FONTOS


 








A második körben búcsúzott a mi Palink
Jacques Rogge a NOB nyolcadik elnöke

A múlt héten Moszkvában arról döntött a NOB, hogy Peking lesz a házigazdája a 2008-as nyári olimpiának. Tegnap személyi kérdésekről szavaztak. Eldőlt, hogy Juan Antonio Samaranch, a 21 éves "uralkodása" után leköszönő NOB-elnök utódja az 59 esztendős belga Jacques Rogge.

Öt jelölt, a belga Rogge, a kanadai Richard W. Pound, a koreai Kim Un Jong, az amerikai - ő volt az egyetlen hölgy - Anita deFrantz, valamint a magyar Schmitt Pál várta nagy izgalommal a szavazást. A legnagyobb esélyesnek Rogge-t tartották, s amint tegnap délelőtt megtudtuk, a szavazás nem hozott meglepetést.

Az első körben DeFrantz kapta a legkevesebb voksot, így hamar kiderült, hogy ismételten férfi lesz a sportos világszervezet első embere. A második fordulóban viszont az is eldőlt, hogy a szavazatok döntő többségét elnyerő 59 éves belga sebész lépett elő a NOB sorrendben nyolcadik elnökévé.


A múlt (Samaranch - balról) és a jelen, Rogge kézfogása

Jacques Rogge 1942. május másodikán született Gentben. Nős, két gyermek édesapja. Doktori diplomát szerzett, öt nyelven - angolul, németül, hollandul, franciául, spanyolul - beszél. Korábban vitorlázott, a finndingi hajóosztályban három olimpián (Mexikó, München, Montreal) vett részt. A vb-ken egy arany- és két ezüstérmet szerzett. Tízszeres rögbiválogatott, az Európai Olimpiai Bizottságok Szervezetének elnöke, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezetének alelnöke. A Belga Olimpiai Bizottság elnöke (1989 - 92). A NOB tagja 1991 óta, a végrehajtó bizottság tagja 1998 óta. Az orvosi bizottság tagja 1992-től 1993-ig, majd annak alelnöke 1994-től. A sydneyi és az athéni nyári ötkarikás játékok koordinációs bizottságának vezetője.

Hat új tagot választottak a NOB-ba. A kínai Timothy Tsun Ting Fok, az indiai Randhir Singh, a holland Els van Breda Vriesman, a kameruni Issa Hayatou, az ausztrál John Dowling Coates és a spanyol ifjabb Juan Antonio Samaranch kapott bizalmat. A svájci Adolf Ogi jelölését elutasították.

A számok nyelvén

Az elnökválasztás eredménye: 1. kör (54 szavazat volt elvárt a győzelemhez): Rogge 46, Kim 21, Pound 20, Schmitt 11, DeFrantz 9. 2. kör (56): Rogge 59, Kim 23, Pound 22, Schmitt 6.



Nincsenek vesztesek

Az elnökválasztás után Schmitt Pál (képünkön) az MTI érdeklődésére kijelentette: úgy érzi, becsülettel helytállt. "Jacques Rogge kiváló ember és alkalmas a posztra.


Úgy tűnik, hogy konszenzus döntött mellette. Ha kiestem volna, akkor én is rá szavazok. Ahogy az új elnök fogalmazott: egy győztes van, de nincsenek vesztesek. Én magam becsülettel küzdöttem és erről sokat elárul, hogy a NOB első alelnökét, a sportban is nagyhatalom Egyesült Államok képviselőjét, Anita deFrantzot megelőztem. Szeretném megköszönni azok munkáját, akik a kandidálás során támogattak. Hálával tartozom a hazai sajtó munkatársainak is. Szeretném folytatni a munkámat a NOB-ban, miután Rogge már jelezte: a négy másik pályázóval szorosan együttműködve kíván dolgozni."

Pálszabó Zoltán, A színes Sport 2001.07.17.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004