadviselés vízben, parton
- Uraim, ide lőjetek?
- Nem hagyják a becsületüket
- Nemzetközi vajkeverés?
- Komikus, hogy az oroszokat nem büntették
2002.08.05
- A FINA megbüntette a mieinket
- Ellentmondásosan debütálás
- Kemény: Szórakoznak velünk!
2002.08.04
- Csak bronzért pólózhatnak
- Szécsi fejese finálét jelentett
- Világliga döntő pólósaink nélkül
2002.08.03
- Csak a gólokat számoltuk
2002.08.02
- A vereség művészete
2002.08.01
- A vízben könnyebb volt ide jutni
- Százezer dollár a torna fődíja
2002.07.31
- Kásás Tamás nélkül, egy cserével
- Férfi pólósaink visszavágnának a spanyoloknak
2002.07.30
- A spanyolok a fináléban
2002.07.29
- Az érme másik, szebbik oldala
- Már a négyes döntő következik a vízilabda Világligában
2002.07.28
- Nyári napnak alkonyulatánál
2002.07.27
- Az Édentől nyugatra, némileg fagyoskodva
2002.07.26
- Nem csak tornacipőben
2002.07.25
- Lazítás, aztán kifulladásig
2002.07.22
- A nyár tizenhét pillanata
- Kaliforniába utazik a válogatott
2002.07.20
- Már senkinek sincs kegyelem
- Taktikaváltás Amerikában
- A FINA elégedett Budapesttel
- Pólósuli az amerikaiak ellen a Margit-szigeten
2002.07.19
- Fájt, mégis bent maradt
- Csak válogatottunk veretlen
2002.07.18
- Kínok közt is veretlenül
- Nyolcadik Világliga-mérkőzésüket is megnyerték a vízilabdázók
2002.07.17
- Kezdeni is tudnak ám!
- Egy győzelemre a döntőtől a magyar vízilabda-válogatott
2002.07.16
- Ezúttal az oroszok jönnek
- Jókedvünk nyara
- Az orosz pólósok következnek
2002.07.15
- Csak az ellenfél unalmas
- Harmincon túl is megmutatja
- Hatból hat, a hatásos pólótaktika
2002.07.14
- Az oroszok a spájzban
2002.07.13
- Ötödik Világliga-mérkőzését is megnyerte a vízilabda-válogatott
2002.07.12
- Csodálatos harmadik negyed
- Ebből akár még gála is lehet
- Itthon is bemutatkozik a Világliga
2002.07.10
- A margitszigeti hatos
2002.07.09
- Plusz tizenkilenc: ideális
- Világligára szóló eredmények
- Benedek újra a világ tetején
- Vízilabda világliga, világkupa
2002.07.08
- Tovább döcög az úthenger
2002.07.07
- Újabb szenzációs négyes
2002.07.06
- Csata, tengeri sün nélkül
- Folytassa, válogatott!
2002.07.02
- A klubcsapat sikervíkendje
2002.06.30
- Többet ésszel - meg erővel is
2002.06.29
- Egy csodálatos világ
- Első kiírásban eddig jók
- Lecsapott a sydneyi förgeteg
2002.06.28
- Moszkvai párosmeccsen a csapat
2002.06.27
- Rajt a vízilabda Világligában
2002.06.25
- A kosárlabdásított változat
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Unicum-kupa 2002

  
  Világliga 2002.07.16-19

  
  Világliga 2002.07.14

  
  Világliga 2002.07.12
  .. további képsorok >>

 
LINKEK

  hivatalos honlap
  FINA
  élő közvetítés