FONTOS


 








Pound és Kim is benevezett
Ötkarika -- öt elnökjelölt

Hétfőn délután, magyar idő szerint hétfőn éjfél után sajtótájékoztatót tartott Montrealban Richard Pound (59), a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kanadai tagja, és bejelentette, pályázik a szervezet elnöki székéből júliusban felálló Juan Antonio Samaranch helyére. Néhány órával később Monte Carlóban hasonló bejelentést tett a Dél-koreai Kim Un Jong is, s ezzel -- a magyar Schmitt Pál, az amerikai Anita DeFrantz és a belga Jaques Rogge után -- kettővel nőtt az utódlásért folyó versenyben résztvevők száma. Eddig tehát öten neveztek be a NOB elnökségére. A jelentkezési határidő azonban április 10-én jár le, s nem kizárt, hogy az utolsó pillanatokban még történnek meglepetések. A német Thomas Bach nevezése talán nem is lenne igazán az.

Néhány nappal ezelőtt találgatásokra adott okot az a párizsi munkaebéd, amelyet a kanadai Pound és a dél-koreai Kim együtt költött el. Egyes hírügynökségek értesülései szerint ezen valami olyan megállapodás is született, miszerint előrehaladottabb korára tekintettel (70) megválasztása esetén a koreai ígéretet tett, nem várja meg mandátumánnak lejártát, hanem lényegesen korábban távozik, s abban az esetben a kanadai veheti át az elnöki pozíciót. Ennek azonban aligha van realitása, hiszen az olimpiai charta rendelkezései pontosan meghatározzák, mi a teendő, ha az elnök lemond, vagy bármilyen okból nem képes eleget tenni elnöki kötelezettségeinek (az első alelnök veszi át automatikusan a posztját, majd a NOB következő közgyűlése dönt a továbbiakról, az elnök azonban semmi esetre sem rendelkezhet utódlásáról).

Az egymást köztudottan ki nem álló két sportvezető, akik több mint egy évtizede vívják különcsatáikat a NOB keretein belül, mindentől függetlenül -- felismerve a másik komoly esélyeit -- gyakorlati egyeztetést tartott, amelyen egyértelműen tisztázták indulási szándékukat, s könnyen lehet -- mindketten profi sportpolitikusok -- elvben megegyeztek arra az esetre, ha az első fordulóban bármelyikük esélye határozott formát ölt. A 128 NOB-tagból 50 százalék+1 szavazat szükséges a győzelemhez, s amíg ez nem alakul ki, minden forduló után az utolsó helyen végzett jelölt kiesik.

Kim, aki jelenleg is tagja a NOB végrehajtó testületének, s természetesen maga mögött tudja Ázsia és az afrikai országok többségének támogatását, magabiztos, részletes nyilatkozatot nem tett. Szűkszavúan szólt elhatározásáról a kanadai Pound is. Mindössze két okot említett, amely miatt komoly esélyesnek tarthatja magát. Egyrészt, mint hajdani olimpikon (Rómában, 1960-ban 6. a 100 méteres gyorsúszásban -- a szerk.) másfelől, s ez talán még inkább meghatározó: eddigi tevékenysége a NOB-ban (1978-tól). Ő kötötte meg a NOB anyagi stabilitását megalapozó televíziós szerződéseket, illetve hozta létre hasonló célból a TOP (The Olimpic Program) szponzori intézményét 1985-ben, amely négyéves szerződések keretei között a leggazdagabb világcégeket gyűjti a NOB zászlaja alá.

A versengés ugyan már huzamosabb ideje folyik, jól tudjuk, a hivatalos rajt pillanata az ötök számára ezzel a két utolsó jelentkezéssel érkezett el.

Nemzeti Sport 2001.04.04.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004