FONTOS


 








(Méreg)drága olimpia

Ahhoz, hogy 2012-ben olimpiát rendezhessen Budapest, összesen 1896 milliárd forint értékű közlekedésfejlesztési beruházásra van szükség, amiből 150 milliárdnyit már jövőre el kellene végezni - nyilatkozta Vajda Pál.

A szocialista főpolgármester-helyettes véleménye alapján jövőre megkezdődhetne egy újabb Duna-híd építése északon, amelyhez már megvannak az engedélyezési tervek, csak a tenderkiírás van hátra, emellett az M0-s út továbbépítését, évi 50 kilométernyi út felújítását, a BKV-járműpark cseréjét, az elővárosi vasutak fejlesztését és nem utolsósorban újabb metróvonalak építését is el kell 2012-ig végezni. "Ez utóbbiak közül a 4-es metró építése azonnal megkezdődhetne, ha a szakhatósági engedélyeket kiadnák" - tette hozzá.

Vajda Pál hangsúlyozta: a közlekedés terén nem lehetséges olyan fejlesztés, amit az olimpia után később elbontanának. Csak olyan beruházás valósulhat meg, ami javítja az emberek életkörülményeit. A közlekedési szempontokat elsődlegesnek kell tekinteni az olimpiai létesítmények kialakításánál is, hogy elkerüljék a havaria-helyzeteket. E téren a Duna mint természetes vízi út fontos közlekedési útvonal lehet. A sportolók és a delegációk elhelyezését ugyanis valamelyik dunai szigeten, például az óbudain lehetne izoláltan megoldani.

Vajda Pál hangsúlyozta: csak akkor lehet sikeresen pályázni az olimpiára, ha ezek a közlekedésfejlesztési tervek megvalósulnak, egyébként a kormány olimpiai rendezési terve nem tekinthető egyébnek üres blöffnél.

[origo], 2001.10.02.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004