Mottó: "Nem a győzelem, a részvétel a fontos" - Coubertin
  
KatacaSport KATACA Fórum vendégkönyv Sitemap E-mail adathu

Nincs megállás a pólósoknál

"Gyere le holnap délelőtt a szigetre, a nyitottban leszünk" - invitál a kapitány. Hol is lennének máshol? Délelőtt a Hajós, délután a Komjádi. Ha éppen nem külhonban császkálnak a fiúk. Talán csak a statisztikusok tudnák megmondani, hányadik kőkemény edzésén van túl a keret. Az biztos, hogy valamikor június közepén vágtak bele a munkába.
Azóta bejárták a fél világot. Megütköztek minden valamirevaló pólósalakulattal, megissmerték a tengerentúli, a francia, a belga, a német és a spanyol vizek összetételét, letesztelték az összes valamirevaló Los Angeles-i, Hamm-i és Dunkerque-i konditermet és most itthon vannak. Vagyis az uszodában. De még mielőtt valaki azt hinné, hogy vége a pólósturnénak, az nagyon mellé fog. Most kezdődik csak a meló: a római világbajnokság.


Szóval a sziget, a Hajós nyitott ötvenese. Nyári délelőtt. Azt mondják, aki lemegy az usziba, az dolgozni megy vagy cseverészni. Jobb esetben mindkettő miatt. A válogatott a vízben, Horkai a medence szélén. Eddig megszokott kép. Így megy ez, ki tudja, mióta. Viszont a lelátón csak egy-két hölgyemény randevúzik a nap sugaraival. Ez nem megszokott a szigeten. Hogy régen mi volt? Nyüzsgés és hangulat. Lehetett délelőtt vagy délután, nagy volt a mozgás. Most meg? No, azért nem olyan vészes a dolog. Jön például Lemhényi "Butykó", a megszokott szalmakalappal a fején. Tesztelni jött a fiúkat. De azért ő is megjegyzi. Más volt itt régen, ment a duma napestig.

Aztán leül és figyel. Van mit. A kapitány éppen a test test elleni játékot nyüstöli, párokban folyik a harc. Csak úgy forr a víz, csapkodnak a karok. Benedek például alaposan víz alá nyomja Monostorit. Az ember már azt hinné, soha többé nem jön fel a kőkemény bekk. De bizony, följön, sőt. A következő pillanatban már ő "gyilkolja" az újpestiek Tibijét. És ez így meg vagy tíz percig. "Ne bújj alá!" - harsog a Horkai-féle intelem a medence felé.

A címzett a center, Varga Zsolt, aki épp Steimetzcel gyürkőzik. Egyszóval folyik a munka. Konditeremmel kezdtek, majd úszás és a tréning végére a kapuk is vízbe kerülnek. Ekkorra már egy másik szakmabeli is befut: Kovács István, a BEK-győztes Violák trénere. MIndig lejön, ha tud. Már csak a "gyerekei" miatt is. Vannak páran a keretben. Benedek, Vincze, Dala és Gál. A "tavaszi hadjárat" óta csak elvétve látta a lila győzőket. A tévében, vagy ha leugrott valamelyik, az újpesti "csonka" tréningjére.

"Én csak örülök neki, hogy nem látom őket, hiszen ez azt jelenti, hogy kellenek a válogatottnál" - jegyzi meg mosollyal a bajusza alatt. Majd a medencére szegezi a tekintetét. Azért kíváncsi, működik-e a Dala-féle sistergő bomba vagy éppen a Benedek-féle őserő.

Hivatalosan délben jönne a pihenő, fél egykor még repkednek a hálószaggató löketek. De ez már megszokott a kapitánynál. Tudja ő jól, mikor kell abbahagyni. Most még nem! Majd ha minden stimmel. Olyan pedig nincs Horkainál ... A római világbajnokság után biztosan engedékenyebb lesz a "főnök" ...

