FONTOS


 








Harvardban ellenpéldaként tanítható a fiaskó
Szertefoszlottak a brit álmok

A legcsekélyebb káröröm nélkül, de őszintén azért bevallhatjuk: jobb más kárán tanulni, mint a sajátunkén. Igaz, London az újkori olimpiai játékok során már kétszer jutott a rendezés lehetőségéhez, de aligha vitatható, hogy a rendkívüli érdeklődés, az erős vetélytársak ellenére is az egyik fő esélyesnek tekinthető a 2012-es ötkarikás játékok házigazdájaként... Bár ma már közelebb járunk az igazsághoz, ha jelen idő helyett múltat használunk, amint ez az alábbiakból kiderül...

A sporttörténeti tárgyilagosság megkívánja, hogy felvezetőként legalább futólagosan érintsük a londoni olimpiák hátterét. A sportrajongó szigetországiak ugyanis mind a két alkalommal lényegében kényszerhelyzetben vállalták az ötkarikás ünnep lebonyolítását: 1908-ban eredetileg Róma lett volna a színhely, ám 1906-ban kitört a Vezúv, Nápolyban rettentő pusztítást végzett, az olasz kormány csaknem valamennyi tartalékát az újjáépítésre áldozta, és következésképpen lemondta a játékokat. A második világháborús világégést és tizenkét évi szünetet követően a britek minden nehézségük dacára is vállalták - bár a korábbi játékokat előbb elvben Tokió, majd Helsinki kapta - az 1948-as olimpia rendezését.

Elmondható tehát, hogy a hagyománytisztelő Nemzetközi Olimpiai Bizottság bizonyos morális elkötelezettséget érezhet a sportkultúra fejlesztésében egyébként is kivételes szerepet játszó angolok rendezési szándéka iránt.

A NOB-tagoknak erre az érzésére ellenben -nem mintha a szentimentalizmus egyébként is olyannyira jellemezné szavazataikat, lásd, miként jutott a százéves jubileumi aranyolimpia a bölcső, Athén helyett az Újvilág egyik metropoliszába, Atlantába 1996-ban - minden valószín?ség szerint immár felesleges számítani. Pedig a britek nagyot álmodtak 1995-ben, valami meszeszer? "mesterhármasról", arról, hogy egy szupermodern stadiont építenek az öreg Wembley helyére, a sportvilág csodájára jár majd, és sorra követhetik egymást a legrangosabb nemzetközi csúcsrendezvények. Előbb 2005-ben az atlétikai világbajnokság, 2006-ban a labdarúgó-vb, majd 2012-ben az olimpiai játékok.

Érdemes távirati tömörséggel végigfutni azoknak az eseményeknek a láncolatán, amely ezeket a káprázatos és becsvágyó álmokat megsemmisítette, sőt, mi több, valóságos rémálommá változtatta mára.

1995 áprilisában a kormány és a legfelső sporthatóság, a Brit Sport Tanács nyilvánosságra hozta pályázatát egy új Nemzeti Sportstadion megalkotására, amely egyaránt alkalmas a labdarúgás, a rögbi és az atlétika nagyszabású eseményei megrendezésére.

1997 novemberében -miután a pályázat határidejét többször is módosították - hosszas halasztást követően eldőlt: a koros Wembley helyén épül az új létesítmény. 1998 szeptemberében Primo Nebiolo, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség időközben elhunyt nagytekintély? olasz elnöke kijelentette, hogy akarata szerint már 2003-ban Wembley lesz a világbajnokság színhelye. Két hónappal később, novemberben, Tony Blair miniszterelnök levélben erősítette meg Nebiolónak, a Wembley készen áll 2003-ra (azóta, mint tudjuk, Párizs kapta az eseményt). 1999 decemberében a helyzet kezdett kedvezőtlen fordulatot venni. Chris Smith, a kormány kulturális, sajtó- és sportügyekkel megbízott államtitkára bejelentette, hogy a 245 millió fontos Wembley-terv nem valósul meg, helyette egy új, egy másik stadion épül...

Ami ezzel elindult, azt Mihir Bose, a londoni The Daily Telegraph szakírója így jellemezte később: "A Harvard egyetemen tanítani kellene az esetet, mint a sporttervezés, -vezetés és menedzselés elrettentő példáját."

