FONTOS


 








1980 A NOB 1974. októberében Bécsben tartott jubileumi, 75. ülésszakán Moszkvának adta a XXII. Nyári Olimpiai Játékok rendezési jogát. Rendben haladtak az előkészületek, már a meghívókat is szétküldték mikor a téli játékok házigazdája, az Egyesült Államok kormánya az afganisztáni események miatt kampányt indított a moszkvai olimpia ellen. A politikai akció az egész olimpiai mozgalom jövőjét veszélyeztette és fennállása óta a legválságosabb helyzetbe hozta a NOB-ot. A bojkottnak az lett az eredménye, hogy az amerikai sportolók mellett Norvégia és az NSZK olimpiai csapata sem utazott Moszkvába.

Július 19.-én a zsúfolásig megtelt Lenin-stadionban Leonyid Brezsnyev nyitotta meg a moszkvai olimpiát. Az olimpiai jelképét, Misa macit egyből megszerette a nézőközönség.

Első aranyérmünket már a 2. napon megszereztük Varga Károly kisöbű sportpuskás révén. A válogatottba egyenletes teljesítménye alapján került be, s híréhez méltóan szerepelt, sorra lőtte a tízeseket. Másnap a birkózóteremben folytatódott az éremgyűjtés.

A 74 kg-osok mezőnyében Kocsis Ferenc, a 90 kg-osok között pedig Növényi Norbert diadalmaskodott. Máig is emlékezetes számomra az az öröm, ahogy ünnepelte győzelmét, megható volt látni. " A bíró a kötöttfogás olimpiai bajnokaként emelte magasba Norbi karját. ... előbb térdre rogyott, majd a magasba ugrott. Megcsókolta ellenfelét, a bírót, az ellenfél edzőjét, a pontozóbírót, azután rohant - egyenesen dr. Hegedűs kapitány felé. Nyakába ugrott és sírva-nevetve kiabálta: Én vagyok a bajnok, Csaba! ... Olimpiai bajnok vagyok? Igen! Érted ezt? "

A következő napon a torna kimagasló egyénisége Magyar Zoltán a lólengés montreali bajnoka ismételt. A szerenkénti döntőben gyakorlatára a maximális 10 pontot kapta. A 7. versenynapon kettős győzelemnek örülhettünk, a 200 m-es hátúszódöntőben Verrasztó végig tartotta magát a 2. helyen, de az utolsó 25 m-en már nem volt ellenfele Wladár Sándornak. A 8. napon a súlyemelő Baczakó Péter a bronzérmet már megszerezte, amikor az előtte álló győzelemre esélyes orosz rontott és kiesett. A másik esélyes bolgár viszont nehezebb súlya miatt került Baczakó mögé. Tehát ismét hallgathattuk a magyar Himnuszt. Ezután megszakadt a " minden napra egy arany " sorozat, 5 napot kellett várni a következőre. Kenu kettesünk (Foltán László - Vaskuti István) rögtön az élre törve rajt-cél győzelmet aratott.

novenyi A moszkvai olimpián a bajnokságok alapján Magyarország a 6. helyre került. A montreali visszaesés után a magyar sport ismét megerősítette helyét a középmezőnyben.

Az 1980-as olimpia hőse: Növényi Norbert (Bp. 1957.05.15.) az Újpesti Dózsában kezdte pályafutását. ' 79-ben magyar bajnok, EB és VB ezüstérmes. Apja nem sok fantáziát látott fiában, viszont edzője Hegedűs Csaba szinte fanatizálta. Meg is lett az eredménye, 1980-ban az olimpián aranyat nyert. Sportágat váltva, kick-box világbajnokként vonult vissza az aktív sporttól.

MOSZKVA.1980

  Csonka olimpia

 
KÉPEK

  

 
LINKEK