|
|
| ||||||||||
|
Csak még egy kört a medence körül ...
Czene Attila: "Hűséges típus vagyok!" 
Csibi, te csodás!
Rögtön az jutott eszembe, amint lepötyögtem ezt a mondatot: lehet, hogy ezt majd külön meg kell magyarázni?! Hiszen, amit magyarázni kell, annak nincs sok értelme, megette a fene. Még az is előfordulhat, hogy akad, aki a fotóhoz "menekül", kiderítendő: ki is az a Csibi? Hát persze, hogy Czene Attila! Hogyhogy nem tudták? Azt hitték, hogy ennek a nyakigláb szőke fickónak nincs beceneve? Már hogyne lenne! Benne vagyok nyakig: most tudták vagy nem tudták? Ha tudták, persze, oké, de ha nem? Régen rossz! Most kezdjek el "csibizni" egy olimpiai bajnokot? Hát illik ezt? Na jó, maradjunk is ennyiben: ő nem Egér, de még csak nem is Puci, vagy Ricsi, mint ugye - Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás (volt) és Rózsa Norbert. Mégis ... Nekem, már megbocsássanak, olyan csibis. Még azt is mondhatnám, hogy azért, mert olyan csibészes. Jópofa, jókedélyű srác. Emlékszem: még akkor is képes volt tele szájjal vigyorogni, amikor rommá törte a kocsiját. - Segítenél? - szólított le valahol a Komjádi környékén. - Összetörtem a kocsimat, kellene venni egy másikat, de nem tudom, mit válasszak. A véletlen hozta úgy, hogy akkoriban volt szerencsém épp egy meglehetősen felspécizett, méregerős Seat Ibizát próbálgatni, nosza, sétakocsikázásra indultunk. Attila vezetett. Feltűnő óvatossággal. Végigbukdácsoltunk a Bécsi út kockakövein, tettünk egy kört a Hévízi út felé, aztán vissza a Frankelba. Nem volt száguldás, nem volt felelőtlen brahizás. Pedig ennek már legalább két éve, amikor ugye, ifjú útitársam épp hogy húszéves volt, s a húszévesek, ha egy kicsit pörgethetik ... Akkor pörgetik. Folytatása nem volt ennek a kutyafuttában lebonyolított tesztelésnek, de füllel hallhatóan (telefonon diskuráltunk) egyáltalán nem lepődött meg, amikor a minap - a két autóval kapcsolatos eszmecsere között azért történt egy és más - rákérdeztem: - Na, most milyen autót vezetsz? - Képzeld, ugyanazt a Mazdát, amit akkor összetörtem. Valahogy hozzámnőtt, nagyon szeretem. - Még most sem akarsz cserét? - Nem tudom, még nem gondoltam rá. Hűséges típus vagyok ... Bár, esetleg valamilyen terepjáró megdobogtatná a szívemet. Na, nem valami csoda, talán egy Vitara ... - Mindenben hűséges vagy? - gonoszkodom. - Hogy állsz a nőkkel? - Mindenben. A barátnőmhöz is! - Becsülendő. Nem lehet túl könnyű a dolgod, gondolom nagy a nyüzsgés körülötted. - Zajlik az élet. Sokfelé hívnak, igyekszem mindenhova el is menni, de azt mindig nagyon megnézem, hogyan engedek valakit igazán közel magamhoz. Óvatos vagyok. Meg hűséges. De ezt már mondtam. Mint említettem: 1. nem tegnapi az ismeretségünk, 2. telefonon beszélgettünk. Ráadásul mindjárt a bevezetőben megemlítette, hogy éjjel jött meg Csongrádról (a nagymama még mindig Szegeden él, mint hajdan az egész Czene-família, így oda szinte hazament ...), a délelőttjét a Petőfi rádió stúdiójában töltötte ... Most meg kocsiban ül. A zöld Mazdában. Mi a csudát kérdezzek, amiről az elmúlt napokban nem, vagy legalábbis nem túl sűrűn érdeklődtek tőle, de - Isten őrizz! - azért a kíváncsiságom ne legyen túl meghökkentő, mert még megint összetörné a kedvenc Mazdát. (Tudom, az ilyen dilemmát bevallani több, mint szakmai balfogás, mégsem tagadom ...) Egye fene, belevágok. Érzem a hangján, nem lepődik meg túlságosan. - Vannak az aranyak és az aranyérmesek között különfélék: a tied milyen, te hova sorolod magad? - Hogy érted ezt? - Nézd, ha azt mondom Egerszegi, vagy Rózsa, aztán Kőbán, s a Horváth, Kolonics pár, de említhetném még Kovács Kokót is ... Szóval őket odavárta mindenki - aki kicsit is érti a sportot és optimista volt szereplésüket illetően -, ahova jutottak: az olimpiai dobogó tetejére. Mondhatni: igazolták a várakozást ... - Ja már értem! Igen, Kiss Balázs talán, én egészen biztosan meglepetést okoztam a győzelmemmel. - Már megbocsáss, de magadnak is? Te nem úgy álltál a rajtkövön, nem úgy feszültél neki annak a négy hossznak, hogy megpróbálod megnyerni? - Gondoltam rá. De inkább arra gondoltam, ami reálisabbnak látszott, hogy második leszek. - Ha azt mondják előtte, hogy ide figyeljen kedves Czene Attila, legyen az arany a favorit finné, Sievinené, az öné meg az ezüst és le sem kell úszniuk a versenyt, belemész ebbe az alkuba? - Nem tudom. De tényleg Sievinen volt az esélyesebb. Minő mértéktartás! Pedig ... Pedig volt bíztató előjel. Meg kevésbé bíztató is. Kezdjük az utóbbival: amit az atlantai nyitónapon a 200 gyors előfutamában láttunk, az bizony