FONTOS


 

Kedden Thorpe és Phelps szállította a világrekordot
Kovács Ági? Csi Huj? Caslaru?

Kezdjük a lényeggel, szerdán délelőtt tizenegy órától (természetesen magyar idő szerint) Kovács Ágnes ott lesz a kétszáz méteres mellúszás fináléjában.

Még szép, hogy ott lesz...

A szám címvédője, a táv olimpiai bajnoka a második helyen libbent a döntőbe, csupán a román Caslaru tudott elé furakodni. Mindamellett nem lesz egy sétagalopp a végső futam, de erről hallgassuk inkább a főszereplőt: "Úgy érzem, megfelelő taktikával és jó ütemben úsztam, az idővel is elégedett vagyok, ám az elődöntő alapján is nehéz megmondani, kik lehetnek a legfőbb riválisaim. Ha választanom kell, azt mondom, a román Caslaru és a kínai Csi Huj különösen veszélyes lehet. A másik kínaiban, Luo Csüe-csüanban, úgy érzem, sokkal több már nincsen, de viszont Kowal - aki második volt mögöttem az olimpián - feljövőben van"- adott szakértő értékelést Kovács Ági, majd visszaindult a szállodába pihenni.

Turi György, a hétszeres Európa-bajnok trénere szerint Ágival minden rendben volt az elődöntő során, megnyugtatóan úszott, ám jósolni ő sem tud: "A második száz során Ági volt a leggyorsabb a mezőnyben, ez pedig jó előjel. Én továbbra is a kínai világcsúcstartótól, Csi Hujtól tartok, valami azt súgja, bőven maradt még benne tartalék" - vélekedett Turi.

A veszélyességi skálán Kiss László szövetségi kapitánynál is Csi Huj vezet: "Négyszáz vegyesen hat másodpercet javított a legjobbján, remek állóképessége van. Állóképesség dolgában a román Caslaru sem panaszkodhat, tehát úgy vélem, kettőjük ellen lesz harcban az érmekért Kovács Ági" - értékelt Kiss-kapitány.

Szerdán tehát magyar idő szerint tizenegy órától - Ágié lesz az utolsó előtti finálé a sorban - kiderül, mire jut Fukuokában, az amúgy százon már bronzérmes magyar világklasszis.

Kétszáz mellen nem Európa-bajnokságon (tavaly, a helsinki Eb-n megelőzte a már említett román Caslaru) Kovács Ági három éve veretlen. A 98-as vb-n és az olimpián is nyert. Reméljük, most sem tesz másképp.

Szerdán amúgy más magyar döntősért nem szoríthatunk, ötven háton Horváth Péter az elődöntőig jutott - ám onnan már nem lépett tovább -, Zubor Attila pedig bár jogot nyert a kétszáz gyors elődöntőjére, nem állt rajthoz: "Csak azért indultam a selejtezőben, hogy a száz gyorsra melegítsek. Nem lett volna értelme elindulnom, hiszen a kétszáz csak egy kirándulás" - összegzett Zubor.


Az ausztrál Ian Thorpe újabb világcsúcsot ért el
És akkor a keddi - nem magyar érdekeltség? - döntőkről röviden: az ausztrál Ian Thorpe harmadik vb-aranyát és a második világcsúcsát is elkönyvelhette Fukuokában. Az ötödik kontinens Torpedója nyolcszáz gyorson hétszáz méterig engedte vezetni a szintén ausztrál Hackettet, majd ritmust váltott, és annak ellenére, hogy néhány perccel korábban a kétszáz gyors elődöntőjében volt érdekelt, új világcsúccsal érkezett meg a célba. Emberfeletti...

Az is, amit a mindössze tizenhat éves amerikai Michael Phelps produkált kétszáz pillangón. A tengerentúli tini saját maga világrekordját átírva lett világbajnok. A futam győztese után a vesztesről: a francia Esposito a hétfői Európa-rekordjától jócskán elmaradva csak negyedikként vánszorgott be a célba.

Meglepetést hozott a női ötven hát fináléja, a specialisták (Völker, Buschschulte) helyett az amerikai Haley Cope diadalmaskodott.

És végül essék szó Roman Szludnovról is. Száz méter mellen hétfőn ismét egy percen belül úszó keleti a keddi döntőben "csak" 1:00.16-tal lett világbajnok. Habár az amerikai Moses - ötven után vezetett, aztán ledobta a vasmacskát - és az olimpiai bajnok olasz Fioravanti is szorongatta, az orosz (akinek amúgy az édesanyja az edzője) nem kegyelmezett a mezőnynek. Hat éve, a római világbajnokságon Rózsa Norbert tett így száz mellen. A jelek szerint hat év nagy idő: Rózsa befejezte, és a Rómában második Güttler harminchárom évesen már nem veheti fel a versenyt a világgal.

