FONTOS


 








Műkorcsolya
Jacques Rogge és Ottavio Cinquanta tárgyalt a páros-botrányról
A franciák tagadják a vádakat

A franciák tagadják, hogy létezett volna bármiféle megállapodás a műkorcsolya pontozók között, és azt állítják, hogy az orosz Jelena Berezsnaja, Anton Sziharulidze kettős jogosan nyerte meg a párosok küzdelmeit a kanadai Jamie Sale, David Pelletier duó előtt.

"Több újság szerint néhány nappal ezelőtt elismertem, hogy a francia bíró csalt. Ez hazugság" - mondta Didier Gailhaguet, a delegáció vezetője. Dick Pound, a NOB kanadai tagja, korábbi alelnök sajnálatát fejezte ki a történtek miatt: "Ez a botrány ront az olimpia megítélésén. Sokan úgy foglalnak állást, hogy mindenért a NOB a felelős, holott a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség illetékeseit kellene megkérdezni, ki hibázott."

Kanadai és amerikai tömegtájékoztatási eszközök szerdán meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról számoltak be, hogy a pontozók egy része hallgatólagos megállapodást kötött, amelynek lényege: Franciaország és a keleti országok bírái a párosok versenyében az orosz kettőst hozzák ki győztesnek, és ezért cserébe a pénteken kezdődő jégtáncviadalon a Marina Anissina, Gwendal Peizerat francia páros állhat majd a dobogó legfelső fokára.

A vitatható pontozás és az eredményhirdetés óta tartó botrány sem rendítette meg az orosz duó önbizalmát. "Mi vagyunk a világ legjobb párosa - jelentette ki csütörtökön Sziharulidze a Reuters televíziónak adott nyilatkozatában. - Én valódi sportember vagyok, nem egy fickó, aki érmet akar lopni a másiktól. Ez nem a mi dolgunk. Úgy érzem, elég jól korcsolyáztunk ahhoz, hogy olimpiai bajnokok legyünk."

Időközben bejelentették: elképzelhető, hogy már a korábban megjelölt időpont, azaz hétfő előtt kiderül, csaltak-e a pontozók a párosok műkorcsolya-versenyében. Erről Kevan Gosper, a NOB végrehajtó bizottságának tagja nyilatkozott azután, hogy a szervezet elnöke, Jacques Rogge, illetve Ottavio Cinquanta, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség vezetője magyar idő szerint péntek hajnalban találkozott egymással. Az ISU eredetileg 18-ra ígérte, hogy felgöngyölíti a játékokat beárnyékoló botrányt.

"A versenyzők, a szurkolók, a sportág és az olimpia elöljárói számára is fontos, hogy minél előbb döntés szülessen" - mondta Gosper, aki nem árulhatott el semmit a Rogge-Cinquanta megbeszélésről.

A biztonság kedvéért a Kanadai Olimpiai Bizottság a Sportdöntőbíróság segítségét kérte, a CAS magyar idő szerint péntek este 10 órakor ül össze. A testületben Peter Leaver angol, Hans Nater svájci ügyvéd és Massimo Coccia olasz professzor értékeli majd a történteket.

MűKORCSOLYA. Páros. Módosított végeredmény. OB: JELENA BEREZSNAJA, ANTON SZIHARULIDZE (OROSZORSZÁG) és JAMIE SALE, DAVID PELLETIER (KANADA), 3. Sen Hszüe, Csao Hung-po (Kína), 4. Tatjana Totmjanyina, Makszim Marinyin (Oroszország), 5. Kyoko Ina, John Zimmerman (Egyesült Államok), 6. Marija Petrova, Alekszej Tyihonov (Oroszország)

Nemzeti Sport 2002.02.16.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002