FONTOS


 

26. férfi és 10. női Eb, Kranj, Ljubljana
Hirtelen halál után talpra állás

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Szabados Gábor, Nemzeti Sport 2003.06.10
--------------------------------------------------------------------------------

A tavalyi belgrádi Világkupán és az előttünk álló barcelonai világbajnokságon - plusz jövőre az olimpián - nagyon nagy értéke van a csoportelsőségnek, meccset, idegeskedést spórol meg az a gárda, amelyik az élen végez az alapszakaszban. Az Eb az egyetlen viadal, ahol nem igazán számít, hogy az első négy hely melyikét szerzi meg egy mancsaft.

A szerbek elleni, kizárólag körülményei miatt idegesítő vereséget már a hétfői első találkozó a "még inkább feledhető” kategóriába sorolta, azon ugyanis a németek az utolsó negyedben elgázolták a spanyolokat, így amikor mi kora este a románok ellen szálltunk vízbe, a másik csoportban - persze, az utánunk következő két találkozó eredménye nélkül - öt négypontos együttes tülekedett, kibogozhatatlan körbeverések rendszerében vergődve, továbbá a formájukat tekintve szintén kevés támpontot adva. Olasz, spanyol, horvát és görög - a potencia mindegyiknél megvan, ám egyelőre többször pólóznak hajmeresztően gyengén, mint félelmetesen.
Nem mintha az oroszok elleni fergeteget követő két partin valami földrengetőt produkáltunk volna. A jugók - elvben szerb-montenegróiakat kellene írni, de lássuk be, erre sem száj, sem toll nem áll rá - például a második negyed közepéig csak keresték a labdát, felállt védelem ellen képtelenek voltak normális akcióra, aztán ugyan akadt két kontrájuk, ám ezt leszámítva mi uraltuk a meccset. Épp ezért volt érthetetlen, hogy a presztízsen túl semmilyen szempontból sem érdekes találkozón miért kezdtek el kapkodni legjobbjaink. Utóbbi szó egyébként ezúttal tényleg a legjobbakat jelzi, elvégre Benedek Tibor és Kásás Tamás megmagyarázhatatlan módon lövések helyett baklövéseket mutatott be - kettejük indexe 12 lövés/2 gól, Kiss Gergővel kiegészítve 16/3… -, de a többiek is romboltak a nimbuszon néhány emberfórban bemutatott borzalmas passzal. Meg sem lehet számolni, hányszor nyerhettük volna meg a meccset a rendes játékidőben, aztán a hosszabbításban (5-4-nél Kásás négyest hibázott, a ráadásban Benedek ziccert), hogy aztán a hirtelen halálban egy jutalomfórból Sapics eldöntse a mérkőzést. "Nem emlékszem, hogy a csapat az elmúlt hét évben mikor verte meg magát ennyire indokolatlanul” -morgott Kemény Dénes még a hétfői tornatermi edzés idején is, azt taglalva, hogy ennyi bután elrontott meccslabda fölött nehéz napirendre térni. Különösen úgy, hogy a védekezés rendben volt, Szécsi remekelt, a már említett, hat a hat elleni játékot gond nélkül megoldottuk, míg hat az öt ellen, klaszszikus felállásban megjátszott hátrányoknál kilencből nyolcat bekkeltünk ki - amiből két következtetés adódik: 1. kár a vereségért, mert ki tudja, hátul mikor jönnek megint így össze a dolgok a nagy rivális ellen; 2. ha ilyen támadójáték mellett is csak aranygóllal kapunk ki tőlük, akkor nagy vész talán nincsen.
A románok ellen pedig megint úgy vízilabdáztunk, ahogy kell. Az első negyedben tekintélyteremtés zajlott: Kásás vágta be az első emberelőnyt tanítanivaló módon, hogy aztán megnyíljon a védekezés magasiskolája. A románoknak nemhogy gólhelyzetük nem akadt, egy nyamvadt emberelőnyre sem volt esélyük. Eközben a Kásás-Benedek duó további három pazar akciógóllal voltaképpen az első hét perc végére eltüntette a kérdőjeleket (4-0). Eztán néhány apróbb bakitól eltekintve folytatódott a macska-egér harc, bár a közegre való tekintettel talán cápa-apróhal ütközetről is beszélhetnénk - egyszóval szép lassan szétcincáltuk az ellenfelet, igaz, ez a folyamat, ellentétben a filmekből ismert marcangolásokkal, magába foglalt jó néhány szépségdíjas jelenetet is. Korántsem mellesleg a Kásás-Benedek páros hétfőn egyaránt három gólt szerzett, egyaránt négy lövésből (8/6, Kiss Gergővel együtt 9/7), ami talán jelzi, a rend helyreállott a fejekben. Ha marad így, jó hetünk lesz, ez garantálható.

Magyarország-Románia 14-5 (4-0, 4-2, 3-3, 3-0)
Góldobók: Benedek, Kásás 3-3, Biros, Kiss 2-2, Fodor, Molnár, Madaras, Vári 1-1, illetve Cretu 3, Angelescu 2
3/1, illetve 4/1
Négyméteresből: 1/1, illetve 1/1

Mestermérleg

Nenad Manojlovics (Szerbia-Montenegró):
- Nyertünk, mert szerencsésebbek voltunk, de az előnyök megjátszásánál még nagyon hektikus a csapat.
Kemény Dénes: - Azért két gólt átmenthettünk volna a jugók elleni meccsre…
Liviu Raducanu (Románia): - Inkább az oroszok ellen próbálunk valami komolyabbat elérni, ezért ma nem játszottunk akkora erőbedobással.

Férfi válogatott
Női válogatott

Vizes vb, Barcelona 2003
Vízilabda Világliga 2003
Vízilabda Eb, Kranj 2003
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Kranj Eb 2003