Mi is történt: az FA - szükségtelen mondani, nem minden hátsó szándék nélkül - megvásárolta a Wembley tulajdonjogát. Mivel ráadásul az ő eseményei, tehát a labdarúgó-mérkőzések alkották a jövőbeni mindenkori eseménynaptár meghatározó gerincét, ettől a pillanattól kezdődően ők játszották a prímet az ügyben. Márpedig az FA kezdettől idegenkedett - ha jó ideig titkolta is - az atlétikai "társbérlettől", pontosabban attól az elkerülhetetlen építészeti megoldástól, amely lehetetlenné tette, hogy az atlétikai pálya méretei miatt az új stadion tipikusan labdarúgó-létesítmény legyen, hiszen túl távolra kerülnének a nézők a pályától. Egy ideiglenesen nyitható-gördíthető lelátórendszer anyagi igényei pedig, amely az atlétikai pálya fölé ereszthető, és vele a pálya közelébe kerülhetnének a szurkolók - plusz negyvenmillió fontra volt tehető. Amikor 1999 júliusában az akkori sportminiszter asszony, Kate Hoey tárgyalt a stadiontervről Bob Stubbsszal, a Wembley főigazgatójával, az utóbbi előbb hímezett, hámozott, de később bevallotta, hogy ők, mármint a labdarúgó-szövetség vezetői, nemigen gondolkodnak az atlétika igényeiről, egyáltalán arról, hogy a létesítmény ilyen célokat is szolgáljon... A miniszterasszony mélységesen csalódott, vele a Brit Olimpiai Bizottság nemkülönben. A Kate Hoey és a futballszövetség közötti viszály mind erőteljesebben bontakozott ki. Ennek eredményeként végül a britek sydneybeli sikeres, messze az előzetes várakozást felülmúló olimpiai szereplése sem volt képes megmenteni az egyébként felt?nően népszer? és remekül dolgozó minisztert. A legutóbbi, idei brit választásokat követő kormányátalakítás áldozatává vált a hölgy - Blair miniszterelnök menesztette...

Most térjünk vissza a történések kronologikus rendjéhez!

2000 áprilisában London északkeletre fekvő távoli körzetét, Picketts Lockot jelölik ki az új Nemzeti Atlétikai Stadion helyéül. Ennek tudomásulvételével a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Londonnak ítéli a 2005. évi világbajnokság rendezését.

2000 márciusában a stadionépítés költségei körül problémák jelentkeznek. Az Angol Atlétikai Szövetség konzorciuma, közösen az illetékes helyi önkormányzati tanáccsal és a kerületi vezetéssel, mintegy hatvanhétmillió fontos segítségért folyamodik a Brit Lottó Alapítványhoz.

2001 júliusában a finanszírozással kapcsolatosan mind komolyabb sportkormányzati aggályok fejeződnek ki, ezek eloszlatása érdekében felkérik a kabinet elhíresült válságkezelőjét, Sir Patrick Cartert, nézzen alaposan körül, elemezzen, majd jelentsen.

2001 októberében, néhány héttel ezelőtt, Sir Patrick lehangoló jelentése nyomán kiderül, hogy a költségek elviselhetetlenül magasra szöktek. Maga a stadion ugyan "csupán" 120 millió fontot emésztene fel, de oly távoli és megközelíthetetlen helyen létesülne, hogy az elengedhetetlen infrastrukturális fejlesztéseket -utak, tömegközlekedés, a versenyzők számára "olimpiai" falu felépítése - nem lehetne egy újabb százmillió font alatti ráfordítás nélkül megúszni. Richard Caborn, az új sportminiszter jelentette be a közelmúltban, hogy a stadiontervnek vége, ekként annak is, hogy London legyen az 2005. évi atlétikai vb rendezője. Erről le kell mondani... Egyben kijelentette: London helyett Sheffield viszont remek házigazdája lenne a 2005-ös atlétikai világeseménynek (hadd jegyezzük meg ennél a pontnál: Mr Caborn éppen Sheffield központi kerületének képviselőjeként került be 1983-ban a parlamentbe, és tevékenykedik azóta is ott).

A nem minden tanulság nélküli londoni eset záró aktusaként olvassunk el néhány jellemző nyilatkozatot.

Lamin Diack, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke: "Mélységesen csalódott vagyok. London helyett Sheffield? - No, nem... Ez nem járható út. Egyébként sincs szándékunk további hitegetésekre hagyatkozni... Sajnálom..."

Seb Coe, a britek kétszeres olimpiai bajnoka 1500-on: "Ezt is meg kell élni: harmadrangú sportnemzetté süllyedtünk ezzel a blamázzsal. Olimpia - ezek után?!

Simon Clegg, a Brit Olimpiai Bizottság igazgatója a Reutersnek: "Röviden?... Körberöhögnek bennünket a sportvilágban... Pedig tragikus."

Nincs happy end... A kormány, amikor a 2005. évi atlétikai vébéről lemondott, ráadásul arról is határozott, hogy az új Wembley-futballstadion felépítéséhez sem ad most már támogatást közpénzekből...

Hogy az angolok tanulnak-e, és vajon mennyit a saját ballépéseikből - nem tudni. Nem a mi dolgunk. Különben is, megvannak nekünk a magunk ügyei... Bizonyos ellenben, hogy a londoni "mesterhármasból" mindazok hasznos következtetést vonhatnak le, akik komolyan foglalkoznak, mondjuk, éppen a 2012-es olimpiai játékok megrendezésének gondolatával.

Gallov Rezső, Nemzeti Sport 2001.10.28.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004