FONTOS


 

Világliga 2003.06.27-29
Nemzetközi torna 2003.06.24-25


2003.10.29
- Még egyszer a Világligáról ÚJ!
Ahogy arról már többször is szó esett, a jövô évi Világliga eredeti programja hátrányosan érintette a címvédô magyar vízilabda-válogatottat, így Kemény Dénes ellenjavaslatot dolgozott ki, figyelembe véve csapatunk érdekeit. A diplomáciai lépések végül eredményre vezettek, és a FINA belement a változtatásba. A szakvezetô mégsem teljesen elégedett.
„Az ellenjavaslatom sem volt ideális, de mert a Világliga hasznos az olimpiai felkészülés szempontjából, meg kellett lépni – így Kemény Dénes. – Erre aztán lett nagy alkudozás, aminek az általam elképzeltnél rosszabb megoldás lett a vége. Ugyanis egy héttel korábban kell játszanunk, mint ahogy én szerettem volna, így aztán dög kemény munka közben kemény meccseket is kell vívnunk. S mert roppantul bosszant, ha vereséget szenvedünk, illene nyernünk. De mindegy, elfogadtuk ezt a kompromiszszumos variációt, hiszen hat meccset hozunk el a Komjádiba, és nem hagyhatjuk cserben a vízilabdáért rajongó, lelkes tábort, meg aztán nincs értelme a FINA-val szemben menni.”

2003.10.07
- Minden kívánságunk teljesült ÚJ!
2003.09.09
- Kemény két javaslata
2003.08.28
- Pólósaink a Parlamentben
Akárcsak egy éve – holott akkor csak ezüstérmet hoztak a Világkupáról –, ismét meghívta a Parlamentbe férfi vízilabda-válogatottunkat Mandur László, az Országgyűlés alelnöke.
Ezúttal a világbajnoki cím szolgáltatta az ürügyet a fogadásra, amelyre bónuszként a Világliga-aranyat is "elvitte” együttesünk, azaz tényleg volt ok az ünneplésre. Az öszszejövetelre a szokásos nagytermek helyett az alelnök parlamenti dolgozószobájában, úgymond családiasabb hangulatban került sor – "külsős vendégként” megjelent Gyurcsány Ferenc sportminiszter is –, s ennek keretében Benedek Tibor csapatkapitányként egy újabb, a válogatott tagjai által aláírt labdát adott át a vendéglátónak, aki jelezte: jó helye lesz a sydneyi labda mellett, s egyszersmind reméli, jövőre az athéni játékok után is lesz mit az emlékek sorába iktatni. Az alelnök és csapata egyébként régi rajongója a pólósoknak, asszisztense, Surányi Gabriella például rendszeresen a Taverna cukrászda remekműveivel lepte meg a játékosokat az edzések után, megédesítve a fárasztó tréningek utáni perceket.

2003.08.27
OXYGEN.HU

- Túlórázni is tudni kell
- Hazatértek a verhetetlenek
2003.08.26
- Még szép, hogy arany!
2003.08.25
- Tudás, kondíció, finálé
2003.08.24
- Amerikai–magyar az elődöntőben
2003.08.23
- Amerikai–magyar az elődöntőben
2003.08.22
- A presztízs az igazi tét a Világliga fináléjában
2003.08.18
- A vb-gyôztes csapat megy New Yorkba
BUDAPEST. Kemény Dénes szövetségi kapitány kihirdette a hét végi Világliga-döntôre utazó keretét. Miután a tervezett tizenöt helyett csak tizenhárom játékos szállhat fel szerdán a New Yorkba tartó gépre, értelemszerűen nem változtatott csapatán a mester, azaz: a barcelonai világbajnokságon hazánknak 30 esztendô után aranyérmet nyerô alakulat próbálkozik az újabb viadalon. A névsor: Gergely István, Szécsi Zoltán (kapusok), Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Varga Tamás, Varga II Zsolt, Vári Attila (mezônyjátékosok).
2003.08.16
- Ha áram van, minden van?
- Világbajnoki kikapcsolódás
2003.08.14
- Hárman is betegség miatt hiányoztak
Nyugalomra semmi ok, a tavalyi, római torna óta – ott egy baktériumfertőzés miatt vissza kellett lépnie a válogatottnak – a férfiválogatottnál mindig gyanús, ha többen, egy időben lesznek betegek.
Szerdán ez volt a helyzet: Fodor Rajmund, Molnár Tamás és Steinmetz Barna hiányzott az edzésről, őket a Sportkórházban vizsgálták, miután mindhármukat ágynak döntötte a láz. Helyettük egyelőre az Universiade-kerettel készülő Katonás Gergő, Steinmetz Ádám, Székely Bulcsú és Szívós Márton ugrott be a Világliga-döntőre hangoló együttesbe – hogy végleg, vagy ideiglenesen, az még kérdéses. Szerdán egyébiránt Medgyessy Péter miniszterelnök Gyurcsány Ferenc sportminiszter kíséretében meglátogatta a világbajnokok edzését, majd annak végeztével a napozóteraszon beszélgetett egy jót a játékosokkal és edzőikkel.

