FONTOS


 

A világ egyik legnépszerűbb csapatjátéka gyakorlatilag csak Észak-Amerikában nem tudott igazából meghonosodni, igaz, kétségtelen, a szülőhazája Európa volt. A játék az elmúlt évszázad első éveiben kezdte térhódítását Európában, a kézilabdázás alapját a dán Handboold, a német Handball és a cseh Hazena képezte. Mindhárom lényege a labda kézzel való továbbítása volt.


A Hazenát az 1890-es évek elején Szlovákiában játszották, az első szabályokat 1906-ban írták le. A Handbold (dánul: kézilabda) Holger Nielsen tanár újítása volt 1898-ban, csak azért, hogy felváltsa valami a labdarúgást. A német Handball (vagy Torball) 1915-ben egy német tornatanár, Max Heiden fejében fogant meg.

E három sportág alapelemeit gyúrta eggyé 1919-ben, Berlinben, Carl Schelenz professzor, s máris létrejött a mai kézilabda. 1925-re teljesen elterjedt a kontinensen, nem véletlen, hogy 1928-ra megalakult a Nemzetközi Amatőr Kézilabda Szövetség (International Amateur Handball Federation, IAHF), 1936-ban pedig bemutató sportágként az olimpián is debütált (a döntőben Németország 10-6-ra verte Ausztriát).

Az akkori, nagypályás, 11-11 fős csapatokkal való játék nem vetette meg a lábát, ugyan 1952-ben ismét megpróbálkoztak vele (Svédország győzött), az igazi térhódítás teremsporttá válásával kezdődött meg.

1972-ben, Münchenben Jugoszlávia nyert, férfi csapatunk a nyolcadik helyen végzett. A női csapatok egy olimpiával később 1976-ban Montreálban léptek először pályára és lányaink a harmadik helyen végeztek, míg a férfiak is előbbre léptek a hatodik hely elérésével.

És ami a férfiaknak azóta sem sikerült, a hölgyek bepótolták: a már említett bronzérem mellett a legutóbbi két olimpián is dobogón zárt együttesünk. 1996-ban még Laurencz László irányításával 3., négy évvel később - már Mocsai Lajossal - a 2. helyen zárt a csapat.

forrás: [origo]

KÉZILABDA

  ATLANTA
  SYDNEY 2000
  ATHEN 2004

 
KÉPEK

  Atlanta 1996
  Mo.-Norvégia 28-23
  Farkas Ági a levegőben

 
LINKEK