FONTOS


 








MűKORCSOLYA
A Love Story a kanadaiak számára a jégen is szomorú véget ért
Berezsnaja és Sziharulidze a bajnok

A helyiek még arra is figyelnek, hogy kellő hangulatban érkezzen a közönség a kiemelt eseményre, így például a párosok szabad programja előtt egy katonazenekar adta meg az alaphangot. A Salt Lake Ice Center előtt terepszínű kommandósruhába bújt zenészek fülbemászó, és minden porcikát megmozgató jazzmuzsikával szórakoztatták a köréjük sereglőket, s mindeközben - feledve a szolgálatban megkívánt szigort - mókázni sem átallottak. Nem mintha a jégcsarnokba lépőket különösebben biztatni kellene, hogy élvezzék a műkorcsolyázók előadását. Ilyen tapsvihart és hangorkánt kevés világversenyen tapasztalni, persze azért a legnagyobb ünneplés a hazai szereplőknek dukál. Igaz, ezúttal az első számú páros, Kyoko Ina és John Zimmerman maximálisan megérdemelte a kitüntetett figyelmet, hiszen talán pályafutása legjobb kűrjével állt elő. A Rahmanyinov Paganini variációira koreografált szabadon választott olyan meggyőzőre sikeredett, hogy az előkelő ötödik helyre juttatta az amerikai bajnokot, ami eddigi legjobb eredménye.

Ha Ina és Zimmerman remekelt, akkor nehéz szavakat találni az utolsó csoportban jégre lépő négyes produkciójára. A West Side Storyra futó orosz Tatjana Totmjanyina, Makszim Marinyin és a Vanessa Mae hegedűvirtuóz Puccini válogatására korcsolyázó Sen Hszüe, Csao Hung-po nagy csatát vívott a bronzéremért, amelyet végül az utóbbi, a négyfordulatos dobott Salchowot - amelyből Sen sikeresen landolt, ám utána megbillent, és mégis elesett - világversenyen először megkísérlő kínai kettős szerzett meg.

Az igazi párharc azonban az aranyért folyt. A két favorit közül Nagano ezüstérmese, az orosz Jelena Berezsnaja, Anton Sziharulidze került előbb sorra, s lírai hangvételű számával, egy apró bakit leszámítva - Sziharulidze megbotlott a dupla Axel leérkezésénél - megérdemelten zsebelte be a magas pontokat. A kanadai világbajnoknak, Jamie Sale-nek és David Pelletier-nek magasra volt tehát állítva a léc, ám a félig-meddig hazai pálya szárnyakat adott a kettősnek. A hosszas huzavona után a két elkészült programjuk közül a régebbit, a Love Storyt előadó pár tökéletes átéléssel jelenítette meg a jégen az édes-bús szerelmi történetet, s emellett a technikai elemeket is hibátlanul hozta. Nem véletlen, hogy a közönség hat pontot követelt a bíráktól a látottak alapján. Az eredményjelzőn azonban nemhogy hatos nem jelent meg, de a művészi hatásra kapott alacsonyabb értékek miatt az aranyérem is elveszett, ami irtózatos füttykoncertet eredményezett.

A díjátadásra végül csillapodtak a kedélyek, sőt, Jamie Sale rendkívül szimpatikusan úgy nyilatkozott, hogy a szívükből korcsolyáztak, a tőlük telhető legjobbat nyújtották, és számukra ez az, ami igazán fontos.

Igaz, azt azért még hozzátette, hogy ilyen ez a sportág, majd szélesre tárva a karjait elköszönt.

Névjegy

JELENA BEREZSNAJA

Született: 1977. október 11., Sztavropol

Nemzetisége: orosz

Sportága: műkorcsolya

Magassága: 154 cm

ANTON SZIHARULIDZE

Született: 1976. október 26., Szentpétervár

Nemzetisége: orosz

Sportága: műkorcsolya

Magassága: 182 cm

Legjobb eredményeik: olimpiai bajnok (Salt Lake City, 2002), olimpiai 2. (Nagano, 1998), 2x világbajnok (Helsinki, 1999, Minneapolis, 1998), vb-2. (Vancouver, 2001), 2x Európa-bajnok (Prága, 1999, Pozsony, 2001)

MűKORCSOLYA. Páros. OB: 1. JELENA BEREZSNAJA, ANTON SZIHARULIDZE (OROSZORSZÁG), 2. Jamie Sale, David Pelletier (Kanada), 3. Sen Hszüe, Csao Hung-po (Kína), 4. T. Totmjanyina, M. Marinyin (Oroszország), 5. Kyoko I., J. Zimmerman (Egyesült Államok), 6. M. Petrova, A. Tyihonov (Oroszország)

Nemzeti Sport 2002.02.13.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002