FONTOS


 








A NOB elnöke hiteles jelöltnek tartja Budapestet

A budapesti látogatáson tartózkodó Jacques Rogge, miután szombaton kora délelőtt a Parlamentben megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel, úgy nyilatkozott: a NOB számára jó érzés, hogy olyan hiteles jelölt van a 2012-es olimpia esetleges megrendezésére, mint Budapest.

Tizenkét év alatt negyedszer, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökeként először tett látogatást Magyarországon Jacques Rogge. A sportvilág elsőszámú vezetőjét a Semmelweis Egyetem díszdoktorává avatták, s ez az elismerés premiert jelentett számára, amióta a NOB irányítója.

A ceremóniát megelőzően a kora délelőtti órákban Rogge látogatást tett Orbán Viktor miniszterelnöknél a Parlamentben, ahol Budapest 2012-es olimpiarendezési szándékával kapcsolatban kijelentette, hogy kiélezett, nagy verseny várható a pályázók között. Miután a kormányfő átadta neki azt a dokumentumot, amely a tervezett házigazdasággal szimpatizálók összesen 652 152 aláírását tartalmazza, a sportdiplomata megjegyezte: örül a széleskörű támogatásnak, mert enélkül nem lehet sikeresen pályázni egy olimpia lebonyolítására.

Ugyanerről azon a díszebéden, amelyet a MOB adott a tiszteletére, azt mondta, hogy hosszú, nehéz küzdelem vár a kandidáló Magyarországra, de tapasztalatai alapján jó eséllyel indul a játékok vendéglátásáért folyó versenyben.

Rogge rövid látogatása alatt koszorúzott a Duna-parti Olimpiai Szoborparkban, s látogatást tett a TF-en, ahol leleplezték a díszdoktorrá avatását megörökítő márványtáblát. Találkozott Kovács László MSZP-elnökkel is, aki azt mondta neki, hogy pártja elkötelezett az olimpia eszméje és Magyarország olimpiai házigazdasága iránt.

Elutazása előtti nemzetközi sajtótájékoztatóján elégedetten nyilatkozott villámlátogatása során szerzett budapesti tapasztalatairól, s felidézve a kormányfővel, a budapesti főpolgármesterrel és a legnagyobb ellenzéki párt elnökével folytatott eszmecseréjét, érezte az erős és közös vágyat a budapesti olimpiarendezést illetően.

Összefoglalva szombati villámlátogatását, azt mondta: eredményes és kellemes napot hagyott maga mögött. "Sok nagyszerű, az olimpiai mozgalom, a sport és az egészséges életmód iránt elkötelezett emberrel ismerkedtem meg" - hangsúlyozta szombat délutáni elutazása előtt.

[origo] 2002.03.12.

Rogge egy napot tölt Budapesten

Péntek este érkezik és szombaton délután már el is utazik Jacques Rogge Magyarországól. Az alig egynapos budapesti látogatása során főként protokollrendezvényeken vesz részt a NOB elnöke.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavaly júliusban megválasztott első számú vezetője az eredeti terveknek megfelelően pénteken a késő esti órákban érkezik a magyar fővárosba. Szombaton kora délelőtt, nem egészen egynapos budapesti látogatásának első programjaként, Jacques Rogge-ot Orbán Viktor miniszterelnök fogadja a Parlamentben.

Az országházi megbeszélést követően a Semmelweis Egyetemen díszdoktorrá avatják, majd a belga sportdiplomata a TF-re látogat, ahol találkozik a tanintézet irányítóival, a Magyar Olimpiai Akadémia tanácstagjaival és az olimpiai szolidaritási mozgalom keretében itt tanuló külföldi diákokkal.

Délben a MOB a Gundel étteremben díszebédet ad a NOB-elnök tiszteletére, ezen a hazai ötkarikás szervezet elnökségének tagjai, olimpiai bajnokok és a honi élsport legfontosabb támogatóinak képviselői vesznek részt.

[origo] 2002.03.12.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004