FONTOS


 

Megvan a vb-csapat, de még változhat
Egy kis Tamáskodás

Páholyból nézték mesterüket a férfi vízilabda-válogatott tagjai - a szó szoros értelmében. A pólósok ugyanis a lelátó egyik alsó boxában üldögéltek, miközben Kemény Dénes szövetségi kapitány a kedd délelőtti edzést követően felsorolta, kikre számít a hét végi bilbaói tornán, mely tizenhármas gárda nagy valószínűséggel megegyezik a világbajnoki csapattal is.


Biros Péter világbajnoki újoncnak számít a fukuokai keretben
"Vihetnék több embert is, de úgy gondolom, az a legjobb, ha a Fukuokára számításba vett játékosok normális időt tölthetnek a vízben, s nem aprózzuk el a lehetőségeket közöttük, továbbá a még esetlegesen szóba jöhetőek között. Ez megkönnyíti az összecsiszolódást, s remélhetőleg segít a formába lendülésben" - indokolta döntését az edző, aki az Európa-bajnokságon látott tizenötök közül Kiss Csabát és Märcz Tamást hagyja itthon. Ez azt jelenti, hogy a sydneyi olimpiai bajnokcsapat egy helyen változik: Märcz helyett egy másik Tamás, Varga készülhet élete első világbajnokságára (rajta kívül Kósz Zoltán, Székely Bulcsú, Varga Zsolt, Kásás Tamás, Vári Attila, Kiss Gergely, Benedek Tibor, Fodor Rajmund, Szécsi Zoltán, Steinmetz Barnabás, Molnár Tamás és Biros Péter indulhat el egy héten belül kétszer is Ferihegy felé).

A margitszigeti harmadik hely után amúgy a kapusposzttal kapcsolatban is elhangzottak tamáskodó megjegyzések, magyarán adódott a kérdés, vajon mennyit töprengett Kemény, mielőtt bizalmat szavazott a Kósz-Szécsi kettősnek (tegyük hozzá, Kovács Zoltán végig a válogatottal tréningezett az Eb idején és azóta is). "Az mindannyiunk számára egyértelmű, hogy kapusaink az Eb-n hullámzó teljesítményt nyújtottak - szögezte le a kapitány. - Nos, ezzel a döntésemmel ismételten a bizalmamról biztosítottam őket, és őszintén szólva nagyon várom, hogy már Bilbaóban kifejezik köszönetüket."

Ami a Märcz-Varga cserét illeti, Kemény csupán annyit mondott: "Az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján nem dönthettem másképp", ugyanakkor jelezte, amennyiben a hétvégén valaki tragikusan teljesít (hivatalos megfogalmazás szerint "nyomós okot szolgáltat"), úgy szívfájdalom nélkül lecseréli olyasvalakire, aki most nem tarthat a csapattal (az esetleges sérülésekről már csak babonából se beszéljünk).

Egy biztos, nem állnak könnyű tesztek előtt az urak, hiszen Bilbaóban a spanyolok, az oroszok és a románok várnak rájuk, mely meccsek - a világbajnokság felé félúton - még akkor sem ígérkeznek könny?nek, ha tudjuk: ezt a három együttest egytől egyig legyőzték a Margitszigeten.

CS. G.

FINA-elismerés

LAUSANNE. A Nemzetközi Úszó-szövetség vezérkara is elragadtatással értékelte a budapesti Európa-bajnokságot, legalábbis erről tanúskodik az a fax, amelyet a FINA elnöke, Mustapha Larfaoui küldött egy napja a svájci főhadiszállásról Martin Györgynek, az MVLSZ elnökének. "Tisztelt Martin doktor! Kérem, engedje meg, hogy gratuláljak a budapesti Európa-bajnokság kiváló megszervezéséhez. Az mérkőzések atmoszférája, a közönség odaadása egyaránt csodálatos volt, s biztos vagyok abban, hogy nagyban hozzájárult sportágunk előrelépéséhez. Köszönöm szíves vendéglátásukat, a fukuokai találkozás reményében tisztelettel üdvözlöm: Mustapha Larfaoui."

CSG, Nemzeti Sport 2001.07.04.

Kovács Ágnes

VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK