FONTOS


 








"Vízes" fölény a díjátadó-gálán
Balogh Gábor és Likerecz Gyöngyi a királyi páros

A szokásos pompa, a tíz éve megszokott helyszín, a Budapest Kongresszusi Központ továbbá egy dátum, amely a jövőben válik megszokottá, ha a sportcsillagok gálaestje kerül szóba: ezentúl minden évben december 19-én rendezik meg az Év sportolóinak ünnepségét, hiszen 1895-ben ezen a napon alakult meg a Magyar Olimpiai Bizottság. Az idei díjazottak névsora egyébiránt "frissült", hiszen Kovács Ágnes kivételével egyetlen sydneyi bajnokunk sem tudott idén újra világelső lenni. Így is jócskán volt ki közül választani, hiszen 398 sportoló, 496 érmet nyert a különféle nagy eseményeken. A voksolást rendező Magyar Sportújságíró-szövetség tagjainak tehát a bőség zavarával kellett megküzdeniük - szavazásuk végeredményét pedig többé-kevésbé sikerült "Oscar-módra" titokban tartani a színpadra szólításig. Bár azért feltűnően sokan fényképezték Balogh Gábort, míg női vízilabda-válogatottunk egyik tagja már a ruhatárnál megjegyezte, a Haller-Pető páros jogosan nyerte meg a csapatversenyt. Mindez azt is illusztrálta, idén is sikerült morgolódás mentesen ünnepelni az esztendő legjobbjait.

Az Év férfi sportolója: Balogh Gábor

Két év után visszafoglalta a trónust

- Bár valójában sosem merte kimondani, de azért gyakran érzékeltette, sugallta, hogy nagyon vágyik az Év sportolója címre. Pontosabban arra, hogy másodszor is az legyen. Az 1999-es margitszigeti világbajnokságon aratott győzelmének köszönhetően az újságírók az Év sportolójának választották. Az idén megint világbajnok lett - és megint önre voksoltak a legtöbben. Számított a győzelemre?

- Úgy gondoltam, Vereckei Ákossal vívok majd nagy csatát a címért, mint két éve, amikor csupán néhány szavazattal előztem meg őt. És dobogóra vártam Lázár Vilit is.

- Mi dönthetett ön mellett?

- Erre a kérdésre csak úgy tudok válaszolni, ha azt mondom: arra mindenképpen számítottam, hogy az első három között leszek. Ott meg már az dönt, hogyan oszlik meg az újságírók szimpátiája. Ezúton is köszönöm azoknak, akik rám szavaztak.

- Mennyire fontos az életében ez a díj?

- Közhelynek hangzik, de nagyon nagy elismerés. Még akkor is, ha, mint mondtam, benne van egy adag szimpátia is. Az újságírók tudják, mennyi munka van egy-egy világbajnoki sikerben. Az idén volt választék, sok világbajnoka lett a magyar sportnak. Igaz, olimpiai számban csak Vereckei Ákos és én tudtunk győzni.

- Tudja, nyomon követi, hogy az öttusázók közül ki érdemelte már ki az Év sportolója címet?

- Persze! Balczó András többször is, Mizsér Attila, Fábián Laci, Kelemen Péter és Török Ferenc. No meg én...

- Két éve, amikor először nyert a választáson, az öttusa-csapat második lett.

- Ne is folytassa! Nagy csalódás, hogy most minket meg sem hívtak az ünnepségre, pedig idén is taroltunk, a világversenyeken a hat aranyéremből ötöt megnyertünk. Mi kell még? Jó, tudom, az öttusacsapat jelenleg nem olimpiai szám, de akkor is. Egyébként nálam a csapatok közül az első háromban a Haller, Pető evezőspáros, az öttusacsapat és a férfi párbajtőrcsapat végzett. Persze, nem én döntök, de szerintem ezeknek a csapatoknak kellene osztozniuk a képzeletbeli dobogón.

- Közelednek az ünnepek. Az edzések mellett jutott már ideje ajándékok készítésére-vásárlására?

- Minden szempontból jól állok, a felkészülésben és az ajándékok beszerzése terén is. Az elmúlt héten beteg voltam, ezért a vívóbajnokságon nem tudtam elindulni, de már minden rendben. Már elterveztem, kinek mit veszek, sőt, néhány ajándékot már be is szereztem. Nekem pedig ajándéknak ott van az Év sportolója díj.

A szavazás eredménye:

1. Balogh Gábor (öttusázó) 1115 pont (121-szer első, 44-szer második, 12-szer harmadik)
2. Lázár Vilmos (fogathajtó) 566 (20, 58, 34)
3. Deák Bárdos Mihály (birkózó) 375 (13, 14, 53.5)
4. Vereckei Ákos (kajakozó) 252 (12, 24, 12)
5. Bodrogi László (kerékpározó) 189 (5, 14, 21)
6. Kovács István (ökölvívó) 180 (9, 13, 13)

Szavazatot kapott még: Ács Péter (sakkozó), Bánkuti Zsolt (birkózó), Belicza Béla (kenus), Besenyei Péter (motoros m?repülő), Csollány Szilveszter (tornász), Erdei Zsolt (ökölvívó), Fehérvári Vince (kajakozó), Haller Ákos (evezős), ifj. Tóth János (raliversenyző), Kántor Sándor (röplabdázó), Király Gábor (labdarúgó), Kolonics György (kenus), Kovács Antal (cselgáncsozó), Kropkó Péter (triatlonista), Pető Tibor (evezős), Sávolt Attila (teniszező), Sike József (sportlövő), Sz?cs Lajos (labdarúgó), Varga Tamás (vízilabdázó)

Az Év női sportolója: Likerecz Gyöngyi

Első alkalommal koronázták meg


A háromszoros világ- és Európa-bajnok súlyemelő, Likerecz Gyöngyi először lett az Év sportolónője
A magunk mögött hagyott esztendő megannyi újdonsággal szolgált Likerecz Gyöngyi számára, fogalmazhatnánk úgy is: sorra hágta át a határokat, a sportpályafutásában és a magánéletében egyaránt új utakra lépett. És akkor most soroljuk fel az őt ért élményeket.

Áprilisban elsőször nyert felnőtt Európa-bajnokságot; júniusban leérettségizett; novemberben először győzött felnőtt világbajnokságon, miközben átírta az Európa- és junior-világcsúcsokat; ki hinné, először indult országos bajnokságon, amelyen természetesen nem akadt ellenfele; az elmúlt pénteken pedig letette első vizsgáját - sporttörténetből - a Testnevelési Egyetemen. Mindezt azután, hogy mini sporttörténelmet írt 2001-ben.

Nemrégiben arra a kérdésre, hogy nem szédítő-e alig több mint tizennyolc évesen rövid idő alatt ilyen magasságokba jutni, azt felelte: "Lehet, hogy az, de én nem most kezdtem a súlyemelést. Talán túlontúl korán is, ezért értem be idő előtt. Egyelőre kétezer-négyig tervezek, és remélem, Athénban leszek a legjobb."

Bizony, hihetetlenül korán, hétévesen (más kislány inkább a babáival foglalatoskodik) ismerkedett a tárcsákkal. Persze, könny? volt megfertőzni, hiszen másról sem szólt otthon, Oroszlányban az élet, mint a súlyemelésről. Édesapja, Likerecz János ugyancsak a tárcsák b?völetében élt, mint kevésbé eredményes versenyző igyekezett három gyermekét sikerkováccsá nevelni. Gyöngyi két bátyja mellett kóstolgatta a kilókat - először egy kölyök kettes viadalon indult el - fiúk között, majd két diákolimpián vett részt versenyen kívül - tudniillik akkoriban még nem rendeztek súlyemelő-eseményeket lányoknak. Az atlantai olimpián még Stark Tibornak és társainak szurkolt a tévé képernyője előtt ülve, eszébe sem jutott, hogy egyszer még olimpián is szerepelhet (Sydneyben 17 évesen, legjobb európaiként ötödik lett), netán Európa- és világbajnokságon aratja le a babérokat. Pedig így történt, amiben óriási szerepe van édesapjának, aki nem kímélte gyermekét, ugyanakkor a családi vagyont kockáztatva, rengeteg pénzt ölt bele a csemeték versenyeztetésébe és felkészítésébe. Gyöngyi úgy fogalmaz: a tíz év alatt összeszoktak, a papa ismeri őt a legjobban, és ha kell, oroszlánként harcol érte.

