FONTOS


 

Az alsóházat legalább megnyertük
------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2003.07.26
------------------------------------------------------------

Nemcsak a lelátó mögött elterülő Földközi-tenger, hanem maga a csapat is hullámzott. Mint az egész vb ideje alatt. Úgy tűnt, könnyű kis lubickolás lesz a történetből, mentek, küzdöttek, hajtottak a lányok, gólokat szereztek, góloktól védték meg a kaput, voltaképpen esélyt sem adtak a hollandoknak.

Aztán…
"Az utolsó negyedet megint jobb lesz elfelejteni…” - mormolta a lefújás után Drávucz Rita, jól összefoglalva a lényeget. Az eme alsóházi helyosztótól szintén kiütést kapó, csalódott hollandok 2-2-ig tartották a lépést, ám két gyors Kisteleki-kontra és egy pontos Drávucz-lövés megpecsételni látszott a sorsukat. Van den Berg ugyan a második menet végén 5-3-ra felhozta csapatát, ám Sós Ildikó az ausztrálok elleni bravúrhalom után újfent kitűnően ugrált a lécek között, a védelemre sem lehetett panasz, ráadásképp Primász Ágnes és a vb-n egyedüliként végig megbízható, hullámoktól mentes teljesítményt nyújtó Szremkó Krisztina is feliratkozott a gólszerzők közé. A négy fás, 7-3-as előny ugyan a harmadik dudaszóra háromra olvadt (8-5), ám semmi jel sem utalt arra, hogy a végén izgulnunk kell a győzelem érdekében.
Pedig kellett…

A hosszabbítás maga lett volna a rémálom (még kétszer három perc a mieinknek, valamint a szimpatikus holland kapitány csapatának is a púp és a hát tipikus esetét jelentette volna ezen a rosszul sikerült vb-n…), éppen ezért Kuipers és de Bruijn találata idegborzolgató hatással bírt.


Faragó Tamás és csapata nem az ötödik helyért érkezett a barcelonai világbajnokságra
Szétesett a támadójáték, amit jól jellemzett a négy perccel a vége előtti pillanat: Kisteleki szokása szerint villámgyorsan lekontrázta ellenfelét, a kapus csak szabálytalanul tudta feltartóztatni, rögtön kiküldték, mégis, hiába állt egy alkalmi portás a holland kapuban, a fórt kihagyta a társulat. Szerencsére azért 8-7-nél nem jött feljebb a vetélytárs, lányaink megszerezték az ötödik helyet, azaz két győzelemmel zárták az eseményt. Nagy kár, hogy az alsóházban…

Mestermérleg
Faragó Tamás:
- Nem az ötödik helyért jöttünk, de az alsóházban legalább ezt megszereztük. A mérkőzésen amúgy minden olyan pozitívum és nehézség kiütközött, amely jellemezte ezen a vébén a csapatot.

Paul Metz: - Határozatlanok vagyunk, keményebbnek kell lennünk. Több van csapatomban, mint a hatodik hely.


Amerikai arany, orosz bronz

Az Egyesült Államok nyerte a döntőt, Oroszország válogatottja pedig a bronzmeccset.

Döntő
Egyesült Államok-Olaszország 8-6
A 3. helyért
Oroszország-Kanada 9-7

Férfi válogatott
Női válogatott
Kovács Ágnes
Vizes vb, Barcelona 2003
VERSENY

LINKEK

  Barcelona 2003