Azokban a napokban, amikor olimpiai bajnok vízilabdacsapatunk hazai medencében pólózik tétmeccseken, s teljesítményük értékelésével minden munkahelyen délelőttök telnek el, aligha akad az országban olyan ember, aki komolyan ellenezné az ötkarikás játékok budapesti megrendezését. Tamáskodóra nem leltünk a Budapest Business Klub csütörtöki nyilvános kerekasztal-beszélgetésén sem, ahol Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter mellett Baráth Etele, a MOB alelnöke és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség első embere, Demján Sándor, a Trigránit Rt. elnöke, Manninger Jenő, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára, Mátrai Gábor, a Sport1 képviselője, Bretz Gyula, az Uvaterv Rt. elnöke és Rubovszky András turisztikai szakember folytatott vitát, disputát.

Deutsch elöljáróban elárulta, hogy a kormányzat köreiben már 1999 októberében felvetették, legyen Magyarország a 2012-es olimpia házigazdája. Tavaly májustól pedig szakértőik hozzáláttak a szükséges tanulmányok elkészítéséhez, jóllehet, szerinte bőven jut még időnk a tervek pontosítására. Az áhított világesemény rendezési jogát 2005-ben ítéli oda a NOB, amelyet másfél-két évvel előz meg a pályázat benyújtásának határideje (szavazásra egyébiránt csupán a legjobb öt kandidálást terjesztik fel). A tárcavezető -- sorra véve a jövőbeni fejlesztéseket -- három fő területet nevezett meg: az általános infrastruktúra és közlekedési kapcsolatok színvonalassá tételét, a turisztika és az idegenforgalmi iparág helyzetbe hozását, valamint a sportlétesítmények építését. A jelenlegi elvárások alapján 31 aréna s 50 edzőterem felhúzása elengedhetetlen, igaz, néhány sportág kiállítási és rendezvénycsarnokokba is "beköltözhet", a tréninghelyszínek java része pedig úgyszólván adott.

A szakminisztériumban úgy látják, az esemény finanszírozhatósága nem okozhat gondot: Deutsch elzárkózott konkrét összegek megnevezésétől, mindazonáltal munkatársaival egyetemben arra számít, hogy a befektetők legalább a költségek egyharmadát átvállalják, s az akkori Magyarországnak, mint tagállamának, az Európai Unió is jelentős támogatást folyósít majd. Manninger közlekedési és vízügyi államtitkár ráadásul amondó volt, az infrastrukturális beruházások nagy hányadát az ötkarikás játékoktól függetlenül is lebonyolítanánk: évtizednyi távlatban elkészülne egy új metróvonal és peremvárosi vasút, körbeérne az M0-ás autóút, legalább egy terminállal gyarapodna a Ferihegyi légi kikötő, s további két-három híd ívelne át a Dunán.

Baráth Etele városépítő mérnökként hasonló véleményen volt, sportvezetőként lelkesen pártolta az olimpiarendezést, ugyanakkor parlamenti- és sportpolitikusként némiképp bírálta az előtte szólókat. Elmondta, a MOB-hoz -- mint a pályázat benyújtójához -- eleddig semmilyen hivatalos értesítés, mi több (kevesebb...), fia információ nem futott be az ügy kapcsán. Egyúttal fájlalta, hogy a szükségszer?en (?) jelentkező város, Budapest részéről senkit sem hívtak meg a "Gazdasági és üzleti lehetőségek az olimpia kapcsán" címmel összehívott eszmecserére. Baráth hangsúlyozta, az első teendő egy -- a kandidálásért felelős -- depolitizált szervezet megalkotása lenne. Ezután a MOB-alelnök alapvetően ki is terelné az állami bürokrácia akadálypályájáról e csapatot: amint megjegyezte, hajdani Expo-kormánybiztosként kiábrándult az állami beruházásokból, így e téren is örömmel adná át a terepet a magántőkének.

Nem is fejthette volna ki jobbkor véleményét a befektetői hajlandóság honi fétise, Demján Sándor. Az üzletember legelébb az országunkban oly kedvelt ellenlábasság veszélyeire figyelmeztetett, miszerint felénk a kritika kilencvenszázalékos valószín?séggel elnyomja a cselekvést. Kijelentette, hogy a pártok közötti konszenzus és alkalmasint egy fővárosi népszavazást követően nyomban fel kellene állítani egy 35-40 éves fiatalemberekből verbuvált menedzsergárdát, amelyet fejenként akár több millió forintos havi fizetéssel honorálva illene mihamarabb felkészíteni a feladatra. "Tőlem személy szerint ne várjanak csodát, én addigra már bágyadt öregember leszek -- mondta mosolyogva Demján --, de tisztában vagyok azzal, mit jelentene az országnak az olimpia megrendezése: nem többet, nem kevesebbet, generációkra visszaadná a magyarok önbizalmát."