Akárhogy is van, Likerecz Gyöngyiből ideális versenyző vált, nőiessége nem veszett el az izomzatban, a gyakorlatai élményszámba mennek, és valóságos csoda, hogy még egyetlen versenyén sem esett ki. Mindez garancia a további nagy tettek végrehajtására.

A szavazás eredménye:

1. Likerecz Gyöngyi (súlyemelő) 923 (80, 55, 22)
2. Kovács Ágnes (úszó) 902 (69, 61, 28.5)
3. Szabó Szilvia (kajakozó) 276 (20, 14, 16.5)
4. Csomor Erika (duatlonista) 208 (2, 18, 26)
5. Mandula Petra (teniszező) 177 (4, 7, 28.5)
6. Farkas Ágnes (kézilabdázó) 145.5 (1, 8.5, 24)

Szavazatot kapott még: Bátorfi Csilla (asztaliteniszező), Radulovics Bojana (kézilabdázó), Bóta Kinga (kajakozó), Csábi Bettina (ökölvívó), Dékány Kinga (kajakozó), Drávucz Rita (vízilabdázó), Kovács Katalin (kajakozó), Kökény Beatrix (kézilabdázó), Mincza Ildikó (vívó), Pádár Ildikó (kézilabdázó), Primász Ágnes (vízilabdázó), Vaszi Tünde (atléta), Viski Erzsébet (kajakozó), Vörös Zsuzsa (öttusázó)

Haller Ákos és Pető Tibor rögtön az első jelölést beváltotta
Kicsi, de nyerő csapat


Haller Ákost és Pető Tibort, a történelmi sikert jegyző világbajnok kétpárevezős duót egyetlen csapat sem tudta felülmúlni
Sporttörténelmet írt idén a Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős egység, korábban ugyanis nem volt rá példa, hogy magyar evezős a világbajnoki dobogó tetején állt volna. Az előzmények alapján persze várható volt, hogy a fiatal egység előbb utóbb a csúcsra ér, hiszen tavaly harmadikként végeztek a Világkupa-sorozatban, míg a sydneyi olimpián ötödikként zártak. Idén pedig mindhárom Vk-t megnyerték, amelyen rajthoz álltak, és ezzel az összetett elsőséget is bezsebelték, annak ellenére, hogy az első, amerikai viadalon a szövetség anyagi megfontolásból nem nevezett magyar indulót.

Így aztán a luzerni világbajnokságra már abszolút esélyesként érkezett a Haller, Pető páros, és nem is okozott csalódást a magyar küldöttségnek, hiszen biztosan ért elsőként a célba.

Ezek után természetes volt, hogy a honi evezősszövetség a férfi kategóriában a párost választotta legjobbjának, és azt is mindenki természetesnek vette, hogy a sportújságírók szavazatai alapján kiosztott Év sportolója díjátadó-gálán ott állnak majd a színpadon. A kérdés csupán az volt, győztesként, vagy csupán helyezettként.

A szerda esti ünnepségen aztán kiderült, az evezőssport kiemelkedő eredményét ítélték a legjobbnak a szavazók a csapatok kategóriájában.

"Egyikünket sem hívtak még meg az Év sportolója gálára, hiszen ahhoz, hogy valaki a legjobb háromban végezzen olimpiai, világ- vagy Európa-bajnoki cím szükséges. Legalábbis az utóbbi évek tapasztalatai ezt mutatják. Éppen ezért már a jelölésnek is nagyon örültünk, hiszen ez is jelezte, elismerik a teljesítményünket. Óriási dolog, hogy végül mi tudtunk nyerni, ugyanis a csapat kategóriában olyan vetélytársaink voltak, mint a női kézilabda-, vagy a női vízilabda-csapat. S ha jobban belegondolunk, ezekre az alakulatokra jobban illik az előbb említett megnevezés. De mint kiderült, a sportág első világbajnoki címe, amivel egyben a magyar evezés is előtérbe került, olyan mély nyomokat hagyott a szavazókban, hogy a mi kicsi, de erős egységünket tartották érdemesnek a végső győzelemre, amit nagyon köszönünk" - összegzett boldogan a páros szószólója, Haller Ákos.

