FONTOS


 








Westel-Sportfogadó
Az öt karika biztonsága

Az összetartás hangulata lengte be hétfo este a sok parázs vitát megért Westel Sportfogadót. A közbiztonságban és az egészségügyben jártas szakemberek szálltak a Budapest hajó fedélzetére, hogy a budapesti olimpiai pályázattal foglalkozó sorozat utolsó elotti részében megosszák a jelenlévo közönséggel és a média képviseloivel ötkarikás meglátásaikat.

Dr. Orodán Sándor szóvivo a határorség részérol hatalmas kihívásnak nevezte az ötletet, foleg azért, mert 2012-ben, vagy késobb EU tagországként elképzelheto, hogy az ország és az Unió határorizetét is nekik kell majd biztosítaniuk. Megoldandó problémaként vetette fel a koncentrált utasforgalmat, valamint azt, hogy az operatív szervek milyen hatékonyan végzik majd a felderítést-megelozést.

Bubán László rendor ornagy csak eroteljes támogatás után tartaná képesnek a magyar rendorséget egy olimpia méretu világesemény biztosítására. Véleménye szerint már a létesítmények tervezésénél és építésénél is figyelembe kellene venni a biztonsági szempontokat.

Lasz György a civil biztonsági szolgálatok nevében elmondta, a hazai csaknem 5500 cégbol jelenleg mindössze 100 tud a magasabb követelményeknek megfelelni. Ezzel szemben például a Forma-1-es Magyar Nagydíj pár napja alatt 15-20 különbözo szolgálatnak kell együttm?ködve ellátni a munkát. O a rendorséggel összehangoltan muködo civil biztonsági cégekben látja a megoldást.

Dr. Erdos Antal ezredes, a Fovárosi Tuzoltóparancsnokság

parancsnokhelyettese szintén kiemelte a leendo sportlétesítmények tervezésénél a biztonsági, t?z- és katasztrófavédelmi szempontok figyelembevételét. Egy olimpián minden helyzetre pontos tervvel kell felkészülni, a váratlan körülményekre pedig a folyamatos gyakorlatozással lehet az állományt felkészíteni.

Dr. Kozári László polgári védelmi ezredes egyenesen szerencsésnek nevezte a jelenlegi létesítményhiányt. Ha a megfelelo biztonsági követelmények megvannak, könnyebb lesz korszer?, ellenállóbb épületeket emelni.

Gyorfi Pál, az OMSZ kommunikációs vezetoje mentoszolgálatunk kapacitásának legalább a negyedével történo bovítését tartaná szükségesnek, olimpia nélkül

is. A légimentés körülményei is jelentos javításra szorulnak.

Dr. Szabó Eniko fovárosi tisztifoorvos elmondta, az ÁNTSZ helyt tudna állni, bár az amerikai események mostanában és a jövoben is új feladatokat adnak nekik. Az olimpiára ideutazók élelmezésének biztonságát megfelelo elokészületekkel és a hivatal hatáskörének növelésével lehet majd megoldani.

Egyfajta zárszóként Gyorfi László találóan jellemezte az olimpiai pályázat szerepét: "Ez egy iránytu lehet. Utat mutathat, hogyan tudjuk a jelen biztonságán a jövot megépíteni."

A jövo hétfon, a sorozat záró adásában illusztris vendégek, az ISM, a MOB, az OPEB és a Nemzeti Sportszövetség vezetoi, valamint az elmúlt hétfok meghívottjai beszélgetnek majd ötkarikás jövonkrol.

Füredi Marianne, Nemzeti Sport 2001.11.28.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004