FONTOS


 








Végleges a magyar olimpiai keret

Hétfőn éjfélkor lezárult a nevezés, és ezzel véglegessé vált, hogy huszonnégy magyar sportoló vesz részt a téli olimpián. A csapattagok többsége vasárnap utazik el Salt Lake Citybe.

A műkorcsolyázó Tóth Zoltán lett a magyar olimpiai csapat huszonnegyedik tagja. Bár a rangsorban csak az ötödik tartalék volt, de az előtte lévők sorra visszaléptek, így Tóth is ott lehet a mezőnyben. A magyar csapat összetétele az elmúlt napokban többször is változott, a rövidpályás gyorskorcsolyázó Farkas Éva váratlanul bekerült az utazó küldöttségbe, a sífutó Holló Mátyás vasárnapra tervezett versenye viszont elmaradt, így ő nem tudta kiharcolni a részvételt. Aján Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára elmondta, hogy a névsor most már véglegesnek tekinthető, mert hétfőn éjfélkor lejárt a nevezési határidő.

Molnár Zoltán ügyvezető igazgató, a kiutazó csapat vezetője arról beszélt a MOB tegnapi tájékoztatóján, hogy az a versenyző, aki jogot szerzett az olimpiai részvételre, a hagyományoknak megfelelően megkapja a szereplés lehetőségét. Bár ebben a küldöttségben nincsenek éremesélyesek, a MOB-nak ezek a versenyzők ugyanolyan fontosak, mint azok, akik a nyári olimpiákon képviselik az országot. "Nekünk ők a legjobbak" - mondta a MOB-igazgató, és ennek megfelelően megpróbáltak optimális feltételeket teremteni, mind a felkészülésben, mind Salt Lake Cityben. A huszonnégy versenyzővel - a csapatiroda négy munkatársa mellett - tizenhét kísérő utazik, ők gondoskodnak arról, hogy a sportolók semmiben se szenvedjenek hátrányt. Ehhez kellett a sportminisztérium és a szponzorok segítsége is, az ISM 15 millió forinttal támogatja az olimpiai részvételt.

A hírek szerint az oroszok jutalmazzák a legnagyobb összeggel az olimpia eredményes szereplőit, az aranyérmesek fejenként 115 ezer eurót kapnak. Az amerikai aranyak 25 ezer dollárt érnek, ha pedig dél-koreai versenyző lesz bajnok, akkor választhat az 57 100 eurónyi készpénz és a havi 850 eurónyi nyugdíj között.

A MOB-nak nincs külön kerete az eredmények honorálására, de a sportminisztérium jutalmazási elvei a téli olimpiára is érvényesek. Emlékeztetőül: Sydney után az egyéni versenyszámok hatodik helyezettjei 650 ezer forintot kaptak, az ötödik hely ennek a dupláját, a negyedik a háromszorosát érte.

A téli olimpián már egyetlen pontot érő helyezés is kellemes meglepetés lenne, Molnár Zoltán szerint is inkább a korábbi teljesítmény a mérce. Azt várják a versenyzőktől, hogy az egyéni legjobbjukat nyújtsák, a pontozásos sportágakban pedig Salt Lake Cityben érjék el csúcsformájukat.

A magyar küldöttség felszerelését - a zoknitól az utazótáskáig - ezúttal is az Adidas adja, a formaruhát a Roland divatház készítette. Az olimpikonok többsége vasárnap utazik el Salt Lake Citybe. A megnyitót február 8-án rendezik meg, az első magyar szereplők sífutók - Tagscherer Zoltán és Gotschall Zsófia - lesznek.

Az olimpia magyar részvevői
Bob: Strehli Ildikó, Kürti Éva, Nicholas Frankl, Gyulai Márton, Pallai Péter, Pintér Bertalan, Zsombor Zsolt
Hosszúpályás gyorskorcsolya: Egyed Krisztina, Baló Zsolt
Rövidpályás gyorskorcsolya: Farkas Éva, Lajtos Szandra, Nagy Marianna, Knoch Balázs, Szabó Krisztián, Szántó Kornél
Műkorcsolya: Sebestyén Júlia, Tóth Zoltán
Alpesisí: Vastagh Regős Márta, Vincze Péter
Északi sí: Gotschall Zsófia, Tagscherer Zoltán, Tagscherer Imre
Sílövészet: Bekecs Zsuzsanna, Szöllösi Ivett

LÉpesfalvi Zoltán, Magyar Hírlap 2002.01.30.

ATHÉN.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Salt Lake City 2002