A szavazás eredménye:

1. Pető Tibor, Haller Ákos (evezősök) 758 (70, 33, 26)
2. Női vízilabda-válogatott 674 (35, 53, 41)
3. Női kézilabda-válogatott 664 (30, 50, 51)
4. Férfi öttusa-válogatott 476 (29, 33, 27)
5. Fogathajtó-válogatott 116 (7, 3, 13)
6. Női kajak négyes 110 (10, 4, 5)

Szavazatot kapott még: MiZo-Pécsi VSK női kosárlabdacsapata, férfi párbajtőr-válogatott, Bóta Kinga, Szabó Szilvia (kajakosok), női öttusa-válogatott, női asztalitenisz-válogatott, férfi kajak négyes, kenu négyes, férfi vízilabda-válogatott

Az Év felfedezettje: Szabó Szilvia

Lételeme a száguldozás

Az év felfedezettjeként díjazott Szabó Szilvia valójában már négy éve a világ élvonalához tartozó kajakos. Természetesen az igazi áttörést számára a sydneyi olimpia és az idei szezon hozta. Tavaly még Kovács Katalinnal alkotott remekbe szabott párost, ám idén - társa egyesbéli szereplése miatt - Bóta Kingával került egy hajóba, és engedtessék meg kimondani: ez a formáció talán még többre képes. Amikor az Európa-bajnokságon, illetve a világbajnokságon e két hölgy egy hajóban volt (vagyis a páros mellett négyesben is), mindig nyert az adott egység.

Szabó mindazonáltal önállóan is képes nagyot alkotni: az Eb-n például a 200 méteres sprinttávon szólókajakban is győzött, a vb-n ugyanezen számban harmadik lett. Amúgy mind a két világversenyről három-három arannyal tért haza, ami még ebben a példátlanul eredményes sportágban is párját ritkító teljesítmény.

A tiszaújvárosi kajakos lételeme a száguldás - legyen akár a vízen, akár a parton. Az aszfaltcsíkon sportosított Fiatját, a regattákon pedig vezérevezősként vagy hátrébb ültetett "motorként" csapathajóját hajtja körömszakadtáig. Apropó, körmök. A világversenyeken Szabóék kizárólag nemzeti színű kacsókkal merik a vizet: ha az év felfedezettjének közelébe kerül valaki, ezt szemrevételezéssel is felfedezheti.

Az Év szövetségi kapitánya: Angyal Zoltán

Az aranyos sikerkovács

Az ez évi legeredményesebb sportág, a kajak-kenu szövetségi kapitánya, Angyal Zoltán nem feltétlenül edzői teljesítményének köszönheti az elismerést, hanem annak, hogy képes egyszerre hatvanháromféle érdeket kezelni, egyeztetni. Tudniillik válogatottjában - a hajók "fér?helyeit" tekintve - összesen hatvanhárom kiadó hely van. (Talán nem érdektelen röviden a részletekbe bocsátkozni: három szakág képviselői - női és férfi- kajak, valamint kenu -, három távon - 200, 500 és 1000 méteren -, továbbá három hajóosztályban - egyesben, párosban és négyesben - versenyeznek.)

Természetesen egy lapátforgató általában több számban is kiharcolja a válogatottságot, ám aligha kérdéses, minden hajóban más-más motivációval küzd. A csapathajók külön kategóriát alkotnak: ezeknél ugyebár négy, rendszerint egyenként is a legjobbak közé tartozó versenyzőt kell egyetlen cél felé terelni. A csapat együvé kovácsolása az egyik legnehezebb feladat egy efféle, egyéni sportágban. Angyal Zoltánra épp az olimpiai bajnok férfinégyes évközi leszereplése és hajbakapása kapcsán hárult komoly teher. Azzal, hogy a kvartett edzőjével, Sári Nándorral hozzájárult Vereckei Ákos - talán csak időleges - kiválásához, kettős pozitív hatást ért el: a kedélyeket és a repertoárja egyesbéli kiteljesítésével kacérkodó Vereckeit megnyugtatta, a többieknél pedig felajzotta a játékok után kissé alábbhagyó bizonyítási vágyat. És mindez végeredményben csupán egy világbajnoki második hely története. Képzelhetik, milyen - igaz - sikersztorit vethetnénk hát papírra az Angyal Zoltán válogatottja által a milánói Európa-bajnokságon és a poznani világbajnokságon megszerzett nyolc-nyolc aranyérem apropóján.

