FONTOS


 








Huszonkét év után újra a csúcsra érhet Herb Brooks alakulata
A hazai pálya előnye

A Nemzeti Sport mától kezdve hatrészes sorozatban igyekszik röviden bemutatni az olimpiai férfi jégkorongtorna csoportkörében bemutatkozó hat válogatottat. Az első rész a házigazda amerikai csapatról szól, amely azóta, hogy 1980-ban Lake Placidben megnyerte az aranyérmet, érmet sem szerzett az ötkarikás játékokon. Korábban egyszer, 1960-ban jutott a csúcsra, ugyancsak hazai pályán, Squaw Valleyben, az 1932-es Lake Placid-i játékokon a második lett Kanada mögött.

Hazai pályán tehát nagyon megy a Naganóban megalázott Egyesült Államoknak, és ha a gárda összekapja magát, ezúttal is érmet szerezhet. Kapusposzton nincsen úgy elengedve Herb Brooks (az 1980-as sikercsapat edzője), mint cseh, orosz, svéd, vagy kanadai kollégája, és a védelem sem rendelkezik nagylövővel. Az amerikai csapat a villámgyors támadásokra építheti játékát, a csatársorban vannak is olyan nagy nevek, akik egy-egy villanásukkal eldönthetik a mérkőzéseket.

A támadósor szinte kizárólag szupersztárokból áll, Mike Modano, Doug Weight, Jeremy Roenick - mind erős és villámgyors center, aki bármire képes lehet, főleg, ha gyorsan összeszokik sortársaival. Az amerikai csapatban ugyanakkor rendre előkerülnek olyan nevek is, akik kevésbé ismertek, mégis döntő szerepet játszhatnak a torna során. Nem kizárt, hogy Mike York vagy Brian Rolston nevére február végére azok is felkapják a fejüket, akik nemigen követik az NHL-t.

A csoportkörben Oroszország és Finnország lesz Brooks csapatának ellenfele, persze, ezen a tornán nincsenek könnyű vetélytársak, a hazai pálya azonban mindenképpen Brooksékat támogatja, akik megszakíthatják a huszonkét éven át tartó éremínséget.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
Mez Név Poszt Klub
1 Mike Dunham k Nashville Predators
30 Tom Barrasso k Carolina Hurricanes
35 Mike Richter k N. Y. Rangers
2 Brian Leetch v N. Y. Rangers
3 Brian Rafalski v New Jersey Devils
5 Tom Poti v Edmonton Oilers
6 Phil Housley v Chicago Blackhawks
20 Gary Suter v San Jose Sharks
24 Chris Chelios v Detroit Red Wings
33 Aaron Miller v L. A. Kings
7 Keith Tkachuk cs St. Louis Blues
9 Mike Modano cs Dallas Stars
10 John LeClair cs Philadelphia Flyers
11 Tony Amonte cs Chicago Blackhawks
12 Brian Rolston cs Boston Bruins
13 Bill Guerin cs Boston Bruins
16 Brett Hull cs Detroit Red Wings
18 Chris Drury cs Colorado Avalanche
28 Adam Deadmarsh cs L. A. Kings
39 Doug Weight cs St. Louis Blues
48 Scott Young cs St. Louis Blues
61 Mike York cs N. Y. Rangers
97 Jeremy Roenick cs Philadelphia Flyers

Edző: Herb Brooks

Nemzeti Sport 2002.02.11.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002