Amerikai–magyar az elődöntőben
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2003.08.23
--------------------------------------------------------------------------------
A holland-szerb találkozó nyitotta az idei
Világliga-döntőt, amelynek végső győztese 100 ezer amerikai dollárt
kasszíroz majd. Nos, az első mérkőzésen nem történt meglepetés,
ahogy várható is volt, Manojlovics csapata esélyt sem adott a hatos
mezőnyben egyedüliként olimpiai kvalifikációra hajtó tulipánosoknak.
Hollandia
tehát lemondhat arról, hogy New Yorkban athéni repülőjegyet szerez
(persze igazán nem is reménykedhetett abban, hogy mind az öt biztos
ötkarikás indulót megelőzi) - kilenc perc alatt megbarátkozhatott
azzal a gondolattal, hogy az ötödik helyért szállhat majd vízbe. Az
első negyedben "robbantottak” a szerbek, 7-2-re nyertek, hamar
eldöntve ezzel a csatát. Érdekesség, hogy az Európa-bajnoki címét
Kranjban megvédő alakulatban nemcsak a két eltiltott, Sapics és
Szavics hiányzik, lévén olyan nagy klasszisok, mint Vujaszinovics,
Ikodinovics, Jelenics és Csirics is Belgrádban szurkol társainak.
Voltaképpen a Nápolyban egy hete junior-világbajnokságot nyert gárda
mérkőzik a VL-döntőben (Zlokovicsék Godova Gábor csapatát verték
hosszabbításban az említett utánpótlásversenyen), tizenhárom fiatal
igyekszik majd az olaszokat is legyőzni. Azokat az olaszokat,
akiknél Silipo nevét nem találjuk a keretben - a Posillipo rutinos
pólósa pihenőt kapott mesterétől. Érdekesebb volt a másik csata,
amelyen a hazaiak a görögökkel néztek farkasszemet. A derbit a
magyar válogatott tagjai is megtekintették, nem véletlenül: a
győztessel mérkőztek ugyanis a lapzártánk után kezdődő elődöntőben.
Kásás Tamásék az amerikaiak ellen ugorhattak végül a medencébe,
hiszen Ratko Rudics tanítványai a jelentések szerint egy felettébb
brusztos meccsen 6-2-re győzték le a vb-negyedik
riválisukat.
Férfi
Világliga Hatos döntô, New York A négy
közé jutásért: Szerbia-Montenegró-Hollandia 15-9
(7-2, 3-2, 2-4, 3-1). Gólszerzôk: Filipovics 4,
Udovicsics 3, Janovics, Csuk, Gojkovics, Gocics
2-2, ill. Kramer, Booij, De Jong, Silvis 2-2, De
Bruijn. Egyesült Államok- Görögország 6-2 (2-0,
1-2, 1-0, 2-0). G: Bailey 2, Wigo, Segesman,
Azevedo, Smith, ill. Mazisz, Hadzitheodoru Az
elôdöntô párosítása: Egyesült
Államok-Magyarország,
Olaszország-Szerbia-Montenegró (Az elôdöntôk
lapzártánk után kezdôdtek)
|