| ||||
|
|
13. női Világkupa
Már a négy közé kerülés is nagyon komoly feladat Tényleg bárki megnyerheti -------------------------------------------------------------------------------- forrás: AZ, Nemzeti Sport 2002.12.10 --------------------------------------------------------------------------------
Az 1979-es amerikai rajt pillanatában
talán még a női póló mellett korteskedő fanatikusok sem
gondolták, hogy 23 esztendő múltán a 13. Világkupán mérkőznek
majd a csapatok. Arról nem is beszélve, hogy oda jutott a
szakág, hogy momentán lehetetlenség a befutóra fogadni, az
oroszokkal megerősített kazah válogatott kivételével
tulajdonképpen bármelyik hölgykoszorú esélyes a vasárnapi
megkoronázásra - ahogy mondani szokták, lehet eső, lehet sár,
még ha mindez a perthi kánikulában kissé abszurdnak is
hangzik.
A nyolc résztvevőt, a fukuokai világbajnokság legjobbjait amúgy két négyes csoportba osztották: a mieink az amerikaiak, az ausztrálok és a kazahok mellé kaptak besorolást. A kvartettek első helyezettjei a lassan megszokott szisztéma szerint automatikusan elődöntősök (ami szünnapot is ér!), míg a másodikok és a harmadikok külön csatáznak ezért. "Mint minden világversenyen, itt is a négy közé jutás a
legnehezebb feladat. Ha oda eljutsz, már nem érhet nagy baj,
ám ha nem sikerül, magyarázkodhatsz. Mi nem szeretünk
magyarázkodni, és nem is nagyon szoktunk" - ecsetelte a maga
stílusában Faragó Tamás, akit hétfőn majd megütött a guta,
midőn kiderült: délelőtt feleslegesen autózták körbe az
egyébként tetszetős várost, a meghirdetett technikai
értekezletet ugyanis a szervezők elnapolták. Erről csak a
magyarokat, az amerikaiakat és a kanadaiakat felejtették el
értesíteni ...
Szövetségi kapitányunk mindazonáltal az ebédnél visszanyerte hangulatát, lévén végre húst, megfelelő mennyiségű húst szolgált fel csapatának a Sebel Hotel konyhai stábja, amit jó kedvvel, bőséggel fogyasztottak a startot mindinkább váró lányok (Tiba Zsuzsáék az Egyesült Államok ellen szállnak vízbe először). Persze nem kell félni, éhesek ők még - sikerre éhesek ...
A győztes csapat |
|
2002.12.21
- Tényleg nyerőemberek 2002.12.20 - Kapitányként is legenda lehet 2002.12.16 - A hódítás újabb állomása 2002.12.15 - Nincs finálé magyar nélkül 2002.12.14 - Kiejtettük a világbajnokot 2002.12.13 - És megint az olaszokkal 2002.12.12 - Igen tartalmas negyedóra 2002.12.11 - Hatról az ötre jutottunk 2002.12.10 - Tényleg bárki megnyerheti 2002.12.09 - Ha pompázik, hadd pompázzon 2002.12.08 - Tortával és koalával 2002.11.29 - Játszd újra, válogatott! |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
1. Magyarország
2. USA 3. Kanada 4. Oroszország 5. Olaszország 6. Ausztrália 7. Görögország 8. Kazahsztán |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Döntő
2002.12.15. Magyarország-Egyesült Államok 8-7 3. helyért Kanada-Oroszország 6-5 Elődöntő 2002.12.14. Magyarország-Oroszország 8-6 Egyesült Államok-Kanada 6-4 5. helyért Olaszország-Ausztrália 10-9 Középdöntő 2002.12.13. Magyarország - Olaszország 7-6 Ausztrália - Kanada 3-9 7. helyért Görögország - Kazahsztán 7-1 Csoportmérkőzések 2002.12.12. Magyarország - Kazahsztán 8-4 Ausztrália - USA 3-8 Oroszország - Görögország 7-5 Kanada - Olaszország 8-7 2002.12.11. Ausztrália - Magyarország 3-7 USA - Kazahsztán 11-1 Kanada - Görögország 6-4 Olaszország - Oroszország 10-8 2002.12.10. Magyarország - USA 5-5 Ausztrália - Kazahsztán 9-6 Oroszország - Kanada 9-7 Olaszország - Görögország 8-8 |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A-csoport
1. Egyesült Államok 3 2 1 - 24-9 5p 2. Magyarország 3 2 1 - 20-12 5 3. Ausztrália 3 1 - 2 15-21 2 4. Kazahsztán 3 - - 3 11-28 0 B-csoport 1. Oroszország 3 2 - 1 24-22 4 2. Kanada 3 2 - 1 21-20 4 3. Olaszország 3 1 1 1 25-24 3p 4. Görögország 3 - 1 2 17-21 1 A két csoportgyőztes automatikusan elődöntőbe kerül, a csoportok második helyezettjei a másik csoport harmadikjaival játszanak az elődöntőbe kerülésért. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Hajós Alfréd uszoda
Női Magyar Kupa, döntő
Leggyengébb láncszem
Találkozások 2001.11.16 Naprakész 2001.08.17 .. további képsorok >> |
||
hivatalos honlap |
||
|