FONTOS


 








Színes hírek
Mühlegg triplázni akar

Johann Mühlegg, aki a sífutók 30 kilométeres szabadstílusú viadala után a 10+10 kilométeres üldözéses versenyben is a legjobbnak bizonyult, triplázni akar a téli olimpián. A német születésű spanyol versenyző harmadik aranyérmét is szeretné megszerezni a február 23-án sorra kerülő 50 kilométeres klasszikus stílusú versenyen. "Bőven van időm, kipihenhetem magam, és remélem, teljesen frissen vághatok neki ennek a pokoli távnak - mondta Mühlegg. - A taktikám egyszerű: 25-30 kilométerig az élbolyban haladni, aztán majd csak lesz valahogy. Egy újabb győzelem a csodálatosnál is több lenne." A 32 éves Mühlegg a spanyolok második és harmadik aranyát szerezte meg a téli olimpiák történetében: az első Francisco Fernandez-Ochoáé, aki az 1972-es szapporói játékokon műlesiklásban nyert.

Az oroszok ott lesznek az éremátadáson

Az Anton Sziharulidze, Jelena Berezsnaja orosz műkorcsolyázó páros ott lesz azon a vasárnapi eredményhirdetésen, amelyen a Jamie Sale, David Pelletier kanadai kettős is átveheti az aranyérmét. Az eredetileg első duó bízik abban, hogy először az ő himnuszukat játsszák el. A NOB bírói csalás miatt döntött úgy, hogy a kanadaiakat is győztesnek ismeri el, míg a részrehajló francia pontozót a Nemzetközi Korcsolyázószövetség azonnali hatállyal eltiltotta. Rudolf Nyezsvegszkij, az orosz küldöttség egyik vezetője hangsúlyozta, változatlanul nem értenek egyet a határozattal: "Elfogadjuk az ítéletet, de az ügynek beláthatatlan következményei lehetnek a jövőben."

A Poirée család sporttörténete

Liv Grete és Raphael Poirée esete különleges az olimpiák történetében: még nem volt arra példa, hogy egy házaspár férfi és nő tagja más-más nemzetnek szerzett érmet. A norvég hölgy hétfőn 15 kilométeren, francia férje pedig szombaton a 12.5 kilométeres üldözéses viadalon lett második a sílövők között. "Nincs ebben semmi különös - mondta Liv Grete Poirée-Skjelbreid. - Engem a férjem sikere sarkall a jobb eredményre, őt pedig az én bravúrjaim. Egyformán örülünk a másik diadalának."

Változik az időjárás

A Salt Lake City-i téli olimpia rendezőinek eddig - néhány alkalmat leszámítva - szerencséjük volt az időjárással, de az előrejelzések szerint a játékok utolsó hetében változik a helyzet. "Eddig ötös alára értékelem a körülményeket, de a meteorológusok úgy vélik, hogy vasárnaptól ez már csak hármas lesz, mert szeles, havas idő köszönt ránk - mondta Mitt Romney, a szervezőbizottság elnöke. - Elsősorban a snowbasini versenyekért aggódunk."

Pileva hadnagy lesz

Sikerének jutalmául az őrmesteri rangból hadnaggyá léptetik elő Olga Pilevát, a sílövők vasárnapi 10 kilométeres üldözéses versenyének orosz aranyérmesét. A 26 éves sportoló a novoszibirszki katonaklub tagja. A viadalt szülővárosában, a 20 ezer lakosú Borogyinóban szinte mindenki élőben követte a televízión keresztül, és a befutó után hatalmas ünneplés kezdődött.

Német sérülések

Egy nappal a síugrók csapatversenye előtt sok a gond a német együttes háza táján, ugyanis két legnagyobb sztárjuk kénytelen sérülten szerepelni. Sven Hannawald rosszul ért földet szerdán a nagysáncon, és amellett, hogy lemaradt a dobogóról, még a vádlija is meghúzódott. "Pont ott fáj, ahol megemelem a léceket ugrás közben" - panaszkodott a négysáncverseny győztese. Martin Schmitt több mint egy hete térdszalaggyulladással küszködik. "Messze vagyok a legjobb formámtól, de remek a csapatszellem, és ez bizakodásra ad okot" - mondta a négyszeres világbajnok. A két nagymenő mellett Michael Uhrmann és Stephan Hocke alkotja hétfőn a német együttest.

Kényszerhelyzetben volt a NOB

A páros műkorcsolyázásban utólag kiadott második aranyérem bizonyára hosszú időn át vitatott kérdés, beszédtéma marad, így nem véletlen, hogy Gilbert Fellivel, a NOB sportigazgatójával a Snowbasin Area síközpontban ezt a témát feszegettük.

- Nem gondolja, hogy a múltbeli részrehajló pontozói döntések és a jövőbeni tévedések miatt a NOB-nak több aranyérmet kell majd kiadnia?

- Nem, állítom, hogy ez az egyszeri eset nem ismétlődhet meg. Nem tekinthető precedensnek, de most ilyen helyzetbe kényszerítették a végrehajtó bizottságot, egyszerűen nem tehettünk mást - válaszolta.

- Miért nem?

- Mert a televíziós állomások és az újságok csak ezzel a botránnyal foglalkoztak, a sportolók és a versenyek érdemtelenül háttérbe szorultak. Mindezt véleményünk szerint még ha egyébként valóban vitatható is a döntés, csak így lehetett megállítani. Ám az biztos, hogy a Nemzetközi Korcsolyázószövetséget önállóságának megsértése nélkül bizonyos reformokra, rendcsinálásra kell késztetnünk.

- Hogyan értékeli a házigazdák munkáját?

- A versenypályák, a létesítmények kifogástalanok, a rendezés zökkenőmentes. A viszonylag nagy távolságok ellenére a közlekedés jól szervezett, a sportolók és szakvezetők, valamint a nagyszámú közönség szállítását kiválóan megoldották.

- Nem tartja túlzottnak a biztonsági intézkedéseket?

- Egyáltalán nem. A szeptember 11-ei terrortámadás ellenére sem vezettek be a sportolókat vagy a közönséget közvetve érintő újabb, a korábbi olimpiákon nem alkalmazott ellenőrzéseket, legfeljebb azokat pontosabban, alaposabban hajtják végre. Békés, baráti, lelkes hangulatú ez az olimpia, valóban a béke üzenetét tolmácsolja a világnak.

Lapszemle
Ezt írták

Neue Zürcher Zeitung (svájci): "Didier Cuche Snowbasinben eljátszotta aranyát. Aki a csillagok után kap, gyakran üres kézzel áll magában. Cuche mindent megtett a győzelemért, a végén azonban ő lett a tragikus vesztes. Ám hibáztathatjuk mi ezért?"

Norwaypost (norvég): "Ole Einar Björndalen ismét megcsinálta, a biatlonzseni sorozatban harmadszor győzött Salt Lake Cityben..."

Build (német): "Hannawaldnak, a német csapat pszichológusa Nicole és a kétezres Miss Utah győztes, Kelly ad tanácsokat. Nicole és Kelly csodálatos nevetése jót tesz, tehát Hanni, a te haverjaiddal szerezd már meg azt az aranyérmet!!"

Desert news (amerikai): "Oh-no! Becsapódás! Bumm! Apolo Ohno a jégre került és elvesztette az aranyat!"

Sydney Morning Herald (ausztrál): "Mint a híres teknősről és nyúlról szóló mesében, az ausztrál Steven Bradbury ravasz taktikával kivárta riválisai bukását, és megnyerte Auszrália első téli olimpiai aranyát."

Nemzeti Sport 2002.02.18.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002