FONTOS


 








A németek minden idők legjobb eredményét érték el biatlonban
Dislék most már a bulira összpontosítanak

Uwe Müssiggang mester elégedett lehet. A német női biatloncsapat ugyanis három arany- (váltó, 15 km, 7.5 km) és két ezüstérmével (7.5 km, 10 km üldözéses) az olimpiák történetének (igaz, a nők csak az 1992-es albertville-i játékokon bizonyíthattak először) legjobb német szereplését produkálta, ráadásul frontemberük Uschi Disl Salt Lake City-i produkciójával minden idők legtöbb olimpiai éremgyűjtőjévé lépett elő saját sportágában.

A harmincegy esztendős hölgynek már egész kollekció pihen odahaza a vitrinben, igaz, nagy szívfájdalma, hogy egyéni aranyéremmel még nem sikerült feltennie pályafutására a koronát. Két váltóarany (egy Naganóból, egy pedig a mormon fővárosból) a legfényesebb medáliája, de váltóban még két ezüstöt (Albertville, Lillehammer), 15 kilométeren két bronzot (Lillehammer és Nagano), 7.5 kilométeren pedig újabb két ezüstérmet (Nagano és Salt Lake City) szerzett, ami ugyanolyan fontos emlék a számára.

"Ez volt a negyedik olimpiám, és már erre borzasztóan büszke vagyok, hihetetlen nagy dolog számomra, hogy az elmúlt egy évtizedben meghatározó alakja lehettem a német biatlonsportnak" - magyarázta Disl, aki ennek ellenére nem Németországban, hanem az ausztriai Kössenben él, és Stefan Mühlberger polgármester szerint a városka lakói ugyanolyan lelkesen szorítottak sikereiért, mintha osztrák állampolgár volna.

Disl egyébként tizenhat éves volt amikor a biatlonra váltott, előtte sífutóként próbált szerencsét, ám sehogysem tudott kibékülni a klasszikus stílusú sízéssel.

"Édesanyám javasolta, hogy próbáljam ki a biatlont, hátha ott több szerencsével járok majd, mint a sífutásban. Azóta is áldom őt ezért az ötletéért" - mondta Disl, aki öt évvel később, huszonegy esztendősen már tagja volt az 1991-es lahti világbajnokságon bronzérmet szerző német csapatnak. És innentől kezdve szakadatlanul számított rá az Uwe Müssiggang, Harald Böse edzőpáros, amely 1990 óta harminckilenc érmet, 15 aranyat, 16 ezüstöt és 8 bronzot szállított Németországnak a világversenyekről.

Éppen ezért nemzeti hősként tisztelik őket, és gyanítható, hogy a Salt Lake City-i mérleg egyben még jó néhány esztendős munkaszerződést is jelent a számukra.

Müssiggangék egyébként csendesen ünnepelték meg a nagy sikereket, az aranylányok, vagyis a váltógyőzelem mellett a 15 kilométeren győztes Andrea Henkel, a 7.5 kilométeren aranyérmet, míg az üldözéses viadalon ezüstöt szerző Kati Wilhelm, a 7.5 kilométeren ezüstérmes Uschi Disl, és a többieknél egy kissé szerényebb teljesítményt nyújtó Katrin Apel úgy határozott, hogy az olimpiai falu mellől beköltözik a centrumba.

"Egészen eddig csak a gázpedált nyomtuk, csak a versenyekre és az eredményekre koncentráltunk, eljött végre az az idő is, hogy jól kitomboljuk magunkat" - magyarázta Disl.

És ha a német lányok egyszer valamit elhatároznak...

Nemzeti Sport 2002.02.20.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002