FONTOS


 








SÍLÖVÉSZET
A norvég versenyző Nagano után ismét felállhatott a dobogó tetejére
Björndalen után nem érdemes futni

Csodabogár. Ez az egy biztos! Az 1998-as naganói játékokon tíz kilométeren oktatta a mezőnyt, lőhiba nélkül több mint egy perccel verte meg honfitársát Frode Andresent és a finn Räikkönent. A norvég Ole Einar Björndalen ekkor pályafutása legnagyobb sikerét könyvelte el, sem előtte, sem utána nem állt fel világversenyen egyéni számban a dobogó legmagasabb fokára.


Björndalen

A Világkupák azonban az ő nevétől voltak hangosak, igaz, az elmúlt egy évben egyre katasztrofálisabb lőeredményeket produkált, ám mivel a felkészülési időszakokat a norvég sífutó válogatottal töltötte el, így futásban a legjobbak közé nőtt fel, s olykor négy-öt lőhibával is a legjobb tíz között tudott végezni. Nem véletlen az sem, hogy az idén kétszer is felállhatott a dobogóra a sífutó Világkupában, ráadásul a Salt Lake City-i játékok első versenynapján a 30 kilométeres szabadstílusú versenyben a hatodik helyen zárt.

Ilyen "előélettel" hangolhatott a biatlon első versenyszámára, a húsz kilométeres távra, ahol neki akár egy-két hiba, azaz egy-két büntetőperc is beleférhetett az aranyéremért folyó csatában.

Nos, a 28 esztendős viking kétszer vétett, és így is a legjobb idővel tudott "átkorcsolyázni" a célvonalon, míg a német Frank Luck hibátlan lőteljesítménnyel csak az ezüstérmet, az orosz Viktor Majgurov egy rontással a bronzérmet tudta megszerezni.

Igaz, Björndalennek a célterületen várakozva hatalmas izgalmakat kellett átélnie, hiszen az utolsóként induló, hasonlóan jó futóteljesítményt nyújtó Frode Andresen a negyedik lövészetig hibátlan teljesítménnyel állt. Ám ekkor megremegett a keze, háromszor is rontott, és nemcsak az aranyérmet, de a dobogót is elfelejthette...

Az egyetlen magyar részvevő Tagscherer Imre három lőhibával a hetvenedik helyen zárt, és igazából csak azért volt bosszús, mert az utolsó állólövészete során kétszer is hibázott.

"Gyilkos volt a pálya, így nagyon fáradtan, remegő térdekkel lőttem az utolsó körben. Ha nincs az a két perc büntetés, akkor legalább tíz-tizenöt hellyel előrébb végeztem volna" - értékelte teljesítményét Tagscherer Imre.

Névjegy

OLE EINAR BJÖRNDALEN

Született: 1974. január 27., Drammen

Nemzetisége: norvég

Sportága: sílövészet

Magassága/testsúlya: 179 cm/66 kg

Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (10 km, Nagano, 1998, 20 km, Salt Lake City, 2002); világbajnok (csapat, Pokljuka), vb-2. (váltó, Osrblie, 1997, üldözéses, Pokljuka, 1998, váltó, Holmenkollen, 2000, tömegrajtos verseny, Pokljuka, 2001), vb-3. (üldözéses, Osrblie, 1997, tömegrajtos verseny és váltó, Kontiolahti, 1999, tömegrajtos verseny, Hollmenkollen, 2000, váltó, Pokljuka, 2001), összetett Vk-győztes (1997-1998), 24x Vk-futamgyőztes

SÍLÖVÉSZET. Férfiak, 20 km. OLIMPIAI BAJNOK: OLE EINAR BJÖRNDALEN (NORVÉGIA) 51:03.3, 2. Frank Luck (Németország) 51:39.4, 3. Viktor Majgurov (Oroszország) 51:40.6, 4. R. Gross (Németország) 51:58.7, 5. H. Hanevold (Norvégia) 52:16.3, 6. P. Rosztovcev 52:33.5, ...70. Tagscherer Imre (Magyarország) 59:51.8

Nemzeti Sport 2002.02.13.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002