Csakhogy éppen Angyal az, aki év közben szigorúan betartatja a válogatási szabályokat, majd a csapatösszeállításkor - némi konzultáció után - kötelességtudóan magára vállalja a legnehezebb döntéseket, aztán ilyenkor, az esztendő végén nem átallja kijelenteni, a kézszorongatás elsősorban nem őt illeti. Stábjában több szakági és egyesületi edző segíti a munkáját: a női szakágban Fábiánné Rozsnyói Katalin és Fábián László, a férfikajakosoknál Sári Nándor és Séra Miklós, a kenusoknál Ludasi Róbert, Sziklenka László és Oláh Tamás. Nagy eredményei ellenére is túl kis sportág ez, így a szűk stábhoz sorolandó Vaskuti István szakmai alelnök, Schmidt Gábor szakfelügyelő és Borsodi Géza maratoni szakágvezető.

Ha már a csapatmunkáról esett szó, azért hadd jegyezzük meg, e gárda összefogója - bárminő tiltakozás ellenére - Angyal Zoltán, aki társaival (mindenekelőtt kajakosaival és kenusaival) összesen tizenhat aranyérmet, tizenhárom ezüstöt és hét bronzot hozott haza az idei világversenyekről.

A szavazás eredménye:

1. Angyal Zoltán (kajak-kenu) 964 (91, 35, 38)
2. Faragó Tamás (női vízilabda) 896 (55, 67, 44)
3. Mocsai Lajos (női kézilabda) 723 (35, 58, 47)
4. Melis Zoltán (evezés) 155 (7, 5, 22)
5. Kiss László (úszás) 150 (2, 12, 19)
6. Finta Gábor (lovassport) 107 (1, 12, 10)

Szavazatot kapott még: Komáromi Tibor (kötöttfogású birkózás), Machán Róbert (női tenisz), Pálvölgyi Miklós (férfi öttusa), Pécsi Gábor (öttusa), Zsuga Imre (súlyemelés)

Az Év edzője: Fábiánné Rozsnyói Katalin

Garancia a győzelemre

Fábiánné Rozsnyói Katalin hivatalosan egymaga, lélekben ellenben harmadmagával vette át Az év edzője díjat. Mondhatnánk, hogy családi vállalkozásban bérelte ki a női válogatott irányítását, ám ez a feladatkör nem holmi bérlemény: épp az áldozatos munka eredménye, hogy más tréner csoportjából senki sem jutott el a válogatottságig. A familiáris alapokon nyugvó edzői stáb zseniálisan dolgozik: Fábián László, a sportág első olimpiai bajnoka óriási szakmai tapasztalatával főként a női négyesek edzéseit irányítja, lánya, Fábián Mónika pedig a fizikai felkészülés idején, illetve a fiatalabb versenyzők felkészítésében segédkezik.

Fábiánné, aki párosban maga is a mexikói olimpia ezüstérmese volt, csapata két sydneyi második helyezése után egyértelműen hatalomátvételre törekedett a nemzetközi mezőnyben. Egy évvel ezelőtt a válogatott szakágai közül hölgykoszorújával ő kezdte meg a legkorábban az alapozást, jóllehet az együttes látszólag gyengült, minthogy a BSE-hez távozott a levezetésre készülő kétszeres olimpiai bajnok, Kőbán Rita. Az eredmények aztán igen hamar rácáfoltak az óvatoskodókra: egy hangadó, vezér nélküli, ám elképesztően kiegyensúlyozott, minden formációban egységesnek tetsző csapat szerveződött a klubszinten az MTK és a Tiszaújváros versenyzőire épülő gárdából.

Az eladdig is jó taktikus hírében álló edző csúcsformához közelítő (Kovács Katalin, Szabó Szilvia), már-már leírt (Dékány Kinga), tartaléksorból előléptetett (Bóta Kinga), valamint ifjú, feltörekvő (Fazekas Krisztina, Rasztótzky Eszter, Móni Katalin, Szabó Ágnes) kajakosokból rakta össze lassanként verhetetlennek tetsző alakulatát. Az első meglepetést akkor éltük át, amikor az Ausztráliában még partra kényszerített Bóta a tavaszelőn Japánban, egy meghívásos versenyen legyőzte a hétszeres olimpiai bajnok német Birgit Fischert. Miként azt jeleztük, az edzésadagját a felére csökkentő Kőbán régi-új párjával, Laky Évával nem tudta kiharcolni Eb- illetve vb-indulási jogát, így - határainkon túl - Fábiánné tanítványainak már "csak" néhány világklasszissal kellett szembenézniük. A milánói Eb-n valamennyi számban érmet szereztek a kiváló tréner kajakosai, s ami a legfontosabb: 500 méteren mindhárom olimpiai számban aranyat nyertek. A poznani vb-n folyatódott a parádé (az év versenyén összességében négy arany és három bronz volt a mérlegük), kiegészítve azzal, hogy Szabó Szilviát és Viski Erzsébetet holtversenyben a világbajnokság legeredményesebbjeiként méltathattuk. Immár több évtizednyi kajakos história igazolja: a Fábián név a siker garanciája.