A Trigránit Rt. elnöke máris kurázsink kihasználására szólított fel, szerinte jelenlegi hátrányainkat előnyökké változtathatjuk. Nem baj, hogy infrastrukturánk elégtelen, értelmes célokkal -- EU- és állami támogatások garantálásával -- a nagytőke megnyerhető, az esélyeink tehát nem olyan rosszak, mint gondolnánk. Az általa hitelesnek mondott számadatok alapján a görögök már most elmondhatják, 2004-ben pénzügyileg sikeres olimpiát rendeznek. Demján merész párhuzamot vont, amikor azt ecsetelte, hogy ezer év előtt Szent István király is úgy változtatott gyökeresen az ország helyzetén, hogy felvállalta a lelkületével titkon talán össze nem egyeztethető katolicizmust -- az üzletember olvasatában: az első globalizációt...

Ehhez mérten korántsem volt meghökkentő, hogy Demján felajánlotta, adott esetben a vele kapcsolatban lévő üzleti kör húzná fel az olimpiai falut.

Ha falvunkat elvben már alapozzák is, a kérdés egyelőre megválaszolatlan maradt, miként felelne meg az ország, s a város -- tegyük fel, másfél évtized múlva -- a legnagyobb sportüzlet támasztotta követelményeknek. Még azt sem tudhatjuk, mit értünk majd pontosan akkor a múltban nemes eszmét hordozó olimpia kifejezés alatt.

Kilátó

Orbán -- Demszky -- olimpia

"Ha komolyan gondoljuk..." címmel Demszky Gábor főpolgármester néhány nappal ezelőtt a Népszabadság hasábjain részletesen kifejtette gondolatait az olimpiai játékok rendezéséről. Bevezetőjében némi éllel jegyezte meg, hogy "A NOB szabályzata szerint olimpiai rendezésre városok pályázhatnak, tehát nem Magyarország, hanem Budapest." Ennek ellenére -- tette hozzá -- a főváros véleményét nem kérdezték (csütörtökön a Budapest Business Klub olimpiai napjára sem kaptak meghívót).

Az Olimpiai Charta idevágó passzusa (ötödik fejezet 37. paragrafus) rendelkezik a rendező város kiválasztásával az alábbiak szerint: "Az olimpiai játékok megrendezésére csak olyan város nyújthatja be jelentkezését, amelyet támogat országának nemzeti olimpiai bizottsága. A kérelmet a város hatóságának a nemzeti olimpiai bizottság beleegyezésével együtt kell eljuttatnia a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz. A városnak és a nemzeti olimpiai bizottságnak szavatolnia kell, hogy az olimpiai játékokat a NOB által támasztott előírások és feltételek szerint rendezik meg."

Ami pedig az érintett kormányzat szerepét illeti, a charta az alábbiak szerint definiál: "Az olimpiai játékok rendezését nem kaphatja meg addig a jelentkező város, amíg nem rendelkezik országa kormányának írásos garanciájával arra, hogy a kormányzat tiszteletben tartja az Olimpiai Chartát."

Amikor lausanne-i látogatása során Orbán Viktor miniszterelnök nyilvánosan bejelentette, hogy Magyarország 2012-re, vagy ha akkorra nem kapja meg, akkor kitart, és 2016-ra megpályázza a nyári olimpiai játékok megrendezését, részéről ezt akár elhanyagolható felületességnek is felfoghattuk volna. Csak erősíthetné ezt a megállapítást az a körülmény, hogy az Egyesült Államokban hasonló félreértéssel találkozhatunk.

Ismeretes, 2012-re a más országokból jelentkező városok mellett -- Madrid, London, Buenos Aires, Cape Town -- nem kevesebb, mint nyolc amerikai nagyváros kandidál, s külön "háziversenyen" kell eldöntenie az USOC-nak (Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága) 2002-ben, hogy melyik legyen az az egy, amelyet a NOB számára támogatásával erősít meg 2003-ban: Cincinnati, San Francisco, Tampa, Dallas, Houston, New York, Los Angeles vagy Baltimore-Washington. Az utóbbiak jelentkezése is mindjárt hibás értelmezésről tanúskodik, mert bár az amerikai főváros, Washington és Baltimore oly közel esik egymáshoz, hogy közös repülőteret (is) használnak, de mégsem tekinthetők egy városnak. Kandidálásuk első változatában -- jóhiszem?en figyelembe véve az olimpia rendezésében egy teljes régió számára ígéretes fejlesztéseket -- város megjelölése helyett ez szerepelt: "Washington--Baltimore--Észak-Virginia térség", amivel nem lehet mit kezdeni. Hasonló félreértés áldozatává váltak a tampaiak és a San Franciscó-iak is. Az előbbiek "Florida -- 2012", utóbbiak pedig (az Oaklandet is magába foglaló) "Öböl-térség -- 2012" címmel készítették el pályázatuk első példányát... Azóta sietve korrigáltak, Baltimore lemondott Washington javára, és a többiek is egy-egy várost jelöltek meg a régiók helyett, ám a tágabb térségeket érintő terveken persze egy jottányit sem változtattak. Miért is tették volna?

