FONTOS


 








Molnár Zoltán lesz a MOB igazgatója

Molnár Zoltán, a Népstadion volt főigazgatója, jelenlegi létesítményvezetője lesz április 1-jétől a nyugdíjba vonuló Török Ottó utódja a Magyar Olimpiai Bizottság igazgatói posztján. Ünnepélyes fogadalmat tett a Speciális Téli Olimpiára utazó magyar küldöttség.

Az információt megerősítette Schmitt Pál, a MOB elnöke is, hozzátéve, hogy egyelőre ajánlásról van szó, amit a március 8-i elnökségi ülés, illetve az azt egy nappal követő közgyűlés elé terjeszt. Schmitt már mindenben megegyezett az igazgatójelöttel.

A 46 éves Molnár Zoltán fiatal korában atletizált, a legnagyobb hazai sportlétesítmény igazgatása mellett tagja a MOB elnökségének, s tavaly ő volt a magyar csapat vezetője a sydneyi olimpián.

Nem tart attól, hogy ismeretlenként csöppen az olimpiai mozgalomba, mert 1992 óta minden nyári olimpián kivette a részét a magyar csapatiroda munkájából, s négy éve MOB-elnökségi tag. Ez utóbbi tevékenységéről elárulta, hogy a testület legutóbbi, február 2-i ülésén elosztottak mintegy hatszázmillió forintot, de részleteket arról nem mondott, hogyan alakult a kiemelt műhelytámogatásban részesülök köre, s ki mennyit kapott.

"Nehezen válok meg a Népstadiontól, mert a fél életemet itt töltöttem, de megtiszteltetés számomra, hogy az alaposan felértékelődő MOB igazgatója lehetek" - jelentette ki Molnár. A leendő igazgató tudja, hogy Schmitt Pál elnök célja mind a szakmai munka, mind a marketinggel kapcsolatos tevékenység erősítése. Készül rá, hogy - miközben számít a MOB régi munkatársaira is - közreműködjön a megnövekedett feladatok megoldásában résztvevő "új erők" kiválasztásában.

"Tekintettel arra, hogy a sportban sok minden a pénzen múlik, az az elképzelésem, hogy a sportági szövetségekkel közösen kezdünk tárgyalni a potenciális szponzorokkal." Molnár arra a kérdésre, hogy ki lesz az utódja a Népstadion élén, nem tudott válaszolni.

Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter szerint kiváló döntés, hogy Molnár Zoltán lesz április 1-jétől a Magyar Olimpiai Bizottság igazgatója, mert a szakember száz százalékig alkalmas a feladatra.

"Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen meg kell találnunk Molnár Zoltán utódját, aki majd átveszi tőle a Népstadion és létesítményeinek vezetését" - mondta Deutsch Tamás. "A sydneyi olimpiai csapat vezetőjeként végzett munkája szinte predesztinálta arra, hogy ő legyen a MOB igazgatója. Az elmúlt két év alatt jó munkakapcsolat alakult ki vele, nagy segítséget nyújtott abban, hogy sikerült átalakítani a sportlétesítmények kezelésének rendszerét.

Ünnepélyes fogadalmat tett az alaszkai Speciális Téli Olimpiára utazó küldöttség a Parlament Vadásztermében. Az eskü szövegét Poroszkai Georgina gyorskorcsolyázó és Keresztényi László olimpiai bajnok padlóhoki-játékos mondta közösen a Sydneyben gyűrűn aranyérmet szerzett Csollány Szilveszterrel.

Mádl Ferenc köztársasági elnök köszöntőjében kijelentette: bízik a magyar értelmi fogyatékos sportolók helytállásában, és reméli, hogy az ötkarikás játékok után is vendégül láthatja a csapatot a Parlamentben.

[origo], 2001.02.14.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004