FONTOS


 

Már kijöttek a kórházból a szalmonellával fertőzöttek
Két éremre számíthatunk a spanyolországi vb-n

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2002.09.15
--------------------------------------------------------------------------------

Kezdjük egy örömhírrel: szombaton hazaengedték a kórházból a dunavarsányi edzőtáborban szalmonellafertőzést kapott evezősválogatott tagjait és edzőit (miként az ugyanakkor ágynak esett atlétákat is). Sőt, két versenyző, Varga Tamás és Barz Gitta már pénteken elhagyhatta a László Kórházat, hogy a továbbiakban otthon lábadozzon. Merthogy az még néhány napig eltart, mire a betegek visszanyerik a kondíciójukat.

"Úgy tűnik, hogy nagyjából rendbejöttünk, de még egyikünk sem érzi magát tökéletesen egészségesnek. Lefogytunk, legyengültünk, ám remélhetőleg a normális, otthoni koszttól gyorsan összeszedjük magunkat. Egyelőre áll az a verzió, hogy Pető Mercédesz és Pető Tímea a már Sevillában lévő csonka csapat után tud utazni szerdán, és ha elég erősnek érzem magam, én is, akkor csatlakozom majd a küldöttséghez. De csakis abban az esetben. Ha például hétfőn kellene repülőre szállnom, nem vállalnám" - mondta Melis Zoltán szövetségi kapitány, akit szintén leterített a kór.


A Pető Tibor (elöl), Haller Ákos kettős világbajnoki címét szeretné megvédeni a vasárnap kezdődő sevillai világbajnokságon
A szerencsés hármas, vagyis a felkészülését Szegeden végző Haller Ákos és Pető Tibor, valamint Székely Viktória, aki ugyan a tábor lakója volt, ám nem fogyasztott a romlott desszertből, már csütörtökön Sevilla felé vette az irányt, így az első terepszemlén is túl van. S mivel világbajnoki címvédő férfipárosunk és egypárevezős versenyzőnőnk is A-csoportos, rögtön a nyitónapon, azaz vasárnap szerephez jut az előfutamában. Amelyből a nagy mezőnyök miatt csupán a győztes léphet majd tovább, míg a többieknek marad a vigaszág. Persze ez utóbbi esetben sem kell még elkeseredni, elvégre tavaly, Luzernben a Haller, Pető duó a reményfutamot megjárva nyert végül aranyérmet ... S ha már az éremnél tartunk, akkor kijelenthető, hogy Sevillában is ők az első számú esélyesek. Elvégre a Világkupa-sorozatot is fölényesen nyerték. Igaz, a csehek - Milan Dolecek Jr. és Ondrej Synek - az utolsó, müncheni regattán elhalászták az orruk elől az aranyat, ebbe nagyrészt belejátszott a mieink apró technikai malőrje, amikor is Pető Tibor vezető pozícióból, száz méterrel a cél előtt kiejtette a kezéből az evezőlapátot. A csehekre mindenesetre oda kell figyelni, csakúgy, mint a vb-ezüstérmes francia Sebastien Vielledent, Adrien Hardy, vagy a német Andre Willms, Andreas Hajek párosra, és akkor még nem beszéltünk az olaszokról és az amerikaiakról. Ezzel együtt párosunknak mindenképpen helye van az A-döntőben, ami Székely Viktória esetében már korántsem mondható el. A Danubius NHE evezősét ugyanis inkább a B-finálé élére várják a szakemberek. Annál is inkább, mert a legjobb hat közé jutásért olyan nevek ácsingóznak, mint a kétszeres olimpiai bajnok fehérorosz Jekatyerina Karsten, a nagy visszatérő bolgár Rumiana Nejkova, a csehek fiatal üdvöskéje, a mindössze 21 éves Vk-győztes Miroszlava Knapková, a kínai Csang Hsziu-jün, az orosz Julija Levina vagy a német címvédő Kathrin Rutschow-Stomporowski. Viszont, ha a Pető Mercédesz, Pető Tímea könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesünk valóban útra kelhet - a leleteiktől függ -, akkor egy női éremmel is számolhatunk. Egyrészt, mert a Vk-n is ezüst jutott a mieinknek, másrészt, mert mindössze négy csapat nevezett az olimpiai programban nem szereplő számban, így pedig viszonylag egyszerűbbnek tűnik a dobogóra lépés.
Összességében tehát két éremre - legyünk merészek, ebből az egyik arany - és egy hetedik helyre számíthatunk a vasárnaptól vasárnapig tartó világbajnokságon. Na persze, ha nincs az a fránya madártej, akkor még jobb lenne a helyzet, hiszen Varga Tamás (könnyűsúlyú egypárevezős) ugyancsak medáliáért lapátolhatott volna, ugyanakkor a Kulifai Krisztina, Barz Gitta és a Remsei Mónika, Stift Edit kettősnek az A-, a férfi négyesnek pedig a B-döntő volt a célkitűzése.

PROGRAM
2002.09.12
- Kórházban a válogatott
2002.09.13
- A népszerűségért küzdenek

2002.09.15.
A-csoport előfutamai. Férfiak: könnyűsúlyú egypárevezős, egypárevezős, kétpárevezős, kormányos nélküli kettes, kormányos kettes, kormányos nélküli négyes, könnyűsúlyú nyolcas. Nők: könnyűsúlyú egypárevezős, egypárevezős, kétpárevezős, kormányos nélküli kettes, kormányos nélküli négyes.

2002.09.16.
B-csoport előfutamai. Férfiak: könnyűsúlyú kétpárevezős, könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes, könnyűsúlyú négypárevezős, négypárevezős, könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes, kormányos négyes, nyolcas. Nők: könnyűsúlyú kétpárevezős, könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes, könnyűsúlyú négypárevezős, négypárevezős, nyolcas

2002.09.17.
A-csoport reményfutamai
- Soha többet madártejet!

2002.09.18.
B-csoport reményfutamai

2002.09.19.
A-csoport középdöntői

2002.09.20.
B-csoport középdöntői, valamint az A- és B-csoport C- és D-döntői

2002.09.21.
A-csoport A- és B-döntői

2002.09.22.
B-csoport A- és B-döntői

- Sevilla hősei hazatértek
- A problémák ellenére a csúcson
- Mentek, mint a vihar
- Békés megoldást akarnak
- Több mint kétmilliós kiesés
MAGYAR CSAPAT
Férfiak: Haller Ákos, Pető Tibor (kétpárevezős - vb-címvédő)

Nők: Székely Viktória (egypárevezős)
Pető Mercédesz, Pető Tímea (könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes)
EVEZÉS

KÉPEK

   

 
LINKEK