FONTOS


 

Női bajnokság a Felina-kupáért, döntő
A harmadik birodalom

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2003.04.11
--------------------------------------------------------------------------------

Főiskolások, akik a tanulás mellett az élsport kegyetlen gyötrelmeit felvállalva nap mint nap az uszodában húznak rá még egy, esetenként még két lapáttal.

Munkájuk három esztendeje igazán gyümölcsöző, hiszen a 2000-2001-es, a tavalyi, illetőleg az idei szezonban egyaránt aranyéremmel gazdagodtak. Sőt a kontinens egyik legjobb, ha nem a legjobb társasága jött össze Mihók Attila irányítása alatt Dunaújvárosban.
"Megnyerjük!" - hangoztatták a hazai hölgyek, s erre bizony még az amúgy mindig elszánt és bizakodó zuglói mester, Györe Lajos sem kontrázott rá. Hiszen a válogatottban együtt dolgozik az újvárosi klasszisokkal, az Ágikat, Primászt és Valkayt vagy éppen a kapust, Sós Ildit neki aztán nem kell bemutatni. Ráadásul ezúttal sem számíthatott Európa-bajnokára, Tóth Andreára - miáltal még több feladat nehezedett lányára, Anettra, valamint a 2002-es esztendő legjobb utánpótláskorú játékosára, Kisteleki Dórára.
A kettős az első negyedben még tartotta a lelket a BVSC-ben, ám már ekkor tisztán körvonalazódni látszott: csütörtök este bajnokavatás lesz műsoron. Tiba Zsuzsannát képtelenek voltak tartani a fekete sapkás lányok, a kiváló center fórokat, négymétereseket szerzett, és mindezt akciógólokkal megfejelve szórakoztatta a nagyérdeműt. A Sós vezette védelem 3-3 után nagyon összekapta magát, így a harmadik negyedben eldőlt minden. 10-3 után már igazi örömjáték következett, a teljesen széteső, amúgy az egész esztendőért minden dicséretet megérdemlő vendégek csak asszisztálni tudtak a népünnepélyhez. Százszázalékos teljesítménynyel ugyanis, sorrendben harmadszor, Újvárosba került a trófea, amit Faragó Tamás nyújtott át jogos tulajdonosainak. Igazi pólóbirodalom az övék.

Mestermérleg
Mihók Attila:
- A támadójátékunk most volt a legjobb a három meccs alatt. Rendkívül boldoggá tesz bennünket a harmadik bajnoki cím, de fejben már mindannyian a BEK-re készülünk.
Györe Lajos: - Gratulálok a Dunaújvárosnak, és köszönöm játékosaimnak az egész éves munkát.

Női bajnokság az ING-kupáért, döntő, 2. mérkőzés
Egy győzelemre a sikertől

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Gulyás Attila, Nemzeti Sport 2003.04.09
--------------------------------------------------------------------------------