A nemes cél érdekében könnyen megoldást találtak az amerikaiak, jóllehet ettől függetlenül nyilván áldáz csatát vívnak majd a győzelemért.

Térjünk ellenben most vissza Budapestre. Nem férhet kétség ahhoz, hogy Orbán Viktor szándékosan nem egyeztetett svájci utazása előtt Demszky Gáborral egy esetleges magyar olimpia rendezéséről. Kizárt dolog ugyanis, hogy ne ismerte volna az Olimpiai Charta szabályozását, már csak azért is, mert olyan nagy tekintélyű és alapos olimpiai szakértők társaságában tette meg a bejelentést, mint a MOB elnöke, Schmitt Pál, valamint a főtitkár Aján Tamás. Az utóbbiak kívülről fújják a chartát, az ötkarikás bibliát, egyszer?en nem feltételezhető, hogy a legfontosabb kritériumokról ne adtak volna megfelelő tájékoztatást.

Ezek a sajátos körülmények -- bár az olimpia rendezésének gondolata széles körben élvez rokonszenvet hazánkban -- elgondolkodtatóak.

Egy olimpiarendezés nemes tétjének elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy jótékonyan, békéltetően hasson a politikusokra, ahhoz, hogy felülemelkedjenek hiúságukon, sőt, esetleges politikai szándékaikon.

A sport, az olimpiai nem volt, s aligha lehet ugyan mentes a politikától. Ez tény, tudjuk, de az is igaz, hogy képesek lehetünk egy olyan nagyszerű színhellyé varázsolni térségeit, ahol örömmel és fenntartás nélkül tudnak egymásra mosolyogni a politikai arénában kemény ellenfélként küzdő főszereplők.

A rendszerváltást követően a sport hét éven át pártsemleges területnek számított, hogy mást ne mondjunk.

Most az anyagi források jelentős gyarapodása ellenére is más a helyzet. A politika jócskán beletenyerelt a sportba, túl vagyunk már a Torgyán-féle FTC-elnökségen, Pepó Pál szövetségi társelnökségén, hogy az UTE és a Honvéd kálváriájáról már ne is beszéljünk, és sajnos túl jól ismerjük a kormányzat és a főváros közötti ellentét "felvonásait", a Nemzeti Színház, a metró és egyéb ügyeket.

Nem veszíthetjük el mégsem a reményt! Az olimpiai eszme közelít a megbékéléshez, az olimpiai fegyverszünet szintén nagyszer? vívmány. Élni illik, s kell is vele...

Samaranch -- ha már 2012-ről beszélünk -- utóbb Tel-Avivban és a Gáza-övezetben tett látogatást -- ahol szintén foglalkoznak az említett olimpia rendezésével. "Olimpiáról csak akkor lehet itt szó, ha béke és nyugalom lesz" -- figyelmeztetett a NOB elnöke.

Bárcsak a bűvös ötkarika az Orbán--Demszky kapcsolatra is jótékonyan hatna -- legalább a sport ügyeiben. Mert az a gyanúm, hogy egyelőre mindketten valószínűleg azt gondolják egymásról: Hol lesz ő már 2012-ben?!

Gallov Rezső, Nemzeti Sport 2001.06.22.

Az olimpia rendezése Magyarország legfontosabb érdeke az új évezredben - állítja Demján Sándor, aki a Magyar Labdarúgó Liga elnökeként szívesen venné, ha a 2008-as futball Eb-t hazánk látná vendégül.

- A sportvilág üzleti alapra helyeződött. Ebben is lemaradtunk. Az olimpia segítene abban, hogy utolérjük a világot - mondja. Olimpiára és Eb-re is van esély, de nem sok, teszi hozzá. A futballstadion-rekonstruk-ciós program beindult, ha miénk lenne a 2008-as Eb, a 20 ezres arénák férőhelyét megduplázhatnánk. A bővítés lehetősége minden stadionnál adott, talán csak a Népstadiont kellene lebontani, s egy újat építeni helyette.
- Sok kritika érte ezt a rekonstrukciós programot. Volt, aki azt mondta, először futballozni kell megtanulni, utána építsünk stadiont. Ezzel a nézettel nem értek egyet. A jó futballhoz néző kell, a nézőnek kulturált körülményeket illik biztosítani.

Egy olimpia óriási beruházás, 4-5 milliárd dollárt emészt fel. Demján úgy becsüli, ennek az összegnek legalább az egyharmadát a magánszektor képes előteremteni. Azt mondja, a 2012-es vagy a 2016-os olimpia óriási üzlet. Özönlene a turista, a magyar termékeket jobban eladhatnánk. Elképzelhető, hogy akkor már kódolt, fizető csatornán közvetítenénk a játékokat. A megnyitót egymilliárd néző látná - készülékenként tíz dollárért. Ne feledjük, a NOB a temérdek bevétel tekintélyes hányadát a rendező országnak utalja át.

VZS, A színes Sport 2001.06.23.