FONTOS


 








Ma eldől, hogy melyik ország lesz a házigazdája a 2008-as olimpiának Ki lesz az új NOB-elnök?
Öt város, öt személy

Moszkvára figyel a sporttársadalom, ugyanis az orosz főváros ad otthont a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 112. teljes ülésének. Több kérdésben döntenek a jelenlévők. Ma kora este kiderül, hogy Toronto, Peking, Isztambul, Párizs, Oszaka közül melyik város rendezi a 2008-as nyári játékokat, míg hétfőn a huszonegy éve elnöklő Juan Antonio Samaranch NOB-elnök utódját választják meg.

Toronto korábban már jelentkezett a házigazdaszerepre, ám alulmaradt az 1996-os rendező Atlantával szemben. A kanadai nagyváros esélyeit növeli, hogy igazi sportolóbarát olimpiát akar. A versenyszámok többségét kis távolságon belül bonyolítanák le, így a résztvevőknek nem kellene bajlódniuk az utazgatásokkal. A létesítmények többsége már kész és - ami nagyon fontos - üzemképes, mindössze kilenc új helyszín felépítésére lenne szükség.

Peking is rutinos jelentkezőnek számít. Nyolc évvel ezelőtt Sydneyvel vívott óriási harcot, mindössze két(!) szavazattal alulmaradt a versenyfutásban. A döntés hatalmas csalódottságot és elégedetlenséget váltott ki a kínai népből, de mostanra megnyugodtak a kedélyek, s újult erővel vágtak neki a 2008-as "harcnak". Az egész ország a kandidálás mögé állt, s mindenki nagyon bízik abban, hogy a sors nem fogja ismételni önmagát. A létesítmények többsége még nincs készen, ám egy előnyös elbírálás esetén, multinacionális cégek bevonásával hamar behoznák a lemaradásukat, s a munkálatokra a kormány is garanciát vállalt. A versenyszámokat 40 kilométeres körzetben rendeznék, az olimpiai falut pedig zöldövezetben építenék fel.

Párizs kétszer (1900, 1924) volt házigazda, most triplázásra készül. A fények városa készen áll a 2008-as nyári játékok házigazdájának szerepkörére, esélyeit növeli, hogy közel négymilliárd(!) dollár áll a kandidálása mögött. Párizs korszerű - évről évre világversenyeknek otthont adó - létesítményekkel rendelkezik, s infrastrukturálisan is az egyik legjobb feltételeket kínálja. Fejfájást csak az okozhat, ha a NOB tartja magát a rotáció elvéhez, akkor Athén után nem valószínű, hogy újra Európa lesz a befutó. A franciák erre azt mondják, hogy a görög főváros speciális helyzetben volt, s ez nem befolyásolja kedvező elbírálásukat.

Isztambul harmadszorra próbálja elnyerni a NOB szimpátiáját, ám ismételten kevés sanszot adnak a török fővárosnak. A szemlebizottság díjazza Isztambul törekvéseit, de a közlekedésben, illetve az infrastruktúrában fennálló hiányosságokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Rontja az esélyeit, hogy több helyszín is igen távol esik az olimpiai falutól, s a létesítményhelyzet sem valami rózsás.

A jelöltek közül Oszaka az egyetlen, amely még nem kacérkodott a rendezés gondolatával. A japán város győzelme nagy meglepetés lenne, ám a szervezőbizottság mindent megtesz azért, hogy kedvező kép alakuljon ki Oszakáról. Mesterséges szigeteken alakítanák ki a központot, vagyis itt is egy kis körre koncentrálnák a helyszíneket. A közelgő labdarúgó-vb-n is szerepet kap néhány mérkőzés erejéig a város, s ez a tény növelheti az esélyeit. Azonban az ázsiai földrész favoritja egyértelműen Peking.


Rogge (középen) lép Samaranch örökébe?

Samaranch 21 év után megválik NOB-elnöki pozíciójától. A helyére öten pályáznak: a belga Jacques Rogge, a kanadai Richard W. Pound, a dél-koreai Kim Un Jong, az amerikai - ő az egyetlen női jelölt - Anita L. DeFrantz és a szívünkhöz legközelebb álló Schmitt Pál. Azt hallottuk, a belgának van a legnagyobb esélye. Rengeteg támogatója van, tekintélyét növelte, hogy a minden idők legsikeresebb olimpiájának tartott sydneyi ötkarikás játékok koordinációs bizottságának elnökeként nagy népszerűségre tett szert.

Berzicza Tamás kötöttfogású birkózónk Pekinget tartja befutónak:

- Kínában nem jártam, örülnék, ha Peking kapná a legtöbb voksot.

Balzsay Károly, a Vasas bokszolója viszont éppen Kínát nem szereti: - Párizs a legjobb, gyönyörű város, a francia emberek mentalitása is közel áll hozzám - mondja. Kolonics György olimpiai bajnok kenusunk is Párizs mellett tette le voksát:

- Szép, hangulatos a város, közel van Budapesthez. Pierre de Coubertin báró személye miatt is bízom Párizs győzelmében.

Pálszabó Zoltán, A színes Sport 2001.07.13.

ATHÉN.2004

LINKEK

  ATHÉN.2004