Ahhoz, hogy Györe Lajos együttese legalább a reményt megőrizze a bajnoki elsőséggel kapcsolatban, mindenképpen nyernie kellett a Szőnyi úton. Ennek tudatában motiváltabban kezdtek a gólerős Tóth Andrea nélkül felálló vasutashölgyek, és Kisteleki megúszásból szerzett találatával 1-0-ra vezettek. A címvédő újvárosiaknak is voltak lehetőségeik, de Doroszlai remek ütemben ért oda a lövésekre. A második negyedre magára talált a Dunaújváros. Először Benkő Nóra lőtt rossz kéz oldalról, kapásból (a hazaiak ezt a posztot adták fel a zóna miatt), majd Valkay Ágnes is kinyitotta a maga gólzsákját. Háromig meg sem állt: egyszer akcióból, egyszer fórból, egyszer pedig egy megúszás végén lőtt a kapuba. Ezalatt a BVSC csak veszített a lendületéből és kihagyott két emberelőnyt. A térfélcsere után megint Benkő Nóra talált be, szinte ugyanúgy mint előzőleg, a hazaiak pedig rájöttek, hogy elúszni látszik az a bizonyos hajó, és kapkodni kezdtek. Ez semmi jóra nem vezetett, minthogy megint gól nélkül fejeztek be három emberelőnyt, végül csak négyméteresből tudtak faragni a hátrányon, méghozzá Györe Anett révén (2-5). Innentől kezdve végképp leszakadt riválisáról a vendégcsapat, a főiskolások teljes mértékben átvették az irányítást. A negyedik negyedre már kezdett örömvízilabdára hasonlítani, amit a kéksapkás leányzók csináltak. A másik gólgyáros, Primász Ágnes is meglőtte másodikját, és a másik Benkő, Tímea is lemásolta testvére produkcióját: ugyanúgy, ugyanonnan lőtt kétszer - ugyanolyan eredménnyel. Az egész mérkőzésen jól védő Sós Ildikó a végén kifogta Hőnig ziccerét és ezzel végképp kihúzta a BVSC-s lányok lába alól a "sámlit". A BVSC-nek tehát nem sikerült mérkőzést nyernie, így csütörtökön Dunaújvárosban valószínűleg a bajnokság utolsó öszszecsapására kerül sor.

Mestermérleg

Györe Lajos:
- Súlyos hibáink megpecsételték a sorsunkat, és nagyon megéreztük Tóth Andrea hiányát.

Mihók Attila: - A rendkívül jól felkészített BVSC védekezését nehezen törtük fel. Örülök a győzelemnek, és remélem, hogy csütörtökön lezárjuk az idei bajnokságot.

Női bajnokság a Felina-kupáért
Az úrnő első nagy lépése

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2003.04.07
--------------------------------------------------------------------------------

Hogy ki az úr, bocsánat, az úrnő a háznál, rögvest az első támadásnál jelezték a főiskolások: Zantleitner Krisztina lőtte be a társtól kapott mintaszerű átadást, 1-0, rend a lelke mindennek.

Az esélyesebb, kétségkívül sokkalta biztosabb talpakon álló, BEK-döntőbe jutó csapat tehát jól kezdte a számára kötelező jelleggel győzelemre ítéltetett finálét, ám a BVSC azonnal belepiszkított a "tisztaságba." Bele, hiszen Györe Anett két büntetőt is higgadtan értékesített, bele, mert a Világkupa-győztes pólós a Horváth Csaba által ítélt fórt is kíméletlenül zúdította a kapuba, bele, mert Bodor Barbara ejtése meglepte Sós Ildit. Átellenben Benkő Nóra és Tiba Zsuzsanna célzott pontosan, így az igencsak hektikusra sikeredett nyitány után a meglepő 3-4 állt az eredményjelző táblán.
Hét perc múlva viszont már 6-4 ...
Észbe kaptak, naná, hogy észbe kaptak az odahaza játszó hölgyek: Mihók Attila kérése nyitott fülekre talált, tanítványai áttörhetetlen falat húztak Sós Ildi elé, ha pedig nagy nehezen kapura menő lövésig jutott a Vasutas, Sós védett remek ütemben (lásd Tóth Andrea két kísérlete). Ennyi kellett a fordításhoz - a három lőtt gólt ugyanis a kisujjából rázta ki a Dunaújváros. Benkő Nóri újabb fórt zúdított be, a Tiba által kibrusztolt négyméterest Valkay Ágnes juttatta rendeltetési helyére, majd Primász Ágnes pillanatai következtek. Kitalálhatják: védhetetlen, precíz bomba a felső sarokba - ahogy megszokhattuk tőle ...
Válogatott klasszisunk a térfélcserét követően a társ helyzetbe hozásában jeleskedett, mértani pontossággal ívelt előnyben a kiemelkedő Zanltleitner kezére, aki nem hibázott. Eldőlni látszott a derbi, a minőségi csereemberek nélkül a Györe A., Kisteleki Dóra, Tóth A. tengelyre építő zuglóiak azonban nem adták fel: Cservenák Dóra talán még önmagát is meglepve járt túl Sós eszén, majd Benkő Tímea találatát Györe Anett kontrázta meg - rögtön egy duplával. A négyes és a távoli átlövés is célba jutott, 8-7, nem várt izgalmakat élhettek át az uszodában helyet foglalók.
A kiállításokkal bőkezűen bánó bírák Valkay Ágnest cserével végleg küldték ki, tovább fokozva az amúgy sem nyugodt hangulatot. Valóságos drámák játszódtak a vízben - Györe Zsuzsanna Benkő T. két kísérletét is bravúrral tolta ki, sehogyan sem tudott elszakadni riválisától a címvédő.
Legalább is a befejező felvonásig. Akkor ugyanis már nem volt pardon, felőrölte a vezérét veszítő, a fórokkal hadilábon álló BVSC-t (Györe Anett pontozódott ki) a Primász Ági irányította hazai csapat. Benkő Timi sorozatban harmadszor is el merte vállalni a lövést (a kilencedik újvárosi gól lett a jutalma), Zantletitner és Primász pedig a kegyelemdöfést vitte véghez. Kisteleki szerencsés találata 11-8 után nem osztott, nem szorzott, a három nyert meccsig tartó sorozatban lépéselőnybe került a bajnok. Az úrnő.

