FONTOS


 

Hazai sikerben bízva
A vízben akarnak tarolni

Egyesek hovatovább még mindig hajlamosak egy-két kézlegyintéssel elintézni a női pólót --hála az égnek, azért egyre kevesebben vannak --, pedig ha látnák mondjuk az olasz sztárcsapatot...Péntektől vasárnapig mindenesetre akár meg is nézhetik a "nyavalygók", lévén a kétségkívül profinak nevezhető Geymonat Orizzonte hazánkban, egész pontosan Dunaújvárosban szerepel.

És nem holmi bemutatómeccsen! A Fejér megyei városban ugyanis nem kisebb eseményt, mint a BEK négyes döntőjét rendezik. Mindenképpen nagy szó ez, hiszen, 1.: a legrangosabb európai kupaviadal mindkét döntőjét, azaz a hölgyek és az urak vetélkedését is határainkon belül láthatjuk; 2.: ilyen szintű női klubtorna még sohasem volt hazákban.

Az, hogy most megvalósult ez az álom, egyértelműen a Dunaújvárosi Főiskola csapatának érdeme. Nyilvánvalóan közel sem lesz akkora felhajtás ebben a fináléban, mint mondjuk a Margitszigeten hetek múlva, amikor is a Domino pólósai készülnek ledönteni a Posillipót és társait, de arra mérget vehetünk, hogy a hoki-vb mellett erről is beszélni fognak Dunaújvárosban és az összes többi honi uszodában az emberek. Mintegy ezren készülnek a helyszínen drukkolni a kedvenceknek, nem véletlen, hogy mobil lelátókat kellett felállítani a takaros kis létesítményben.

"Nagyon bízunk abban, hogy a szurkolók segíteni fognak a csapatnak"--magyarázta az újvárosi tréner. Mihók Attila és csapata nincs ugyanis könnyű helyzetben. Nincs, hiszen a kontinens három elitalakulata ellen kell harcba szállniuk a pólósoknak, ráadásul a szakemberek a BEK-serleg elhódítását remélik a hazai medencében próbálkozó magyar lányoktól. És mindez mire alapozzák? Primász Ágiék tehetségére, no és egy felt?nő eredményre.

Orrizzonte--Dunaújváros 6--8!

Bizony ám, az olasz bajnokságban százszázalékos teljesítménnyel vezető cataniai hölgykoszorú ez idáig egyetlen szezonbéli vereségét a Dunaújvárostól szenvedte el, méghozzá a BEK selejtezőjében. Sluszpoénként odahaza.

"Lélektanilag ez jót tehet majd nekünk az olaszok ellen, akik nyilvánvalóan tartanak egy kicsit tőlünk"--így Mihók. Aki viszont gyorsan hozzá is teszi: "Ezt viszont csak akkor tudjuk felhaszálni, ha pénteken, az első meccsünkön jól játszunk, és legyőzzük orosz riválisunkat."

Merthogy az első ellenfél az Uralocska. Az első, hiszen a lebonyolítás nem egyezik a férfiaknál megszokottakkal: a hölgyek körmérkőzéses rendszerben csatáznak, azaz mindenki mindenkivel találkozik. És a legjobb a kupával...

"Kiélezett küzdelemre van kilátás, az össze csapat esélyes lehet a végső sikerre. Apróságok dönthetnek, egész egyszerűen nem szabad hibázni. Roppant fontos lesz, miként kezdünk, hiszen ez erőt is adhat, de rosszabb esetben el is veheti a kedvet egyeseknek a folytatástól. Az oroszokat ki kell zökkentenünk a maguk kis világából, nem szabad hagynunk, hogy a saját sematikus játékuk érvényesüljön a meccsen"--ecsetelte az edző, aki minden játékosára, így Európa-bajnok klasszisaira, Sós Ildire, Primász Ágira, Tiba Zsuzsára, Tóth Andira, de a centerként és bekként is igen eredményes kitűnőségre, Zantleitner Krisztinára, a balkezes, egyre ügyesebb testvérpárra, Benlő Tímeára és Nórára, Erdős Zsuzsára, Bódi Anettre, Kovács Annamáriára, Dubniczky Erzsébetre és Kardos Krisztinára is számíthat.

Persze, az ellenfelek keretében is hemzsegnek a klasszisok! Szívünkhöz egyértelm?en az olaszok légiósduója, Drávucz Rita és Stieber Mercédesz áll a legközelebb (azaz összesen hat Eb-aranyérmest, margitszigeti hőst láthatunk viszont), akik nem titkolják, egyértelm?en a kupáért jöttek. Rajtuk kívül elég csak megemlíteni a cataniaiak világbajnokait, Contit, Malatót, Di Mariót vagy éppen Musumeci nevét, máris érthető, mire alapoznak... Ja, és ők a címvédők...

A görög Glyfada meg a tavalyi ezüstérmes (a két évvel ezelőtti BEK győztese is egyben), két amerikaival, akik közül az egyik a nagy sztár Simmons, no és a görög válogatott csodacenterével, Kozomobolival. Az Uralocska sem kis név a szakmában (itt Tajana Petrova a legismerősebb, ő a szbornaja csapatkapitánya), ráadásul az oroszok egy évvel ezelőtt többek között a Szentest kiütve lettek harmadikok. Egy szó, mint száz: óriási erőfelmérő előtt állnak a dunaújvárosi pólósok.

"Újoncok vagyunk, ami bárhogy elsülhet. A tapasztaltság akár hiányozhat is, de én bízom abban, hogy a jó értelemben vett gátlástalanság lesz úrra a lányokon, nyugodtak lesznek, meg tudják mutatni, mire képesek"--zárta Mihók Attila, aki csütörtök este mintegy kikapcsolódásképpen bowlingozni vitte tanítványait. A bábuk dőltek, de tarolni a vízben készülnek a lányok.

Nemzeti Sport 2002.04.19.

Férfi válogatott
Női válogatott
PROGRAM
Péntek:
Uralocska (orosz) - Dunaújvárosi Főiskola 6-6
Glyfada Athens (görög) - Geymonat Orizzonte (olasz), 20.30.

Szombat:
Uralocska - Glyfada Athens 8-8
Geymonat Orizzonte - Dunaújvárosi Főiskola 3-4

Vasárnap:
Glyfada Athens - Dunaújvárosi Főiskola 6-3
Uralocska - Geymonat Orizzonte 6-6

A végeredmény:
1. Orrizonte Catania 5 pont
2. Uralocska Zlatuszt 4
3. Glyfada 3
4. Dunaújvárosi Főiskola 1

Út a döntőbe
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK

  hibatalos honlap

 
női BEK
1987 Gdonk
1988 Gdonk
1989 Néreum Zaandam
1990 Gdonk
1991/92 Brandenburg
1992/93 Szentes
1993/94 Orizzonte Catania
1994/95 Néreum Zaandam
1995/96 Néreum Zaandam
1996/97 SZKIF Moszkva
1997/98 Orizzonte Catania
1998/99 SZKIF Moszkva
1999/00 Glyfada
2000/01 Orizzonte Catania
2001/02 Orizzonte Catania