A szavazás eredménye:

1. Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak-kenu) 621 (57, 30, 18)
2. Likerecz János (súlyemelés) 492 (40, 28, 18)
3. Rátonyi Gábor (öttusa) 481 (30, 35, 24)
4. Ficsor László (evezés) 441 (17, 34, 38)
5. Túri György (úszás) 343 (21, 20, 24)
6. Rátgéber László (kosárlabda) 314 (16, 14, 33)

Szavazatot kapott még: Bognár György (labdarúgás), Csank János (labdarúgás), Egervári Sándor (labdarúgás), Gulyás István (szabadfogású birkózás), Hangyási László (cselgáncs), Kiss Szilárd (kézilabda), Komáromi Tibor (kötöttfogású birkózás), Kovács István (vízilabda), Ludasi Róbert (kajak-kenu), Meszlényi Róbert (kosárlabda), Németh András (kézilabda), Pálvölgyi Miklós (öttusa), Sári Nándor (kajak-kenu), Séra Miklós (kajak-kenu), Udvarhelyi Gábor (vívás), Sike József (sportlövészet), Varga Tamás (evezés)

Kovács Ervin és Jung Andrásné az élen

Most először a fogyatékosok legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó versenyzőiről is a sajtó munkatársainak voksai döntöttek. A voksolás alapján a legjobb férfisportoló Kovács Ervin, mozgássérült úszó lett. A hölgyek versengését Jung Andrásné, szervátültetett atléta nyerte. A legjobb edző kategóriában Tari Imre, Kovács Ervin edzője végzett az élen. A legjobb csapatok díját is kiosztották, a tollforgatók kétezeregyben a Magyar Vakok és Gyengénlátók Sportszövetségének csörgőlabdacsapatát látták a legjobbnak.

Csurka Gergely az Év újságírója

A díjátadó gálán - az Év sportolója választás történetében első alkalommal - az esztendő újságíróját is megjutalmazták. Nos, a tollforgatók társadalma idén lapunk munkatársát, Csurka Gergelyt látta a legjobbnak, ő vehette tehát át a Kongresszusi Központban az Év újságírója díjat.

Nemzeti Sport 2001.12.20.

Reklamálnak az öttusázók és a vívók

Az év legjobb hazai sportolói és edzői szerdán veszik át a díjakat. Az első három-három helyezett nevét már nyilvánosságra hozták, a sorrend azonban csak az esti gálán derül ki. Két sportági szövetség még a végeredmény megismerése előtt kifogásolta a sportújságírók szavazásának előkészítését.

Szerda este kerül sor a Budapest Kongresszusi Központban az év legjobb sportolóinak díjátadó gálájára. A sportújságírók 44. alkalommal választottak, most a 2000. december 1-jétől 2001. november 30-áig legsikeresebbek közül. A végső sorrend csak a díjátadáskor derül ki.

A díjazottak közé kilenc sportág negyvennégy képviselője került. A tavalyi olimpia sikersportág, a kajak-kenu az idén is kiemelkedően teljesített, ennek megfelelően képviselői három kategóriában vehetnek át díjat. Két-két "dobogósa" lesz a kézilabdának, az öttusának, a súlyemelésnek és a vízilabdának, egy-egy a birkózásnak, az evezésnek, a fogathajtásnak és az úszásnak. Két sportág, az öttusa és a vívás képviselői még a szavazás végeredményének ismerete előtt nyílt levélben kifogásolták az előkészületeket. Azt nehezményezik, hogy a szavazásban részt vevő újságírók a szavazócédula mellé hiányos tájékoztatást kaptak az idei eredményekről, a felsorolásból világversenyes aranyérmesek és edzőik maradtak ki.