Mestermérleg

Mihók Attila:
- Örülök, hogy nyertünk.

Györe Lajos: - Úgy érzem, erőn felül teljesítettünk. A végén nagyon megéreztük a mezőny legjobbjaként kipontozódó Györe Anett hiányát. Gratulálok a Dunaújvárosnak, kihasználta a hibáinkat, jó csapat.

Női bajnokság a Felina-kupáért
Vasárnaptól Dunaújváros–BVSC női finálé
Főiskolás favoritok a vízben

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2003.04.06
--------------------------------------------------------------------------------

Amíg a férfiak a fináléért harcolnak, a gyengébbik nem képviselői már az aranyéremért indulnak csatába. Meglepetés nincs: a két legerősebb játékoskerettel dolgozó csapat, a Dunaújvárosi Főiskola, valamint a BVSC-Felina élte túl az előcsatározásokat. Hogy aztán lesz-e meglepetés az ING-kupáért zajló végső megmérettetés során, nem tudni - mindenesetre a szakemberek, sőt a laikusok véleménye szerint is elképzelhetetlen, hogy ne a válogatott klasszisokkal, Sós Ildikóval, Primász Ágnessel, Valkay Ágnessel, Zantleitner Krisztinával, Tiba Zsuzsával, Sipos Edittel, Benkő Tímeával felálló újvárosiak kezébe kerüljön a trófea.
"Tényleg elképzelhetetlennek tűnik, de mi azon leszünk, hogy megnehezítsük ellenfelünk dolgát - kezdte a válogatott mellett is dolgozó, így a lányokat kétségkívül jól ismerő zuglói tréner, Györe Lajos. - Kiváló kapusa és mezőnyjátékosai vannak a Dunaújvárosnak, remek csapat, nem véletlenül került be a BEK négyes döntőjébe. Mindenesetre a sport attól is szép, hogy születnek meglepetések, úgyhogy nem feltartott kézzel megyünk a csatába. Mindenféleképpen szeretnénk mecscset nyerni, aztán majd meglátjuk, lehetnek-e még vérmesebb reményeink."
A szakvezető dolgát nehezíti, hogy három legjobbja, három válogatottja, Tóth Andrea, Kisteleki Dóra és lánya, Györe Anett a szentesi szereplése alkalmával (az említettek játékukkal járultak hozzá ahhoz, hogy a Carnex-Szentesi VK nagy bravúrt végrehajtva bekerült a LEN-kupa négyes fináléjába, amelyet a BEK-hez hasonlóan Athénban rendeznek majd) sérülést szenvedett, beteg lett - ettől függetlenül akarják annyira a sikert, hogy ott lesznek majd a vízben.
A Fejér megyei oldalon természetesen 3-0-s győzelemben bíznak, már csak azért is, mert így lenne egy kis felkészülési idejük az április 18-20. között rendezendő BEK-döntőre. "Nem kellene sokáig húznunk. Tiszteljük a BVSC-t, de saját magunk érdekében meg kell céloznunk a mihamarabbi befejezést" - vélekedett Mihók Attila, a Dunaújvárosi Főiskola mestere, aki lányaival egyetemben joggal bízik a címvédésben. Hogy így lesz-e, legkésőbb április 13-án, újvárosi remény szerint azonban már 10-én kiderül ...

