FONTOS


 

Az új női kajaknégyes:
Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga


Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Kőbán Rita
női K-4 500 m, K-2 500 m

A hölgyek hét év után hódították vissza a tavalyi évben a női kajak négyesek trónját. A németeknél a Birgit Fischer vezényelte hajó sokáig egyeduralkodónak tűnt, ám a sportág másik nagyasszonya, Kőbán Rita megmutatta, hogy ő is képes bajnok egységet kormányozni. Kőbán a Barcelonában győztes és az 1999-ben vb aranyat nyert K-4-ben is benne ült. A negyedik olimpiáján induló magyar hölgy vitathatatlanul vezéregyéniség: legutóbb, Atlantában egyesben nyert, ám most több számban is a csúcsra tör.
A fiatalok remekül kiegészítik őt. A rutin és a lendületesség harmóniáját mutatja csapatuk. Összeszokottságuk kulcsa, hogy hiába tartoznak két különböző klubhoz (Újpest, Tiszaújváros) egy edzővel, Rozsnyói Katalinnal készülnek. Ő nevelte ki mind a négy versenyzőt: közülük Kovács Katalin is világklasszis, párosban is éremesélyes. A két fiatalabb kajakosnő, Szabó Szilvia és Viski Erzsébet egyaránt nagy tehetség. Ők a jövő emberei, ám már a jelenben is nagy eredmény elérésére képesek. Magyarországon ennek a négyesnek nincs ellenfél, külföldön is csak egy csapat veheti fel vele a harcot, a német válogatott. Ebben az évben kétszer találkozott a két "csatahajó": a szegedi Világkupán nagy különbséggel nyert a német hajó, a poznani Európa-bajnokságon azonban már csak néhány centiméteres előnnyel. Rozsnyói már akkor azt mondta, tudja, mi kell ahhoz, hogy a magyarok győzzenek. A sikert garantáló taktikát Sydneyben akarják megmutatni. Az utolsó néhány hónapban nagyon sokat gyakorolt együtt a csapat: Kőbán utolsó olimpiáján aranyérmet akar nyerni, a fiatalok pedig egy, az övéhez hasonló karrier kezdetéről álmodoznak.


Fotó: Záhonyi Fotóügynökség
Kőbán Rita
KAJAK-KENU

CIKKEK

  Az aranynégyesnek ...
  Újabb szenzációs ...
  Az egyikük a málna ...
  Női egységek tavasszal
  Egy híján a női kajak négyes a Társalgóban

 
MULTIMÉDIA

  női kajaknégyes, 1992
  Czigány Kinga I, II
  Dónusz Éva I, II
  Mészáros Erika

 
KÉPEK

  
  Női kajaknégyes08.27

  
  TV2 2004.08.02

  
  MOL Kupa 2003.05.25

  
  Szegedi Eb

  a 92-es csapat
  A célba érkezés után
  A dobogó legfelső fokán
  a 98-as csapat
  Sportcsillagok '99
  csapat.2000
  Kovács-Szabó-Viski-Bóta

 
LINKEK

  1992-es csapat
  női kajak páros
  további női kajakosok