FONTOS


 

Aranyos reménységeink

Szűk négy hónappal a sydneyi olimpia előtt a SZTÁR Sport szerkesztősége arra vállalkozott, hogy számba vegye: vajon hány magyar sportolónak van esélye az aranyérem megszerzésére? Minden bizonnyal lesznek olyan olvasók, akik vitatkoznak az általunk felvázolt elképzelésekkel, ezért véleményünket megosztottuk Schmitt Pállal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével is ...

Vízilabda
Nehéz csoportba került válogatottunk az olimpiai tornán, hiszen ellenfelünk lesz Horvátország, Jugoszlávia, Görögorszás, Hollandia és az Egyesült Államok válogatottja. Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint amennyiben a magyarok megnyerik a csoportot, várhatóan az ausztrálokkal mérkőznek meg a negyeddöntőben, amely már egyenes kiesésben zajlik. A négy között pedig már bármi előfordulhat.
Úszás
Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás visszavonulása óta nincsen olyan versenyzőnk, akiben bátran bízhatnánk. Legnagyobb reménységünk Kovács Ágnes, aki a 200 méteres mellúszásban esélyesnek számít, főleg, miután az Akropolisz-kupán (komoly ellenfelek nélkül) jobb időeredményt ért el, mint ausztrál vetélytársai a válogatóversenyen. Bízhatunk Czene Attilában is, aki ugyan eltűnt szem elől, ám egy hónapja rövidpályán világcsúcsot döntött 200 m-es vegyesúszásban. Miután a mezőny évek óta nem fejlődött, Czene akár megvédheti atlantani címét is. Güttler Károly esete más: a 4. olimpiájára készülve csúcsformában van, így bármilyen csoda elképzelhető a mellúszásban.

Tradicionális, megbízható sportágunktól Sydneyben minimum három aranyérmet remélünk - erre az utóbbi évek eredményei felhatalmaznak bennünket. Mind a férfi, mind a női kajak négyesünk odaérhet a dobogó tetejére, csakúgy, mint a Horváth-Kolonics kenu kettes, vagy Vereckei Ákos (esetleg Storcz Botond) kajak egyesben. Konkrétabb tippelésre azért nem vállalkozhatunk, mert a válogatókra később kerül sor.

Kajak-kenu
Cselgáncs
Amióta az 1992-es barcelonai játékokról megdicsőülve tértek haza dzsúdósaink, minden világverseny előtt abban bíznak a szakvezetők, hogy a hagyomány folytatódhat. Csatlakozva a szakemberekhez, mi is megadjuk a lehetőséget Kovács Antalnak arra, hogy igazolja a SZTÁR Sport bizalmát, és minden vetélytársát legyőzve diadalmaskodjon a 100 kg-osok mezőnyében.
Birkózás
Eredményeik alapján három sportolónk is éremközelbe kerülhet a végelszámolásnál. Berzicza Tamás (76 kg), Hirbik Csaba (69 kg), valamint Majoros István (58 kg) élteti reményeinket, de valljuk be: már egy érmecskével is boldogan beérnénk.
Kézilabda
Tíz csapat közül természetesen a magyar válogatottnak is nagy esélye van a végső győzelemre. A csoportellenfelek közül Angola ellen kötelező a győzelem, Románia verhető, ám a világbajnoki 2. franciák és az atlantai ezüstérmes dél-koreaiak borzasztó nehéz feladatnak ígérkeznek. Ennek ellenére a SZTÁR Sport az aranyérmet "tűzte ki" célul.

A tavalyi esztendő a magyar öttusa sport látványos újravirágzását hozta. Az olimpián sajnos csak egyéniben mérhetik össze tudásukat, de a férfiaknál Balogh Gábor és Sárfalvi Péter, a hölgyeknél pedig Vörös Zsuzsa reménykedhet a legfényesebb medál megszerzésében.

Öttusa
Ökölvívás
A Kovács István "visszavonulása" után keletkezett űrt Erdei Zsolt töltheti be, aki igazolta jó formáját a tamperei Európa-bajnokságon. A magyar bunyósok közül a legjobb teljesítményt nyújtva aranyérmes lett, a döntőben 11:5-ös pontozással verve a horvát Bozicot. Formája és tudása alapján jelenleg ő áll legközelebb az olimpiai aranyhoz.
Atlétika
Legnagyobb esélyünk nehézatlétikában, azon belül is kalapácsvetésben lesz, hiszen négy világklasszis sportolóval rendelkezünk. Gécsek Tibor, Kiss Balázs, Németh Zsolt és Annus Adrián közül csak hárman indulhatnak Sydneyben, ám közülük már bárki nyerhet. A meglepetést azonban nem tőlük, hanem Máté Gábortól várjuk: az amerikai egyetemen tanuló diszkoszvető idén remek eredményekkel rendelkezik ...
Vívás
Ugyancsak tradicionális sikersportágunkban ezúttal nem a férfi kard és a férfi párbajtőr csilloghat fényesen, hanem utóbbi szakág női fegyvere. Mincza Ildikó vezeti a világranglistát, így egyéniben abszolút favoritnak számít, de a rangsorban Szalay Gyöngyi és Nagy Tímea sincs sokkal lemaradva tőle. Így csapatban nem is lehet vitás, ki a legjobb!
Torna
Eddig is nagy esélyesnek tartottuk Csollány Szilvesztert világhírű gyűrűgyakorlata miatt, ám az elmúlt héten még jobban megnőtt az ázsiója. Megsérült ugyanis az olasz Yuri Chechi, aki 1996-ban az olimpián és Puerto Ricoban a szervilágbajnokságon is Csollány előtt szerezte meg gyűrűn az aranyérmet. A 31 éves olasz tornász, akinek bal kezében elszakadt az egyik ín, így megnyitotta az utat Szilveszter előtt. Reméljük, ezt Csollány is így gondolja majd!

Ch. Gáll András, Pincési László, Sztár Sport 2000/21



SYDNEY.2000

CIKKEK
CIKKEK

  1999-es cikkek
  2000.01-02, 2000.03-04,
  2000.05-06, 2000.07-08,
  2000.09.01-15.

  Sydney
  kajak-kenu, műúszás,
  öttusa, úszás, vízilabda

  Modern millenium
  Aranyos reménységeink
  A három hatos ...
  Online olimpiai aukció

 
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000