Férfi válogatott
Női válogatott
2002/03 NŐI BAJNOKSÁG
10. forduló - 2003.01.18
A-csoport
BVSC-TBÉSZ-Vasas 10-5
Dvárosi Főiskola- Szentesi VK 16-5
B-csoport
DVSI-Greem System-Póló SC 13-2
Kecskemét-Lindab OSC 13-0
Egri VK-Szabóker-VK Becsej 5-9

11. forduló - 2003.01.26
A-csoport
Dvárosi Főiskola – BVSC 16–8
Szentes - Vasas 12–9
B-csoport
OSC - Eger 5–6
Póló SC – Kecskemét 10–14
VK Becsej - DVSI 5–9

12. forduló - 2003.02.02
A-csoport
BVSC-TBÉSZ– Szentes 7–6
Vasas – Dunaújvárosi Főiskola 5–14
B-csoport
DVSI - OSC 16–5
Eger - Kecskemét 4–12 13. forduló - 2003.02.27
A-csoport
Szentes - Dunaújváros 6-9
Vasas - BVSC 4-13 14. forduló - 2003.03.01
A-csoport
BVSC - Dunaújváros 5-11
Vasas - Szentes 5-5
NŐI OB ÁLLÁSA
 1. D. Főiskola 13 0 0 237-51 26
 2. BVSC 10 0 3 166-79 20
 3. Vasas 6 1 6 138-107 13
 4. Szentes 6 1 6 123-109 13

 5. Kmét 7 0 3 80-84 14
 6. DVSI 3 1 5 74-72 7
 7. Eger 3 1 5 65-114 7
 8. Polo SC 1 0 9 48-164 2
 9. OSC 0 0 10 29-200 0

(A jugoszláv Becsej együttese versenyen kívül vesz részt a bajnokságban.)
A vaksorsolás után lejátszott 1-9. fordulót követően az A csoportban az 1-4. helyezettek szerepelnek tovább. Az alsóházban egy teljes kör után alakul ki a végeredmény. A felsőházban egy teljes kör után következik az elődöntő, amelyben az első a 4. helyezettel, a 2. a harmadikkal találkozik. A felek magukkal viszik a rájátszásban egymás ellen elért eredményük pontszámát, így a párharcot addig folytatják, amíg az egyikuk el nem éri a 8 pontot. A fináléban a 2 gárda 3 győzelemig csatázik egymással.
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK

  

 
női BAJNOKCSAPAT
1983/84 Vasas
1984/85 Vasas
1985/86 BVSC
1986/87 Szentes
1987/88 BVSC
1988/89 BVSC
1989/90 Szentes
1990/91 BVSC
1991/92 Szentes
1992/93 BVSC
1993/94 Szentes
1994/95 Szentes
1995/96 Szentes
1996/97 Szentes
1997/98 Szentes
1998/99 Szentes
1999/00 Szentes
2000/01 Dunaújváros
2001/02 Dunaújváros
2002/03 Dunaújváros