Az öttusában például - mondta Császári Attila, a szövetség elnöke - Balogh Gáboré mellett csupán egy edző neve, Rátonyi Gáboré áll, a szövetségi kapitányok között pedig egyáltalán nem szerepelt a listán Pálvölgyi Miklós, bár versenyzői öt EB- és vb-aranyat szereztek. Az elnök azt is elfogadná, ha a szavazók semmilyen információt nem kapnának, és csak az emlékeikre támaszkodnának. Ha viszont a szervezők listát mellékelnek, elvárható a teljesség. A döntés amúgy is szubjektív, mert különféle sportágak különböző teljesítményeit kell rangsorolni, és a szelektálás csak további zavarokat okoz. A döntést elfogadják az öttusázók - hangsúlyozta Császári -, hiszen az újságírók joga a szavazás, és éppen azért szólnak a díjkiosztó előtt, hogy jövőre gondosabban szervezzék meg az év sportolójának megválasztását.

Kovács Tamás, a vívók főtitkára is megerősítette, hogy a végeredményen nem fognak vitatkozni. Azt azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy így készítsék elő a szavazást, vagyis hogy ne szerepeljen a listán a kétszeres Európa-bajnok Mincza Ildikó, vagy az a párbajtőr-válogatott, amelyik október 31-én nyerte meg a világbajnokságot. Az nem várható el a szavazóktól, hogy fejben tartsák az év összes magyar sportsikerét, és hatvan sportágban képben legyenek. Ha viszont valóban segíteni akarják őket, a szervezők tiszteljék meg annyira a sportolókat, hogy pontos listát készítenek az eredményeikről, és ne hozzanak hátrányos helyzetbe egyes sportágakat - mondta Kovács Tamás.

A sportújságírók szövetségének ügyvezető főtitkára, Tóth Zoltán a tiltakozással kapcsolatban először örömét fejezte ki, mondván: rangja van a szavazásnak. Mint mondta, ezt az is igazolja, hogy az esti gálára 714 jelentkező van, pedig csak 600 embert tudnak fogadni. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy hiba is becsúszott a listába, ám hozzátette: amint értesültek róla, az interneten azonnal korrigálták. Ami Balogh edzőjét illeti, azért a Honvéd szakosztály-igazgatójának nevét vették fel az öttusázó mestereként a listára, mert több nyilatkozatában őt nevezte meg vezetőedzőjének.

Az ügyvezető főtitkár azzal fejezte be mondandóját, hogy megérti az érintettek reagálását - még akkor is, ha vívásban, kézilabdában és birkózásban csak a listakészítés után volt a világbajnokság -, hiszen a sportolók és vezetőik többnyire érzékeny emberek, és joggal reagálnak minden őket érintő kérdésre. Ugyanakkor nagyon reméli, hogy az esetleges apróbb hibák nem befolyásolták a döntést, és az idei gála is sikerrel zárul.

A szavazás 1-3. helyezettjei ábécésorrendben
Nők: Kovács Ágnes, Likerecz Gyöngyi, Szabó Szilvia.
Férfiak: Balogh Gábor, Deák Bárdos Mihály, Lázár Vilmos.
Csapatok: Haller, Pető kétpárevezős, női kézilabda, női vízilabda.
Edzők: Fábiánné Rozsnyói Katalin, Likerecz János, Rátonyi Gábor.
Szövetségi kapitányok: Angyal Zoltán, Faragó Tamás, Mocsai Lajos.
A felsoroltakkal egy időben veszik át díjaikat az év legjobb mozgássérült sportolói, a miniszterelnök különdíját kapja az év felfedezettje.

Magyar Hírlap 2001.12.19.

SPORTCSILLAGOK GÁLAESTJE
Különdíj a miniszterelnöktől
Az év legjobbjait ünnepeljük

A magyar sportújságírók 44. alkalommal szavaztak az év legjobb noi és férfi sportolójára, csapatára, edzojére, s szövetségi kapitányára. Az eredményhirdetésre, s a díjátadásra december 19-én 19 órától kerül sor (mostantól - tekintettel arra, hogy 1895-ben ezen a napon alakult meg a Magyar Olimpiai Bizottság - mindig ugyanekkor lesz a szokásos év végi ceremónia), a tizedik Sportcsillagok Gálaestjén hatszáz vendég tölti majd meg a Budapest Kongresszusi Központ Pátria-termét. Az ünnepség rendezoje a Magyar Sportújságírók Szövetsége, míg a rendezvény anyagi hátterét a Record Reklám Kft. biztosítja.

