FONTOS


 

Primászék hazai medencében a legjobbak ellen
Dunaújváros BEK-döntőt rendezhet

Még igazán fel sem fogta az ember, hogy a Dunaújvárosi Főiskola a női BEK negyeddöntőjében mekkora sikert ért el az Orizzonte legyőzésével, máris itt a következő szenzáció: amint Szakadáti László, az Európai Úszóliga (LEN) igazgató-helyettese elárulta, Dunaújvárosban rendezik a legrangosabb női klubviadal négyes döntőjét!

"Már tavaly is jelentkeztek az újvárosiak, akkor is szimpatikus volt az ajánlatuk. Miután ezúttal is beadták a pályázatot, nem tehettük meg, hogy ne nekik adjuk a rendezés jogát. Így immáron bizonyos, odahaza lesz a döntő"-tudatta Szakadáti római irodájából. Ő sem tagadta, pénteken este Athénnak állt még a zászló. Mindennek oka egy váratlan, fájó fiaskó volt -mint beszámoltunk róla, Mihók Attila csapata a cataniai negyeddöntőben meglepő vereséggel rajtolt. Miután a német Bochum legyőzte a magyar bajnokot, igencsak távol került Primászéktól a Final Four.

Hogy mekkora volt a szomorúság, nem is kell ecsetelni (kívülálló szakemberek a közel kétnapos, buszos tortúrának tudták be a vereséget, az újvárosiak azonban esküdtek rá, a bírók vezették el a meccset) -,a vasárnap délelőtti bravúrgyőzelmet követő hurráhangulatról nem is beszélve. Sós Ildikó vezérletével fantasztikusan játszott a Dunaújváros, tizenegy hátrányból nyolcat kivédekezett, miközben hétből öt fórt gólra váltott.

"Rosszul játszottunk, nem tudom, mi történt"-kesergett az Orizzonte magyar légiósa, Drávucz Rita, aki Stieber Mercédesszel nem volt könnyű helyzetben. Az olasz hölgykoszorú ugyanis már biztos továbbjutóként állt ki a Dunaújváros ellen (jó, ha a mieink tizenkettővel verték volna őket, akkor a németek mennek még tovább...), és köztudott volt, továbbjutása esetén jók az esélyei a finálé megrendezésére a magyar bajnoknak. "Szívesen hazamennénk, de nem ilyen áron"-fogalmazta meg előzetesen Drávucz, utalva arra, hogy ők ketten bizony mindent megtesznek a sikerért. Megtettek- az olaszok sem tagadják, magyarjaikon múlott a legkevésbé az idei szezon első cataniai bukása.

A lényeg azonban a magyar sportdiplomáciai siker, amely akkor csúcsosodhat ki igazán, mihelyst bejelentik, hol lesz az urak döntője. Talán nem árulunk el nagy titkot: a Domino-BHSE is a favoritok közé tartozik...

Női BEK, négyes döntő

Helyszín: Dunaújváros.
Időpont: Április 19-21.
Program.
1. nap:
Dunaújváros-Uralocska, Glyfada (görög)-Orizzonte (olasz).
2. nap: Dunaújváros-Orizzonte, Glyfada-Uralocska (orosz)
3. nap: Dunaújváros-Glyfada , Uralocska-Orizzonte

AZ, Nemzeti Sport 2002.03.19.

Óriási újvárosi bravúr!

A Dunaújvárosi Főiskola együttese óriási sikert ért el a női BEK-ben, hiszen Primászék azok után, hogy pénteken este váratlan vereséget szenvedtek a Bochumtól, legyőzték az olasz bajnokságot százszázalékos teljesítménnyel vezető Orizzonte csapatát, és bekerültek a négyes döntőbe. A hírek szerint Sós Ildikó bravúrt bravúrra halmozott, kifogta Malato büntetőjét, de a társak is emberfeletti teljesítménnyel rukkoltak ki. A finálét később kijelölendő helyszínen (reményeink szerint Dunaújvárosban!) április 19--21. között rendezik.

Női BEK, negyeddöntő

Orizzonte (olasz, Drávucz 2, Stieber 2)--Dunaújvárosi Főiskola 6--8. A Dunaújváros gólszerzői: Primász, Erdős 2--2, Benkő T., Benkő N., Tiba, Tóth A.

A végeredmény: 1. Orizzonte 4 pont (16--14), 2. Dunaújváros 4 (13--12), 3. Bochum 4 (német, 12--15), 4. Nancy (francia) 0

Tj: Orizzonte, Dunaújváros

Nemzeti Sport 2002.03.18.

Második csoportmérkőzésén magabiztos győzelmet aratott a francia Nancy ellen a Dunaújvárosi Főiskola együttese a női vízilabda Bajnokok Ligája cataniai negyeddöntőjében. A dunaújvárosiak vasárnap 11 órakor a házigazda Orizzonte Catania csapatával játszanak, s nyerniük kell a továbbjutáshoz.

BL-negyeddöntő, D-csoport:
Dunaújvárosi Főiskola-ASPTT Nancy (francia) 15-6 (1-3, 6-1, 6-1, 2-1)
Magyar góldobók: Tiba 4, Primász 3, Benkő N., Benkő T., Kovács A. 2-2, Zantleitner, Dubniczky 1-1

Sportfórum 2002.03.17.