minden volt, csak bizalomerősítő nem. Kezdeném is az avatottnak szánt elemzést, de a vonal másik végén kis torokköszörülés jelzi: "valaki" ellenvéleményen van: - A négy úszásnem közül a gyors ment a legkevésbé. Ezt tudtam előre. Ezért is nem okozott különösebb csalódást a kiesésem. Még a legjobb időmmel sem jutottam volna döntőbe. Akár hiszed, akár nem: örültem, hogy kiestem. Amikor két évvel korábban a vb-döntős voltam kétszáz gyorson, mindenki bravúrt várt a vegyesen, aztán ... Nem jött össze. - Mi ez kérem? Talán csak nem babona? - Nem, nem hiszem. De vissza a kétszáz gyorsnál sokkal kellemesebb kétszáz pillangóhoz. Ebben a számban is csak B-döntő jutott osztályrészül Czene Attilának, de ott - Kovács Ági bravúrbronza mellett első pozitív jelenségként számunkra az olimpiai uszodában - valami megcsillant. Az 1-es pályán (óh, azon a "surranó", később oly kedves 1-es pályán!) szemre is, stopperre is kitűnően tempózott. Elképesztő álszerénység és nagyfokú udvariatlanság lenne részemről, ha elhallgatnám: Széchyn, s az asszisztencián kívül talám ketten voltunk a földkerekségen, akik kiszúrtuk a kimondottan látványos formajavulást, s nem csak gyors és energikus, de esztétikusnak is mondható tempózást. Az egyik ... A másik (akkor is elismerném, ha lenne rivális sportnapilap és oda írnám ezt a cikket!): Énekes Zoltán, a Nemzeti Sport főszerkesztője ... Szent meggyőződésem, hogy a két nappal későbbi programra való tekintettel (utóbb Egerszegi is, Czene is "visszaigazolt") tolták ki hajnalra a lapzárta időpontját, s kikészítették az összes fellelhető Czene-fotót. Szem kell az ilyesmihez. Meg, mindkettőnknél, némi pillangós múlt. (S tudom ám fokozni! Tőlem idegen álszerénység lenne, ha elhallgatnám - ráadásul tanúim vannak rá! -, hogy a magam részéről már akkor a leendő olimpiai bajnokot, az akkor még csak majdani Darnyi-utódot láttam benne, amikor négy éve Barcelonában bronzérmes lett 200 vegyesen. Üvöltött róla a tehetség, a ragyogó fizikum, a csúcsrajutáshoz elengedhetetlen lelki plussz ...) - Gondolom, unod már, hogy mindenki "ledarnyiutódoz"? - Nem, dehogy unom. Csak éppen nem tartom magam Darnyi Tamás utódjának. - Pedig formálisan, féig-meddig az vagy. - Nem és nem. Darnyi is más volt, én is más vagyok. Ráadásul a négyszáz vegyes meg sem fordul a fejemben. - Most mindenki téged akar majd megverni. - Eddig is mindig, minden ellenfelem meg akart verni, nem hiszem, hogy túl nagy lesz a változás. - Mégis erőltetném ezt a témát ... Azt nem is kérdezem, hogy folytatod-e Sydneyig, abban ugyanis biztos vagyok, de mi lesz addig? Egyik Európa-bajnokságot követi a vb, aztán megint kontinensverseny, s neked mindenhol olimpiai bajnokként kell rajtolnod. Minimum nem illik veszteni! - Erre már én is gondoltam. Lehet például, hogy a jövő évi Európa-bajnokság kimarad majd az életemből. De nem azért, mert félteni fogom a babérjaimat: az esetleges távolmaradás oka a perthi vb közelsége lesz. 1998 januárjában rendezik a világbajnokságot. Kérdezem, amit ilyenkor szoktak: néhány nap ugyan sok újdonsághoz nyilván kevés volt, de a közeli jövőben mennyire változtatja meg az életét az, hogy olimpiai bajnok lett. Ház, kocsi, pénz, nők ... - Á, nem hiszem, hogy változna valami. Ha csak az nem, hogy többen ismernek és ismernek meg. Ami nagyon jó! Ház? Ugyan! Nagyon szeretem azt a lakást, amelyben most élek. Igaz, óbudai, lakótelepi, de kényelmes és közel van az uszodához. Mi kell még? A kocsiról, meg a nőkről már beszéltünk ... - Pénz? Gyűlnek a szponzorok? - Nem, egyáltalán nem. Még egy sem keresett ... Igaz, nincs is rá különösebb szükségem: az, ami van, nagyon jó. Stabil, megbízható. lehet rá számítani. Na, kiről vagy miről nem beszéltünk még. Hát persze, hogy Janiról, a világcsúcstartó Sievinenről. Akit mindenki, Czene is a 200 vegyes esélyesének tartott. Július 25-én este 9-ig. - Sportszerűen gratulált. De aazért bevallotta, hogy nincs túl sok kedve mosolyogni. - Min lehet még javulni? - Egyértelmű, hogy gyorson. Akár egy másodpercet is. Ha sikerül, akkor leszek igazán jó! A zöld Mazda közben célba ér, egyre szaggatottabb a beszélgetés. Két mondat között ki is szól a kocsiból, kér egy újságot. Mert érdekli, hogy mit írnak róla. - Rendben, nem is tartalak fel tovább. Csak annyit árulj el, hogy jól láttam-e: te voltál a 200 vegyes utáni percekben a világ legboldogabb embere? - Jól láttad! Csak azt sajnáltam, hogy az eredményhírdetés után nem mehettem még egy kört a medence körül. Úgy mentem volna! ... Serényi Péter, Nemzeti Sport 1996.08.13. |
Schmitt Pál, MOB, ISM |
|||||||||
|
FONTOS