Sal Endre, Nemzeti Sport 1994



dr. Horkai György Horkai és az álom

Már két hét sincsen a római világbajnokságig, érthető, hogy egyre csak emelkedik dr. Horkai György szövetségi kapitány vérnyomása. Már-már a kanadaiak elleni nyitómeccsen jár a kapitány agya.
- Ez nem is csoda, hiszen pár nap és indulunk Rómába. - kezdi a kapitány. - Egy hetet még itthon edzünk, a végső értékelésre inkább utána kérjen.
- Sűrű program áll a csapat mögött.
- Valóban olyan felkészülésen vannak túl a játékosok, amilyent még nem csináltak. De hát aki jól akar szerepelni, annak vállalnia kell ezt a típusú munkát, és a keret tagjai vállalták os, maximálisan elégedett vagyok a teljesítményükkel.
- A nehéz napok viszont csak most következnek.
- Igen, rendkívül kiegyenlítettek az erőviszonyok. És ez nem csak egy szólam. A hammi torna is megmutatta ezt, manapság bárki legyőzhet bárkit. Van hét-nyolc olyan csapat, amelyik esélyes lehet a jó szereplésre a világbajnokságon. Nagyon jók az oroszok, a spanyolok, a németek, a horvátok, az olaszokat már nem is kell említenem, de az ausztrálok is ott lehetnek a végelszámolásnál. Vagy az USA gárdája, folytassam még?
- És természetesen a magyarok.
- Remélem, én is. Az elvégzett munka sokra jogosíthat, de hát ez nem ilyen egyszerű, nagyon sok összetevője van egy jobb szereplésnek.
- Az általános nézet szerint olasz-magyar párharc lesz az aranyért.
- Lehet, hogy az elmúlt két világverseny, az Európa-bajnokság és a Világ Kupa-eredményei ezt sugallják, ám ez csak találgatás. Bármi megtörténhet. Mi azon leszünk, hogy minket ne érjen meglepetés. Akkor már olyan nagy baj nem lehet.
- Végül is mi a célkitűzés?
- Álmaink vannak, ez természetesen az aranyérem, ám a dobogó a hivatalos cél.

Kósz Zoltán - Benedek Tibor - Varga Zsolt
Pólós hobbik

Amióta folyik a vízilabda-válogatott világbajnoki felkészülése, a csapat tagjainak nem sok idejük maradt a pihenésre. Pedig ha lenne, nem tétlenkednének a fiúk, mindenkinek megvan a maga őrült hobbija, kedvtelése. De menjünk sorjában!

Péter Imre, a BVSC-Westel spílere például megőrül a horgászásért, ahogy van egy szabad napja, meg sem áll a vízpartig.
Benedek is az élő vízhez ragaszkodik, ám ő nem a botot tartja, vitorlázás a mindene.
Dala Tamás, azaz Mr. Bombázó az autóvezetésért rajong, ám a másik hóbortja sem kutya, ejtőernyőzik szabad napjaiban.
Vincze Balázs
Vincze Balázs, a válogatott kapitánya is szereti a formás és bivalyerős kocsikat, de neki most a hobbija is a gyereknevelés, miután alig egy hónapos a gyermeke. Márknak hívják a trónörököst.
Tóth László, a csapat egyik centere a keret zenefelelőse, imádja Frank Zappát, más irányzat képviselője nála szóba sem jöhet.
Németh Zsolt a motorozásért rajong. Tóth Frank, Monostori Attila, Kósz Zoltán szintén a zenéért, Fodor Rajmund a horgászásért, Varga Zsolt pedig a festőállványnál érzi jól magát. Nem egy képét jó pénzért vették meg, főleg a lovas vásznai kelendőek.

vissza | fel | home




Segítőszándékú leveleket a info@kataca.hu postaláda fogad.
Kiötlötte, megalkotta és fenntartja (ha van kedve+ideje): [Kataca] © 1996/2003
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

  RÓMA VB 1994
  BÉCS EB 1995
  UNICUM KUPA 1999
  FIRENZE EB 1999
  PRATO női EB 1999
  SYDNEY VK 1999
  UNICUM KUPA 2000
  SYDNEY 2000
  BUDAPEST EB 2001

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  Benedek-dosszié

 
KÖNYVAJÁNLÓ

  
  Kemény évek

  
  Győzelemre születtek
  >>> Sportkönyvek

 
SPORTÁGAK

  OLIMPIA
  VÍZILABDA ÚSZÁS
  MŰÚSZÁS MŰUGRÁS
  KAJAK-KENU EVEZÉS
  VITORLÁZÁS SZÖRF
  ÖTTUSA
 
 
KATACA.HU

  HOME SITEMAP
  KÉPRIPORTOK
  GYÖNGYSZEMEK
  VENDÉGKÖNYV
  FÓRUM E-MAIL