Okulván a nyári kalamajkából, a belgrádi, férfi Világkupán történtekből, az olimpiai bajnok elleni fölényes sikert követően a szabálykönyv volt a legkelendőbb cikk a Sebel Hotel aulájában. A FINA vezetőinél, ugye, sosem lehet tudni ...
Az elővigyázatosság nem árt, még akkor sem, ha ezúttal nem álltak elő valami újdonsággal, a pontazonosságot eldöntő (hármas körbeverésnél egészen abszurd) tétel egyelőre állandóságot képez. Azaz, a csütörtöki, kazahok elleni derbi előtt tisztázódott, csak egy esetben számít a magyar válogatott győzelmének gólkülönbsége - mert természetesen mindenki két ponttal számolt a Világkupa leggyengébbje ellen - : amennyiben az amerikaiak is pontosan 7-3-ra végeznek a hazaiakkal.
Miután ennek az oddsza nem tűnt túl magasnak (hm ... ), voltaképpen tét nélküli találka várt lányainkra.
Se szó, se beszéd, meg is látszott teljesítményükön ... Két negyed alatt többet, számszerint négyet szedtek be, mint egy teljes meccsen keresztül az olimpiai bajnok ellen, a passzok pontatlanok voltak, a megúszásokba rendre hiba csúszott.
A szünet után aztán felőrölte az emberfórokat ki tudja mire kapó ellenfele erejét csapatunk, az első negyed után a kapuban Horváth Patríciát váltó Sós Ildikó is találkozott a labdával, Valkay Erzsébet csavart két szép gólt, továbbá Pelle Anikó is ott folytatta, ahol huszonnégy órával megelőzően abbahagyta.
A pozítívumok azonban ezzel ki is végeztettek ... És ez még mind semmi ahhoz képest, amit a Challenge Stadion lelátóján kellett kibírniuk bajnokainknak. Az olaszok is "beléptek" ugyanis a képbe. Mi tagadás, nem hiányoztak ... Malato és társai 5-4-es vezetésük után kikaptak Kanadától, és a csoportelsőség, a biztos elődöntő helyett csak a harmadik (!) helyen végeztek. Duplán, mit duplán, tripla-duplán fontossá vált ezzel a nap záró akkordja: játék nélküli elődöntő, avagy ki-ki meccs a világbajnok olasz hölgykoszorúval. A magyar delegáció egységesen utasította el a második verziót, mert bár Perthben nagy a forróság, napszúrást mégsem kapott senki ...

A hazaiak kezében volt tehát együttesünk, drukkolt, hogy mínusz hárman belül maradjanak Görgényi mester tanítványai. Igen ám, de a számtanóráról az auszik sem hiányoztak egykoron, eszük ágában sem volt mondjuk mepróbálni nyerni, elvégre akkor rájuk várt volna a rettegett talján együttes. Kiadósat szunyókáltak a vízben, imitálták a pólót, még abba sem fektettek energiát, hogy minél kisebb legyen a differencia, láthatóan már a kanadaiakra gondoltak. Mit érdekelte őket a magyarok, a közös edzőpartner sorsa ...
A 8-3-as USA-siker (az utolsó negyed utolsó percében, 7-3-nál görcsbe rándult az ember gyomra, hiszen ha úgy marad, nehéz lett volna kézlegyintéssel elintézni a kazahok elleni produkciót ... ) azt jelentette, hogy olasz éjszakája volt a magyar lányoknak.
Rémálom ... ?

Mestermérleg
Faragó Tamás: - Gyenge csapat ellen csak klassziscsapat képes jól játszani. Még szerencse, hogy tizenhárman vagyunk, hiszen így újabb és újabb értékeket tudunk felvonultatni.
Andrej Szazikin: - Most nyújtottuk a legjobb teljesítményt. Elégedett vagyok, de sokat kell még dolgoznunk.