| ||||
|
|
Férfi Világliga, négyes döntő
Az oroszok következnek Csak a gólokat számoltuk
Velük szemben csupán
egyvalamit kellett megtenni: komolyan venni a találkozót. A
csoportmeccseken akadt néhány alkalom, amikor az olaszok és a
spanyolok szépen belesüllyedtek a maguk kis örvényébe, s
épphogy ki tudtak kecmeregni onnan. Nos, a saját
puccskísérletükbe belebukott ászokat nélkülöző hazai együttes
ellenében alig két perc alatt kiderült, a csütörtökön
megsebzett oroszlán igen komolyan gondolja a zsákmányszerzést.
Az első három támadásunkat góllal zártuk: a 27. születésnapját
ünneplő Molnár nyitott centerből, majd Kiss Gergő bombázott be
egy fórt, Biros pazar beindulása pedig igazán élményszámba
ment. Egy kissé eszement tüzelőgyakorlat miatt hovatovább
szégyenkeznünk illett, ám a negyed hajrájában Fodor és
Steinmetz Ádám gondoskodott a méltó különbségről (0-5). A
folytatásban 0-6-nál Tsziklosz "beguruló" átlövése valóságos
hangrobbanást idézett elő az apróságoknak is örülni bíró
helybéliek körében - ennél többre nem nagyon számíthattak a
drukkerek. Támadásban egyszerűen sansztalanul kísérleteztek a
hellének, centerüket egy az egyben szerelgették le bekkjeink,
a zóna áttöréséhez hiányzott a kellő lövőerő az ifjú
karizmokból. Góljaink szaporítása jóformán csak a csatársor
koncentrációján múlott: ez, akárcsak egy napja, ismét
hullámzott hangyányit, a második negyed átalvását követően a
második részre aztán megemberelték magukat játékosaink.
Minthogy a FINA-szabályok szerint a legnagyobb különbségű győzelem kiesik hármas holtverseny esetén, nem számított, mennyivel nyerünk: azok után, hogy az oroszok büntetőkkel győztek a spanyolok ellen, szombaton a mi esetleges sikerünkkel hármas holtverseny alakulhat ki, melyet az egymás ellen elért eredmények döntenek el. No most a matematika azt súgja, hogy egy 14-13-as magyar sikerrel még az oroszok is elégedettek lehetnének, így ugyanis a mi gólkülönbségünk a minitornán 22-22 lenne, az övék 26-26, míg a spanyolok 21-21-gyel bronzmeccsre kárhoztatnának. Persze, lehet éles is a meccs: az idén négyből négyszer nyertünk a nagy testvér ellen, minimum egy négyessel. Most ha csak kettővel kapnak ki, már kiesnek. A pénzdíjat tekintve minimum plusz-mínusz harmincezer dollárról van szó, vagy még többről. Majd kiderül, működnek-e náluk a régi reflexek. Mestermérleg: Panaiotisz Mihalosz: - A világ talán legjobb csapatával találkoztunk, fiatal játékosainknak remek lehetőség egy ilyen mérkőzés, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek. A lelkesedésükkel már most elégedett lehetek. Kemény Dénes: - Az, hogy ennyi energiát mozgósítottak a fiúk, természetes reakció a csütörtöki vereséget követően. A reális különbség a két csapat között, annak ellenére, hogy a görögök kényszerből fiatalítottak, ennél azért kisebb. Azaz a számszerű eredményből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni. CSG, Nemzeti Sport 2002.08.03. |
Világliga 2002.07.16-19
Világliga 2002.07.14
Világliga 2002.07.12 |
||
|