FONTOS


 








Repülés-stop az ünnepségek alatt

Február 8-án és 24-én, azaz a Salt Lake City-i téli olimpiai nyitó- és záróünnepsége alatt nemcsak a létesítmények körzetében, de az egész városban repülési tilalom lesz, jelentették be az illetékesek. A döntés értelmében a Salt Lake City International Airport órákra bezárja kapuit, így az érintett járatokat is törlik, vagy halasztják.

Robert Flowers, az olimpiai közbiztonságért felelős kommandó vezetője elmondta, a parancs értelmében minden olyan gépet le kell lőni, amely a tilalom idején levegőbe emelkedik. Az ünnepségeken várhatóan teltház, mintegy 52 ezer ember, köztük George W. Bush is a helyszínen lesz.

A 270 millió dolláros biztonsági intézkedések között Flowers a következőket emelte ki:

- rendőrök ezrei éjjel-nappali szolgálatot teljesítenek Utah állam fővárosában

- repüléstilalmi zónákat hoznak létre az olimpia teljes idejére

- több mint 950 fémdetektor, több száz megfigyelő kamera és infrakereső setíti a biztonságot

- a Salt Lake Citytől mintegy 30 mérföldnyire lévő Hill légitámaszpontot több F-16-os repülő vár bevetésre

A téli olimpiák 77 éves történetében még egyszer sem került sor terrorakcióra, ám az Egyesült Államok veszélyeztetettsége miatt ezt jövőre nem lehet kizárni. A számítások szerint a 17 napos viadalon átlag napi 174 ezer néző lesz jelent, Utah államba naponta 70 ezren érkeznek és 3,2 milliárdan televízión keresztül figyelik majd. Mitt Romney a szervezőbizottság vezetője megerősítette Mike Leavitt, Utah állam kormányzójának korábbi kijelentését, miszerint semmilyen körülmények között nem halasztják el az olimpiát. "Nincs B-terv" - mondta Romney. "Teljesen biztos vagyok abban, hogy a játékok az eredetei menetrend szerint zajlik majd."

Közben az Egyesül Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) döntött arról, hogy milyen pénzdíjakat kapnak majd az érmes amerikai sportolók. Az olimpiai bajnokok 25 ezer, az ezüstérmesek 15 ezer, a harmadik helyezettek pedig 10 ezer dollárral gazdagodnak majd. Az USOC előreláthatólag 20 medállal számol...

Pincési László, SZTÁRSport 2001.10.21.

ATHÉN.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Salt Lake City 2002