Egykor magyar szám volt a száz mell. Jelenleg mellékszereplők vagyunk. Ugye nem lesz mindig így?

Férfiak

200 m gyors. Előfutam: 1. Van den Hoogenband (holland) 1:47.18, 2. Brembilla (olasz) 1:47.91, 3. Thorpe (ausztrál) 1:47.95, ...17. Zubor Attila 1:50.33 - Zubor az olasz Rosolino visszalépése miatt elődöntőbe jutott, de visszalépett. Elődöntő: 1. Van den Hoogenband (holland) 1.45.80, 2. Thorpe (ausztrál) 1:47.26, 3. Keller (amerikai) 1:47.77

800 m gyors. Döntő. Világbajnok: Ian Thorpe (Ausztrália) 7:39.16 - világcsúcs, régi: 7:41.59, Thorpe - 2001, 2. Grand Hackett (Ausztrália) 7:40.34, 3. Graham Smith (Nagy-Britannia) 7:51.12, 4. C. Thompson (Egyesült Államok) 7:53.95, 5. A. Filipecs (Oroszország) 7:56.30, 6. A. Righi (Olaszország) 7:57.69

50 m hát. Előfutam. 1. Ball (amerikai) 25.43, 2. Janes (kanadai) 25.90, 3. Welsh (ausztrál) 25.91, ...9. Horváth Péter 26.14 - Horváth továbbjutott. Elődöntő: 1. Rupparth (német) 25.31, 2. Bal 25.59, 3. Welsh 25.72, ...14. Horváth 26.30 - Horváth nem jutott tovább

100 m mell. Döntő. Vb: Roman Szludnov (Oroszország) 1:00.16, 2. Domenico Fioravanti (Olaszország) 1:00.47, 3. Glenn Edward Moses (Egyesült Államok) 1:0061, 4. Kitadzsima K. (Japán)1:00.67, 5. M. Knabe (Kanada) 1:01.27, 6. O. Lisogor (Ukrajna) 1:01.51, ...12. Güttler Károly (Magyarország)

200 m pillangó. Döntő. Vb: Michael Phelps (Egyesült Államok) 1.54.58 - világcsúcs, 1:54.92, régi: Phelps - 2001., 2. Tom Malchow (Egyesült Államok) 1:55.28, 3, Anatolij Poljakov (Oroszország) 1:55.68, 4. F. Esposito (Franciaország) 1.55.71, 5. Jamamoto T. (Japán) 1:55.84, 6. D. Szilantyev (Ukrajna) 1:56.71, ...12. Bodrogi Viktor (Magyarország)

Nők

100 m gyors. Előfutam: 1. Hszü Jang-vej (kínai) éa Sjöberg (svéd) 55.44-55.44, 3. Meissner (német) 55.51. Elődöntő: De Bruijn (holland) 54.47, 2. Meissner 55.15, 3. Popcsenko (fehérorosz) és Moravcová(szlovák) 55.19-55.19

50 m hát. Döntő. Vb: Haley Cope (Egyesült Államok) 28.51, 2. Antje Buschschulte (Németország) 28.53, 3. Natalie Coughlin (Egyesült Államok) 28.54, 4. S. Völker (Németország) 28.62, 5. D. Mocanu (Románia) 28.86, 6. D. Calub (Ausztrália) 28.89

200 m mell. Előfutam: 1. Kowal (amerikai) 2.27.40, 2. Jukic (osztrák) 2:28.53, 3. Sakagucsi (japán) 2:28.85, 4. Kovács Ágnes 2:29.04 - Kovács Á. továbbjutott. Elődöntő: 1. Caslaru (román) 2:25.00, 2. Kovács Á. 2:25.83, 3. Luo Csüe-csüan (kínai) 2:26.03 - Kovács Á. döntőbe jutott

Vizesmenü

Július 25 (szerda)

Előfutamok, 2 óra. Férfiak. 200 m mell, 100 m pillangó (Gáspár Zsolt), 200 m vegyes. Nők. 200 m hát, 50 m pillangó, 4x200 m gyorsváltó. Elődöntő, 11 óra. Férfiak. 200 m mell, 100 m pillangó, 200 m vegyes. Nők. 200 m hát, 50 m pillangó. Döntő, 11 óra. Férfiak. 200 m gyors, 50 m hát. Nők. 100 m gyors, 200 m mell (Kovács Ágnes), 4x200 m gyorsváltó

Július 26 (csütörtök)

Előfutamok, 2 óra. Férfiak. 100 m gyors (Zubor Attila), 200 m hát (Bodrogi Viktor). Nők. 200 m gyors, 50 m mell (Kovács Ágnes), 200 m vegyes (Risztov Éva). Elődöntő, 11 óra. Férfiak. 100 m gyors, 200 m hát. Nők. 200 m gyors, 50 m mell, 200 m vegyes. Döntő, 11 óra. Férfiak. 200 m mell, 100 m pillangó, 200 m vegyes. Nők. 200m hát, 50 m pillangó


Érem(l)eső
Ország A E B
Oroszország 6 5 2
Ausztrália 5 3 1
Egyesült Államok 3 4 4
Németország 3 3 3
Kína 3 2 1
Olaszország 3 1 3
Japán 1 1 4
Kanada 1 - 2
Ukrajna 1 - -
Hollandia - 3 1
Franciaország - 2 1
Nagy-Britannia - 1 1
Mexikó - 1 -
Izland - 1 -
Dél-Afrika - - 1
MAGYARORSZÁG - - 1
Románia - - 1


Vízcseppek

Újabb sikert könyvelhetett el Tóth Ákos, a görög úszóválogatott szövetségi kapitánya. Kedden ugyanis a magyar tréner tanítványa, Okominu bődületes görög rekorddal került a férfi 200 méteres gyorsúszás elődöntőjébe: "Mikor átvettem a fiút, egy perc ötvenhárom másodpercen kívül tudott. Most viszont - ha kicsivel is -, de bement egy perc ötven másodperc alá. Ez már világszinten is jegyzett eredmény" - értékelt Tóth Ákos.

Miután Ian Thorpe mellett a hőmérő is rekordra tört (sikerrel: a magyar férfiak meccsének időpontjában 50.8 fok volt a napon), a körülmények tarthatatlanságát kezdték érezni a japánok is, és két vízfrissítő berendezést állítottak fel a medence végeibe. Akár szökőkutaknak is minősíthetnénk a vízágyúkat, amelyeket a magyar-szlovák találkozó előtt nyitottak meg először, ám az örvendezés nem tartott sokáig. Kiderült, ugyanolyan (ugyanazt a) meleg vizet spriccel(i) bele a nagy kékségbe, azaz látványosnak látványos, csak éppen semmi haszna. Maximum annyi, hogy Kemény Dénes elsüthetett egy poént a kezdés előtt: "Mindjárt hozzák a csúszdákat is."

Egy közepes hosszúságú polgári perben hamarabb végeznek a tanúmeghallgatásokkal, mint amennyi ideig tartott a részletek tisztázása a jugoszláv-görög mérkőzés negyedik negyedében. Ekkor egy egyértelmű kiállítás helyett a holland Bervoets teátrális sípszimfónia keretében kontrafaultot ítélt a jugó center ellen, amit annyira félreértett mindenki, hogy a hellén hátvédek hátrafelé zártak, míg a plávik kapitánya, Nenad Manojlovics időt kért. Pechére: ezért négyméteres járt a görögöknek. Igaz, amíg meghallgatták a time out-bírót, plusz a két játékvezető referált a FINA-delegátusoknak, a Kalahári-sivatag is lepörgött volna a homokórán. Végül következhetett a büntető, amivel 4-3-ra alakult az eredmény, s ennek még lehet jelentősége a későbbiekben. Azt meg csupán zárójelben tennénk hozzá, hogy utánunk a jugók is megtapasztalhatták, milyen hét plusz kettő ellen játszani a görögök társaságában - és ezt legkevésbé a fent leírt incidensből lehetett kiérezni...

Kivételes nap volt a keddi: minden mérkőzést az vezetett, aki eredetileg kijelöltetett. Bár lehet, hogy csak azért nem keveredtek össze a FINA főhadiszállásán a bíróküldők, mert a lányoknál pihenőnapot tartottak...

A frissen megválasztott NOB-elnök, a belga Jacques Rogge is megtiszteli jelenlétével a világbajnokságot, a Samaranch-utódot a vb záróünnepélyére várják.

Nyilvánosságra hozták a 2001-2002-es rövid pályás Világkupa-sorozat programját. A legfontosabb változás: a korábbiaknál még nagyobb összeg jár az összetett Vk-győzteseknek. Az első ötvenezer, a második harmincezer, a harmadik pedig húszezer dollárral gazdagodik.

A program. Amerikai zóna: Rio de Janeiro (november 16-18.), Edmonton (november 23-24.), New York (november 27-28.). Ázsiai zóna: Sanghaj (december 3-4.), Melbourne (december 7-9.). Európai zóna: Párizs (január 18-19.), Stockholm (január 22-23.), Berlin (január 26-27.)

Sal, Nemzeti Sport 2001.07.25.

Kovács Ágnes

VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK