FONTOS


 

Guy Baker amerikai lányai sporttörténelmi győzelmet szereztek, az olaszoknak nem volt esélyük
Egyszer rosszul is sikerülhet

------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2003.07.27
------------------------------------------------------------

Meglehetősen keserű volt. Ô is, a lányok is. Nem ehhez szoktak hozzá. Ahogy fel is tette a kérdést az alsóházi, reggeli meccsek előtt: "Mit keresünk mi itt, ilyen korán…?”
Az első rosszul sikerült világverseny az irányítása alatt. Ahogy mondani szokták, belefér. Egy Európa-bajnoki cím, egy Világkupa-diadal és egy-egy Eb- és vb-ezüst után mindenképpen. Még akkor is, ha ő, Faragó Tamás, a mindig maximalista edző nehezen viseli a rosszat. Nem erre született.


Stieber Mercédesz (balra), Drávucz Rita (jobbra) és a nôi válogatott többi, az elmúlt években finálékhoz szokott tagja okkal volt szomorú a vb-n
"Nem csináltunk semmit sem másképpen, mint bármikor, ugyanakkor keltünk, ettünk és aludtunk, ugyanannyit edzettünk, készültünk. A motiváltság terén sem éreztem problémát, úgyhogy nem értem, mi történt azon a meccsen” - kesergett a hölgyek szövetségi kapitánya. Az oroszok. Ôk parancsoltak megálljt csapatának, sajnos úgy, hogy esélyük sem volt az addig remekül pólózó, a házigazdákat kiütő, az olaszokat is legyűrő lányainknak.
"Negyeddöntő, kegyetlen parti. Ha nyersz, első is lehetsz, ha veszítesz, a nyolcadik hely is benne van a pakliban. Ezt nem tudták a játékosaim feldolgozni, görcsösen ugrottak a vízbe, gyengén, nagyon gyengén játszottak. Megérdemelten nyertek az oroszok, pontos, szép vízilabdát játszottak” - így a legenda, aki csapatával szombaton kora reggel hazautazott.
Ötödik hely. Ezt még megcsípték a jobb sorsra érdemes hölgyek, az ausztrálok és a hollandok ellen becsületből jelesre vizsgáztak, még ha igaz: ezen a két találkozón is felettébb hullámzó játékot láthattunk tőlük. Centerjátékban láthatóan előttünk járnak a vetélytársak, akik a statisztikák alapján tisztábban is bekkelnek (az olasz és a magyar válogatott magasan vezeti a kiállítások listáját), azaz a vízilabda két fontos elemében betlizett a társaság ezen a világbajnokságon.
Lehet, borzasztóan hangzik, de talán nem is baj, hogy a sikerek után most jött el a holtpont. Nem, hiszen így a játékosok is rádöbbennek, nem szabad a babérokon csücsülni, igen is, menni kell, harcolni, úgy mint tették ezt péládul két esztendeje. Mert azóta nem lettek rosszabb játékosok, Faragó Tamás nem lett rosszabb edző!
Nem vitás, időben jött a figyelmeztetés: jövő év elején olimpiai selejtező, aztán remélhetőleg athéni szereplés, bizonyítani kell, bizonyítani illik, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem véletlenül támogatta 100 ezer dollárral a feltörekvő női szakág nyugodtan mondjuk ki (már csak azért is, mert a szakemberek egybehangzó állítása szerint csak a magyar válogatott tudta volna megállítani a révbe ért amerikai csapatot), fő reprezentánsát.
Mert bizony a címvédő sem bírt a trónkövetelővel, azaz Olaszország kénytelen volt átadni a világbajnokságon menetelő Egyesült Államoknak a helyét. Sporttörténelmi pillanatokat élhettünk át még pénteken éjjel a Sant Sebastian Beachen felállított uszodában, az eddig "csak” két bronzérmet szerző amerikaiak csatlakoztak az olasz, magyar, holland, ausztrál kvartetthez, azaz mostantól ők is rendelkeznek világbajnoki aranyéremmel.
"Felejthetetlen napok voltak, nagyszerűen játszottunk két héten át, azt hiszem senki sem vonthatja kétségbe győzelmünk jogosságát - említette a finálét követő sajtótájékoztatón Guy Baker, az aranylányok kapitánya, majd gyorsan hozzátette: - Csak pár napig örülhetünk, mert már nincs sok időnk, nyakunkon az olimpia, és nem titok, elsősorban az athéni játékokra készülünk.”
Mi tagadás, reálisnak tűnő terv… Voltaképpen az olaszokat könnyedén fektették két vállra a fináléban - ugyan Malato vezérletével eleinte Formiconi tanítványai vezettek, később 5-3, 6-4 és 8-5 is állt a táblán. A vége 8-6 lett, és nagy-nagy ünneplés. Az oroszok is sporttörténelmet írtak, ők is mosolyogtak, hiszen vb-n még soha nem szereztek érmet. Itt, Barcelonában igen: a 3. helyet a kanadaiak ellen harcolták ki.

Nők. Döntő
Egyesült Államok-Olaszország 8-6
(1-2, 2-1, 3-1, 2-2)

CNB uszoda, 3000 néző
V: Margeta (szlovén), Tomic (horvát)
EGYESÜLT ÁLLAMOK: PAYNE - Beauregard 1, LORENZ 4, ESTES 3, Stachowski, Villa, Dingeldein. Cs: Petri, Golda, Frank, Moody, Munro. Szövetségi kapitány: Guy Baker
OLASZORSZÁG: Conti - Zanchi, MICELI 3, MALATO 2, Ragusa, Allucci, Di Mario. Cs: Bosurgi, Araujo, Musumeci, Grego 1, Tóth N. Szövetségi kapitány: Pierluigi Formi-coni
Gól - emberelőnyből: 8/3, ill. 10/5
Kipontozódott: Musmueci (17. p.), Villa (27. p.)
A 3. helyért: Oroszország-Kanada 9-7 (2-2, 2-3, 2-0, 3-2). G: Salimova 2, Turova 2, Bogdanova 2, Sepelina, Konuh, Szmurova, ill. Dionne 3, Gardiner, Arpin, Campbell, Salat

Világbajnok: EGYESÜLT ÁLLAMOK (Robin Beauregard, Margaret Dingeldein, Gabrielle Domanic, Ellen Estes, Jacqueline Frank, Nantalie Golda, Erica Lorenz, Heather Moody, Thalia Munro, Nicolle Payne, Heather Petri, Amber Stachowski, Brenda Villa; szövetségi kapitány. Guy Baker), 2. OLASZORSZÁG (Carmela Allucci, Alessandra Araujo, Silvia Bosurgi, Francesca Conti, Melania Grego, Erika Lava, Giusy Malato, Tania di Mario, Martina Miceli, Maddalena Musumeci, Cintia Ragusa, Tóth Noémi, Manuela Zanchi; szövetségi kapitány: Pierlugi Formiconi), 3. OROSZORSZÁG (Szvetlana Bogdanova, Maria Jajna, Szofia Konuh, Veronika Linkova, Tatjana Petrova, Jekatyerina Salimova, Natalia Sepelina, Jekatyerina Sisova, Jelena Szmurova, Olga Turova, Valentyina Voroncova, Galina Zlotnyikova, Anasztaszia Zubkova; szövetségi kapitány: Alekszandr Kelejmenov), 4. Kanada (M. Arpin, C. Bardecki, J. Begin, C. Campbell, M. Collins, A. Dewar, V. Dionne, A. Down, S. Gardiner, M. Illing, W. Lamarre, R. Riddel, J. Salat), 5. Magyarország (Györe Anett, Drávucz Rita, Horváth Patrícia, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Rédei Kata, Sós Ildikó, Stieber Mercédesz, Szremkó Krisztina, Tiba Zsuzsanna, Valkay Ágnes, Valkay Erzsébet, szövetségi kapitány: Faragó Tamás), 6. Hollandia (M. Ars, G. van den Berg, D. de Bruijn, R. Guichelaar, H. Kappen, S. Koot, K. Kuipers, M. de Nooy, J. Oostendorp, H. Peerenboom, C. Quint, T. Rodenhuis, M. van der Sloot), 7. Ausztrália, 8. Spanyolország, 9. Görögország, 10. Németország, 11. Japán, 12. Brazília, 13. Kazahsztán, 14. Venezuela, 15. Franciaország, 16. Nagy-Britannia

Világbajnoki múltidéző

1986 (Madrid)

1. Ausztrália, 2. Hollandia, 3. Egyesült Államok, …5. Magyarország

1991 (Perth)

1. Hollandia, 2. Kanada, 3. Egyesült államok, ...4. Magyarország

1994 (Róma)

1. Magyarország
, 2. Hollandia, 3. Olaszország

1998 (Perth)

1. Olaszország, 2. Hollandia, 3. Ausztrália, …7. Magyarország

2001 (Fukuoka)

1. Olaszország, 2. Magyarország, 3. Kanada

2003 (Barcelona)

1. Egyesült Államok, 2. Olaszország, 3. Oroszország, ...5. Magyarország

Férfi válogatott
Női válogatott
Kovács Ágnes
Vizes vb, Barcelona 2003
VERSENY

LINKEK

  Barcelona 2003