A magyar újságírók - követve a világot - 1958-tól választják meg az év legjobb sportolóit, az elso eredményhirdetésnél Körmöczi Zsuzsa teniszezo és Polyák Imre birkózó vehette át a díjat.

Az élsportolókéhoz hasonló elismerésben részesülnek majd - most eloször szintén az újságírók voksai alapján - a legjobb fogyatékos sportolók is, s egy különdíj átadására is sor kerül majd: a legígéretesebb fiatal tehetség Orbán Viktor miniszterelnök különdíját veheti át.

Az Év sportolója választás örökrangsora 43 esztendo után

Férfiak: 1. Balczó András (öttusázó) 90 pont, 2. Török Ferenc (öttusázó) 60, 3. Széchy Tamás (úszás) 57, 4. Kiss László (úszás) 55, 5. Fábián László (öttusázó) 45, 6. Szívós István (vízilabdázó) 45. Nok: 1. Egerszegi Krisztina (úszó) 58, 2. Kobán Rita (kajakozó) 39, 3. Gyarmati Andrea (úszó) 36, 4. Rejto Ildikó (vívó) 35, 5. Fórián Éva (sportlövo) 33, 6. Kovács Ágnes (úszó) 32. A sportágak rangsora: 1. Úszás 383 pont, 2. Kajak-kenu 333, 3. Vívás 323, 4. Öttusa 235, 5. Vízilabda 167, 6. Atlétika 165

Nemzeti Sport 2001.12.06.

Ponyori Sándor és Krajnyák Zsuzsanna a legjobb
Díjátadás a Marriott Hotelben

A Magyar Paralimpiai Bizottság és a Vodafone pénteken délelőtt első alkalommal adta át az "Év parasportolója" díjat a Marriott Hotelben. A fogyatékos sportolók kiemelkedő teljesítményét 1990 óta Magyarországon is külön díjjal ismerik el az év véig az "Év sportolója" díjátadásokon, akkor azonban a parasportolók az egészséges sportolók árnyékában maradnak.

A Vodafone Magyarország támogatásával létrehozott az "Év parasportolója" díj átadásán azonban csak a fogyatékos sportolók vesznek részt, az ő teljesítményükre irányul a figyelem. Az idén első alkalommal odaítélt díj átadásán jelen volt Bob Price, az Európai Paralimpiai Bizottság elnöke is.

A parasportolók megválasztása rendhagyó módon történt: a Magyar Paralimpiai Bizottság 72 szakágvezetőt, edzőt és szakújságírót kérdezett meg és 54-en küldték el szavazataikat nyolc női és kilenc férfi sportolóra, hat csapatra és 11 edzőre. Ezek alapján alakult ki a 2001-es esztendő legjobb parasportolóinak rangsora.

A 2001-es év parasportolója

Férfiak: 1. Ponyori Sándor (értelmi fogyatékos atléta) 301 pont, 2. Kovács Ervin (mozgáskorlátozott úszó) 280, 3. Orsós Zsolt (értelmi fogyatékos atléta) 84

Nők: 1. Krajnyák Zsuzsanna (mozgáskorlátozott vívó) 329, 2. Orsós Mária (értelmi fogyatékos atléta) 187, 3. Engelhardt Katalin (mozgáskorlátozott úszó) 117

Csapat: 1. Csörgőlabda-válogatott (Bélafi Szilárd, Hajba Szabolcs, Orsós Zsolt, Szabó András) 352, 2. Női párbajtőrcsapat (Dani Gyöngyi, Jurák Andrea, Krajnyák Zsuzsanna, Pálfi Judit) 227, 3. Férfi asztalitenisz páros (Bereczki Zsolt, Bereczki Dezső) 129

Edzők: 1. Páni Róbert (a csörgőlabda-válogatott edzője) 183, 2. Felletár György (Krajnyák Zsuzsanna és a női párbajtőrcsapat edzője) 154, 3. Hoffer József (Pnyori Sándor edzője) 141

Füredi Marianne, Nemzeti Sport 2002.02.09.

ATHÉN.2004

KÉPEK

  A két egyéni győztes

 
LINKEK

  Év sportolója
  ATHÉN.2004