FONTOS


 

Az ifik között már most ők a legjobbak
Risztov, Bodrogi: kiugrásra készen

Valóban páratlan páros. Ketten nyolc aranyérmet nyertek a máltai ifjúsági Európa-bajnokságon. Risztov Éva és Bodrogi Viktor. Habár tavaly a sydneyi olimpián is szerepet kaptak, Fukuoka lehet a nagy kiugrás helyszíne. Nem túlzás, hiszen a hódmezővásárhelyi születésű Risztov kétszáz pillangón, a Százhalombattán élő Bodrogi pedig kétszáz háton tartozik a világelitbe. Ifjúsági szinten pedig ők a legjobbak Európában. Erről csak annyit, Bodrogi és Risztov lett a máltai ifi Eb legeredményesebbje. Mindketten három egyéni aranyat nyertek. Természetesen mindketten ott voltak a győztes magyar váltóban is.

És hogy mit várhatunk tőlük Fukuokában, a vasárnap rajtoló felnőtt világbajnokságon? Ne legyünk telhetetlenek. Risztov tizenhat éves sincs, és Bodrogi sincs még tizennyolc. Kiss László szövetségi kapitány szerint ha döntőbe jutnak, akkor szólhat a taps. A magyar utánpótlás gyémántjai sem látják másképp. Tisztában vannak vele, Fukuoka nem Málta - ami az ifiben elég, a felnőttek között azért még kevés.

"Kétszáz pillangón mindenképpen szeretnék döntőbe kerülni, erre a nevezési idők alapján esélyem is van, négyszáz gyorson és kétszáz vegyesen ellenben nehéz lesz fináléba jutnom" - mondja a telefon másik oldalán a már Fukuokában tréningező Risztov, aki nem tagadja, a máltai napok fizikálisan és idegileg is sokat kivettek belőle. Ennek ellenére bizakodik:

"A japánok kedvesek, az uszoda tetszik, az átállással komolyabb gondom nincsen, tehát csak rajtam múlik, mit érek el a vasárnap rajtoló világbajnokságon" - összegzett Risztov.

Bodrogi Viktor a máltai négy arany ellenére szintén reális, szerinte is csak az a fontos, hogy összejöjjön kétszáz háton a várva várt döntő:

"Igaz, hogy a Máltán úszott időmmel jelenleg harmadik vagyok a felnőtt világranglistán, de ez semmit sem jelent, hiszen mindenki a vébére tartogatja a legjobb formáját. Kétszáz háton mindenképpen döntőbe akarok jutni, és talán száz háton is lehet esélyem rá. Ha az utóbbi nem jön össze, akkor a program miatt lehetőségem lesz arra, hogy elinduljak kétszáz pillangón is."

Bodrogi amúgy maximalista, ez abból is kiderülhet, hogy a máltai négy arany ellenére sem teljesen elégdett:

"Ha más taktikát választok, kétszáz pillangón is nyerhettem volna, nem tagadom, kicsit hiányérzetem van. Ha a felnőtt vébén kétszáz háton döntős leszek és ott is hozom magamat, akkor viszont nem lesz hiányérzete." - vélekedett a százhalombattai tehetség.

Egy biztos, a Risztov, Bodrogi kettős Fukuokában a felnőttek között is leteheti a névjegyét.

Higgyék el, le is teszik...


Tíz kilométeren tesznek próbát

S. E.

Nincs megállás, egynapos szusszanás után folytatódik a hosszútávúszó-világbajnokság. A hétfői öt kilométeres szereplés után Tószegi Márton és Barsi Claudia ismét nekiveselkedik, szerdán a vébén újdonságnak számító, tíz kilométeres távon próbálkoznak a jó szerepléssel. Mindez a számok nyelvére fordítva annyit tesz: mindketten a legjobb húsz közé tartanak. Öt kilométeren is ez volt a terv, ám ott egyikük sem járt sikerrel. Nem úgy az olaszok, akik Viola Valli és Luca Baldini révén elorozták a világ elől az aranyérmeket. Nem lennénk meglepve, ha az olasz sikerszéria szerdán is folytatódna.

Vizes menü

Férfi 10 km (Tószegi Márton). Női 10 km (Barsi Claudia)

Érem(l)eső

Ország A E B

Olaszország 2 - 1

Németország - 1 -

Oroszország - 1 -

Ausztrália - - 1

Popov kórházban

Torokgyulladással egy moszkvai kórházban kezelik Alekszandr Popovot, így a világklasszis orosz úszó vb-indulása veszélybe került. A Canberrában élő versenyző jelen volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság moszkvai ülésén, elképzelhető, hogy ott kapott fertőzést. Popov címvédőként indulna 100 m gyorson.

Ha kedd, orosz fölény

S. E.

Olga Brusznyikina megállíthatatlan. A világ legjobb egyéni műúszójának tartott versenyző kedden is igazolta formáját (a művészi hatásra három tízest is kapott), könnyedén lett első a szabadon választott program során. Meglepetés is akadt, a kötelező után harmadik francia Dedieu ugyanis helyet cserélt a szabadon választott során kicsit halványabb japán Tacsibanával. Persze az "alvégen" történtek nem befolyásolják Brusznyikina menetelését, aki így elsőként került a csütörtöki tizenkettes döntőbe. A csapatok kötelező versenye nem rengette meg Fukuokát, a technikai program után (várható volt) az orosz nyolcas áll az élen, megelőzve a házigazda Japán csapatát. Az orosz együttes - bár még csak a selejtezőnél járunk - máris begyűjtött egy tízest, a kanadai Roberts pontozó szerint művészi hatásban ennél többet nem lehet nyújtani. Némi meglepetés azért így is akadt, a francia válogatott ugyanis kifejezetten gyatrán kezdett, a kötelező program után csak a nyolcadik helyen áll a francia "vizes nyolcas"

Egyéni szabadon választott. 1. Brusznyikina (orosz) 99.174, 2. Dedieu (francia) 97.941, 3. Tacsibana (japán) 97.740, 4. Kozlova (amerikai) 96.413, 5. Carver-Dias (kanadai) 95.226, 6. Mengual (spanyol) 95.098 - a legjobb tizenkét versenyző jutott döntőbe

Csapat kötelező. 1. Oroszország 34.393, 2. Japán 34.253, 3. Kanada 33.927, 4. Egyesült Államok 33.367, 5. Spanyolország 33.157, 6. Olaszország 33.040

Vizes menü

Július 18. (szerda)

Páros és csapat szabadon választott

Sal, Nemzeti Sport 2001.07.18.

Kovács Ágnes

VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK