FONTOS


 

Taroltak a "vizes" sportágak képviselői
A királyi pár: Kovács Ágnes és Balogh Gábor

Igaz, hogy magyar Oscar-díj nincsen, de az Oscaréhoz hasonló ünnepség már van. Mégpedig az a gála, amit a legjobb sportolók és szakemberek tiszteletére rendez a Magyar Sportújságíró-szövetség -- általában az esztendő végén --, s amit nagy izgalommal vár minden szóba jöhető versenyző és vezető.

December elején a sportolók körében már megindul a találgatás: vajon az én két (három, négy, stb.) világbajnoki érmem mennyire értékelik? Mit tartanak többre az újságírók, a világbajnoki érmet vagy az Európa-bajnoki győzelmet?

Mindenki tudja, hogy a megítélés szubjektív, hiszen nem lehet összehasonlítani az almát a körtével, mégis várja a "méricskélés" végeredményét. Kár tagadni, presztízskérdés az "Év sportolója" versengésben a győzelem, sőt, a gyengébb helyezés okozott már sértődést is. Az ünnepség után még néhány napig beszédtéma a szavazás -- minden csoda három napig tart --, aztán a boldogok és a csalódottak is újból elkezdik az edzéseket, hiszen az élet nem áll meg, készülni kell az újabb versenyekre.

Csütörtökön a Budapest Kongresszusi Központban 42. alkalommal jutalmazták az öt kategória dobogósait. Első ízben, 1958-ban még csak három kategóriában (férfi, női, csapat) hirdettek eredményt, hozzájuk csatlakoztak 1985-ben az edzők, és 1995-ben a szövetségi kapitányok, idén pedig a fogyatékos sportolók.

Az utóbbi 12 évben az egyéni sportágakban az úszók voltak a főszereplők (Egerszegi Krisztina hét és Darnyi Tamás öt győzelmével). Csapatban pedig az öttusázók (11) és a vízilabdázók (9) állnak a lista élén.

A 42. díjátadás Balogh Gábor, Kovács Ágnes és a férfi vízilabda-csapat sikerét hozta, az edzőknél Kiss László, míg a szövetségi kapitányoknál Kemény Dénes vitte el a pálmát.

A szavazás végeredménye

Férfiak

1. Balogh Gábor (öttusázó) 641 pont, 2. Vereckei Ákos (kajakozó) 632, 3. Lázár Vilmos (fogathajtó) 208, 4. Kovács István (ökölvívó) 143 pont, 5. Dávid Kornél (kosárlabdázó) 80, 6. Csollány Szilveszter (tornász) 68

Szavazatot kapott még: Besenyei Péter (műrepülő), Biros Péter (vízilabdázó), Bodrogi László (kerékpáros), Gécsek Tibor (atléta), Gulyás Róbert (kosárlabdázó), Güttler Károly (úszó), Kásás Tamás (vízilabdázó), Király Gábor (labdarúgó), Kiss Ferenc (autóversenyző), Kropkó Péter (triatlonista), Lázár Zoltán (fogathajtó), Lengyel Imre (műugró), Lékó Péter (sakkozó), Németh Zsolt (atléta), Pétervári Pál (kenus), Sárfalvi Péter (öttusázó), Sávolt Attila (teniszező), Supola Zoltán (tornász)

Nők

1. Kovács Ágnes (úszó) 754, 2. Vörös Zsuzsanna (öttusázó) 632, 3. Kovács Katalin (kajakozó) 214, 4. Mincza Ildikó (vívó) 186 pont, 5. Kőbán Rita (kajakozó) 91, 6. Márkus Erzsébet (súlyemelő) 54

Szavazatot kapott még: Béres Alexandra (fitnesz versenyző), Farkas Andrea (kézilabdázó), Kállai Ildikó (fitnesz versenyző), Kuti Kis Rita (teniszező), Megyebíróné Bohus Beáta (kézilabdázó), Nagy Tímea (vívó), Pesuth Rita (kick-boxos), Sebestyén Júlia (műkorcsolyázó), Siti Beáta (kézilabdázó), Szabolcsi Szilvia (kerékpározó), Szabó Zsuzsa (atléta), Szalay Gyöngyi (vívó)

Csapat

1. Férfi vízilabda-válogatott 767, 2. Férfi öttusa-válogatott 462, 3. Női párbajtőr-válogatott 254, 4. a Dunaferr női kézilabdacsapata 248 pont, 5. Fogathajtó-válogatott 127, 6. Női kajak négyes 64

Szavazatot kapott még: a DVSC-Epona labdarúgócsapata, a GYSEV-Ringa női kosárlabdacsapata, női kajakválogatott, férfi kajak páros, férfi kajak négyes, férfi kajakválogatott, női kézilabda-válogatott, férfi kosárlabda-válogatott, MOL ralicsapat, a MTK Hungária FC labdarúgócsapata, női öttusa-válogatott, férfi röplabda-válogatott, a Statisztika női asztalitenisz-csapata, tenisz Davis Kupa-válogatott, az UTE-Taxi 2000 vízilabda csapata

Edző

1. Kiss László (úszás) 469, 2. Zsiga Gyula (kézilabda) 429, 3. Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak-kenu) 296, 4. Németh Pál (atlétika) 215 pont, 5. Sári Nándor (kajak) 133, 6. Egervári Sándor (labdarúgás) 65

Szavazatot kapott még: Saed Armaghani (kosárlabda), Barina József (kajak), Bárdos György (fogathajtás), Csank János (labdarúgás), Faragó Tamás (vízilabda), Farkas Sándor (kosárlabda), Garamvölgyi Lajos (labdarúgás), Gerendás György (vízilabda), Godova Gábor (vízilabda), Gurisatti Gyula (búvárúszás), Juhász Gábor (motorcsónak), Kasziba István (röplabda), Kemény Dénes (vízilabda), Keserű József (cselgáncs), Kovács Tamás (vívás), Kulcsár Antal (öttusa), Ludasi Róbert (kajak-kenu), Mocsai Lajos (kézilabda), Moravetz Ferenc (cselgáncs), Muity Ferenc (fogathajtás), Néder György (búvárúszás), öttusaedzők, Rátgéber László (kosárlabda), Rátonyi Gábor (úszás), Sárfalvi Béla (öttusa), Séra Miklós (kajak), Szőcs Bertalan (vívás), Udvarhelyi Gábor (vívás)

Szövetségi kapitány:

1. Kemény Dénes (vízilabda) 765, 2. Pécsi Gábor (öttusa) 602, 3. Angyal Zoltán (kajak-kenu) 441, 4. Mocsai Lajos (kézilabda) 36 pont, 5. Sahin Tóth Tibor (fogathajtás) 35, 6. Mészáros Lajos (kosárlabda) 32

Szavazatot kapott még: Balla József (birkózás), Bárdos György (fogathajtás), Bicskei Bertalan (labdarúgás), Fazekas Endre (súlyemelés), Kiss László (úszás), Kovács Tamás (vívás), Kuhárszky Zoltán (tenisz), Ludasi Róbert (kajak-kenu), Muity Ferenc (fogathajtás), Nyári Sándor (röplabda), Petrovics Kálmán (kajak), Sári Nándor (kajak)

Fogyatékosok (A fogyatékosok sportszervezeteinek szavazása alapján)

Férfiak: 1. Sánta Krisztián (úszó), 2. Tóth István (atléta), 3. Rácz János (úszó)

Nők: 1. Pásztory Dóra (úszó), 2. Engelhardt Katalin (úszó), 3. Tóth Melinda (úszó)

Csapat: 1. Úszóváltó, 4x50 méter (Majer Gábor, Rácz János, Sánta Krisztián, Szedő Tibor), 2. Futóváltó, 4x400 méter (Borbás Andrea, Frigur Mónika, Orsós Mária, Papp Anita), 3. Siketek sakkcsapata (Bokros István, Kovács Pál, Mamuzsics István, Máté Balázs)

Nemzeti Sport, 1999. december 17.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000