Női BEK, D-csoport
Váratlan vereség

Rosszul rajtolt a Dunaújváros a női BEK-ben, miáltal továbbjutási esélyei jócskán csökkentek. A KEK-ben tavaly második helyezést elért magyar bajnokcsapat a szicíliai csoportselejtező első napján 6-5-re kikapott a rutinos német válogatottakkal - köztük a magyar származású, négy gólt lövő Szerdahelyivel - felvonuló Bochumtól, igaz, az újvárosiak szerint a bíráskodás oly minősíthetetlen színvonalú volt, hogy óvást kívánnak benyújtani. Az osztrák Hausladen németbarátsága már-már határtalannak hatott, így a három negyed után 6-2-es hátrányba került Primászék hiába tettek fel mindent egy lapra a záró hét percben, nem sikerült kicsikarniuk a hosszabbítást. Ezek után nagy bravúr kellene a továbblépéshez, hiszen a házigazda Orizzonte együttese ellen a kiváló teljesítmény is kevés lehet...

Bajnokok Ligája-negyeddöntő, D csoport:
SV Blau-Weiss Bochum - Dunaújvárosi Főiskola 6-5 (2-0, 2-1, 2-1, 0-3)
a magyar góldobók: Zantleitner, Tiba, Bódi, Primász, Tóth

A dunaújvárosiak szombaton 17.30-kor a francia ASPTT Nancy csapatával játszanak.

Nemzeti Sport 2002.03.16.

Női BL és LEN-kupa: a döntőért Cataniában és Budapesten

A Dunaújvárosi Főiskola, illetve a Vasas együttese a négyes döntőbe kerülés reális esélyével száll vízbe a pólós hölgyek Bajnokok Ligájában, s LEN-kupájában péntektől vasárnapig. A BL negyeddöntőt két csoportban rendezik az olaszországi Cataniában, s a spanyolországi Sabadellben. A dunaújvárosiak pénteken a német SV Blau-Weiss Bochummal kezdenek, szombaton a francia Nancy, vasárnap a házigazda Orrizonte következik. Az első két helyezett jut az április 19-21-ei döntőbe, amelynek rendezésére pályázik a magyar bajnok is.

A LEN-kupa szintén a legjobb nyolc között "jár", a Vasas a Komjádi-uszodában fogadja - sorrendben - a német SV Hohenlimburgert (péntek 19 órakor), a görög Vuliagmenit (szombat 19) és az olasz Gifa Palermót (vasárnap 10). A másik kvartett összecsapásaira Barcelonában kerül sor, a négyes döntőt ugyanakkor rendezik, mint a BL-finálét.

[origo] 2002.03.15

Cataniában a Dunaújváros

A LEN római központjából kapott információk alapján olasz túra vár a BEK-ben a Dunaújvárosra, míg a Vasas a KEK-ben idehaza rendezheti csoportját. A selejtezők befejezése után (ezekben nem voltak érdekeltek a mieink) sorsoltak az illetékesek -mind a két sorozatban a szokásoknak megfelelően két négyes csoportot alakítottak ki, melyekből a két-két legjobb együttes harcolhatja ki a négyes döntő részvételét.

A négy Európa-bajnokkal (Sós Ildikóval, Primász Ágnessel, Tiba Zsuzsannával és Tóth Andreával) felálló újvárosiak az olasz pontvadászatot meggyőző, százszázalékos teljesítménnyel vezető Orizzonte otthonában kísérelhetik meg a továbbjutást. Az olaszoknál mellesleg Drávucz Ritával és Stieber Mercédesszel vagyunk érdekeltek... Az erőviszonyokat tekintve a német Bochum és a francia Nancy mellett ennek a két csapatnak illene továbbkerülne -más kérdés, hogy a majdani finálét tekintve nem mindegy, hogy ki megy elsőként, és ki kvalifikálja másodikként magát. És ne feledjük: Mihók Attila együttese a négyes döntőre is bejelentkezett, köszönhetően a szponzorok mellett többek között a város támogatásának is!

A KEK-ben az anyagiakat tekintve rendezéssel járt a legjobban a Vasas -hogy mennyi esélye a továbbjutásra az olasz Gifa és a görög Vuliagmeni mellett, az más kérdés. A Gifában játszó Valkay testvérpár mindenesetre nagyon boldog, hogy a szícíliai hétköznapok mellett márciusban magyar levegőt szívhat majd.

Európai kupák, nők

BEK, csoportmérkőzések. A-csoport: Orizzonte (olasz, rendező), Dunaújvárosi Főiskola, Bochum (német), Nancy (francia). B-csoport: Sabadell (spanyol, rendező), Uralocska (orosz), Glyfada (görög), Králové (cseh)

KEK, csoportmérkőzések. A-csoport: Vasas (rendező), Vuliagmeni (görög), Hohenlimburger (német), Gifa (olasz). B-csoport: Mediterrani (spanyol, rendező), SZKIF Moszkva (orosz), Kirishi (orosz), Sheffield (brit)

Nemzeti Sport 2002.02.19.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Női Magyar Kupa 2002

 
LINKEK