|
| ||||
|
![]() Született: Budapest, 1972.07.12 Magasság, testsúly: 188 cm, 93 kg Posztja: szélső, balkezes Klubjai: Edzői: Kőnigh György, Pék Gyula, Dömötör Zoltán, Görgényi István, Konrád János, Horkai György, Kemény Dénes, Dino Castelucci. Eddigi eredményei:
Tizenkilenc évesen magyar bajnok és kupagyőztes az Újpesttel, innen egyenes út vezet a válogatottba is, ahol '92-ben rögtön csalódások érik. Az Eb-n "csak" 5. hely, az olimpián pedig hiába lesz gólkirály, ez nem vigasztalja a 6. helyezésért. '93-ban triplázik: Magyar bajnok, kupagyőztes és csapatával megnyerik az első ízben kiírt LEN-kupát. Egy évre rá folytatja a parádés sorozatot, az UTE gárdájával BEK-győztesek és a Szuperkupán is elsők. A válogatottal azonban újabb feledhető produkció, 5. hely a vb-n. A következő év januárjában egy lövés után fájdalmas arccal száll ki a medencéből. Rettegett bal csuklója megsérül, azóta viseli a jelképének számító merevítőt. A bécsi Eb-döntőben szinte csak ő mert vállalkozni, az olaszok azonban készültek belőle, és meg is nyerték a kontinensviadalt. '96-ban megnyerik az atlantai Világkupát, és ezek után esélyesként utazhatnak az olimpiára. Itt jön az újabb keserű pirula: a 4. hely. Ezután dönt úgy, hogy kipróbálja magát külföldön, még pontosabban Olaszországban. Itt nem csak magára talál, de '98-ban olasz lány lesz a felesége is. '97-ben Eb-aranyérem, a Világkupán azonban nem sikerül ismételni: csak bronzérem. '98-ban vb-gólkirály, ám a csapat "csak második". Vigasztalódik az olasz pontvadászatban, ahol az első helyen végez. Úgy tűnik minden a legnagyobb rendben. Ám az olasz bajnoki elődöntő utáni doppingvizsgálat tiltott szer használatát mutatja ki a szervezetében. Leírhatatlan hercehurca kezdődik. A '99-es Eb kezdete előtt 24 órával hozzák meg a döntést, miszerint eltiltják. Nyolc hónapra száműzik a vízből, a válogatott olimpiai felkészülésének közepén tér csak vissza. Nehezen lendül játékba, de beverekszi magát az utazó keretbe. Sydneyben nem lehet rá panasz, de nem is emelkedik ki a társai közül. Egészen a döntőig. Ott azonban egymaga szerez négy gólt, ezzel jelentősen hozzájárulva a hétgólos magyar győzelemhez. 2000. végén beválasztják minden idők legjobb magyar vízilabdázói közé. INDEX 2001 |
![]()
![]() | ||
![]()
![]() ![]() KÉPEK/PICTURES ![]() Sydneyben ![]() Pro Recco |
||
![]()
![]() net: Benedek Tibor |
||
![]()
|