2003.08.12
- Kezdés, gyötrelmek nélkül
2003.08.06
- Tengerre, magyar!
Világbajnok vízilabda-válogatottunk szövetségi kapitánya, Kemény Dénes útlevele az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén pihen, a kiváló szakvezető amerikai vízumra vár. Nem csak ő, játékosai is. - Színes mai lap

2003.07.01
- Nem tilos rögtönözni, csak tudni kell, mikor szabad
- Verhetetlenek voltunk
2003.06.30
- Küzdeni is remekül tudnak
2003.06.29
- Ezúttal a duplával is beérték
2003.06.28
- Gála az Európa-bajnok ellen
2003.06.27
- Más ritmus, más erények
2003.06.26
- Parádé, ezúttal szünet nélkül
2003.06.25
- 8–2-ig tartott a varázslat
2003.06.24
- Főszerepben a Szigeten
2003.06.20
- A jövő hét Unikum-hét
2003.06.19
- Start Barcelona jegyében
2003.02.21
- A FINA nyilvánosságra hozta a 2. férfi Világliga idei műsorát
A viszszalépések miatt (a spanyolok, a horvátok és az oroszok sem kértek a sorozatból) új résztvevôkkel találkozhatunk – noha ismerve az egész kalamajkát, amely kísérte eddig a VL-t, közel sem biztos, hogy a most közreadott műsor a végleges. Mindenesetre tény: a gyôztes olimpiai kvótát szerez.
BELÉPŐJEGYEK
Jegyárusítás június 16-tól a Komjádi (6.00-19.00) és a Hajós (6.00-18.00) uszodák pénztáraiban.

Nemzetközi torna: 500 Ft
Világliga: 1300 Ft

- Helyfoglalás érkezési sorrendben.
- Két felnőttel két 10 éven aluli gyermek ingyenesen beléphet.
- Kapunyitás a mérkőzések kezdete előtt 1 órával.

A Világliga magyar vonatkozású mérkőzéseit a DUNA TV közvetíti.

2003.01.07
- Körvonalazódik a Világliga
2002.11.22
- Javított, szűkített kiadás
2002.10.22
- Bizonytalan a Világliga részvételünk
2002.09.20
- Világliga-balhé: Tavasszal folytatják
Megérkezett a FINA lausanne-i irodájába a Magyar Vízilabda-szövetség által benyújtott, a patraszi Világliga-döntőn hozott FINA-határozat elleni fellebbezés. Az üggyel a világszövetség vezető testülete, a Büro jövő tavasszal, márciusban vagy áprilisban kíván foglalkozni. Legalábbis erről tájékoztatta a honi vezetőket, valamint a magyar álláspontot képviselő Szecskay Ügyvédi Irodát Bartolo Consolo főtitkár. A meghallgatás pontos helyéről és dátumáról később határoznak.
2002.09.06
- Szövetség a sportágért

- Világliga 2002

Férfi válogatott
Női válogatott
Vizes vb, Barcelona 2003
Vízilabda Világliga 2003
Vízilabda Eb, Kranj 2003
HATOS DÖNTŐ, New York
Az A-csoport elsô három helyezettje, valamint a B-csoportból két együttes + az Egyesült Államok a rendezô jogán

2003.08.22
Hollandia–Szerbia-Montenegró 9-15
Egyesült Államok–Görögország 6-2

2003.08.23
5. helyért: Görögország-Hollandia 8-7
Elődöntők
Magyarország–Egyesült Államok 6-5
Olaszország–Szerbia-Montenegró 5-4

2003.08.24
3. helyért: Szerbia-USA
1. helyért: Magyarország-Olaszország 13-8
A CSOPORT, Rio de Janeiro
Görögország, Brazília, Olaszország, Hollandia.

2003.06.27.
GRE - BRA
ITA - NED

2003.06.28.
GRE - NED
ITA - BRA

2003.06.29.
BRA - NED
GRE - ITA
G7: 1. helyért: G4 győztese - G5 győztese
B CSOPORT, Budapest
2003.06.27.
18.00 Ausztrália-USA
19.15 Megnyitó
19.30 Szerbia-Magyarország 7-11

2003.06.28.
15.25 Ausztrália-Magyaro. 7-14
16.50 Szerbia-USA

2003.06.29.
15.50 Magyarország-USA 12-8
17.15 Szerbia-Ausztrália
18.30 Eredményhirdetés
DÍJAZÁS
1. 100,000 US$
2. 70,000 US$
3. 50,000 US$
4. 35,000 US$
5. 30,000 US$
6. 25,000 US$
Az A és B csoport 4. helyezettjei: 20,000 dollárt kapnak.
NEMZETKÖZI TORNA
2003.06.24.
17.30 Ausztrália-Németország 8-7
18.45 Megnyitó
19.00 Magyaro.-Szlovákia 11-8

2003.06.25.
17.30 3. helyért
17.30 Németország-Szlovákia 11-10
18.30 1. helyért
18.30 Magyaro.-Ausztrália 15-5

Női Világkupa 2002
Világkupa 2002
Unicum-kupa 2002
Vízilabda Világliga 2002
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  
  Barcelona vb, 2003

  
  Unicum-kupa 2002

  
  Világliga 2002.07.16-19

  
  Világliga 2002.07.14

  
  Világliga 2002.07.12
  .. további képsorok >>

 
LINKEK